Bitcoin: Vajon a helyes utat járjuk?

Bitcoin és blockchain rajongóként félelmetes mennyiségű impulzus éri az embert. Néha tényleg olyan érzésem van, hogy a világ aként próbálja teljes mértékben ignorálni a Bitcoint, hogy a csapból is ezt folyatja. Erre nagyon jó példa a hazai és nemzetközi gazdasági napilapok és online sajtóorgánumok szerepvállalása: Alig egy éve jó ha havonta egyszer említést kapott a Bitcoin, akkor is jellemzően arról szóltak a cikkek, hogy ‘akkor ennyi volt…’. Ma ott tartunk, hogy a nevesebb gazdasági sajóttermékek napi szinten fluktuálnak a “világmegváltó szuperpénz” és a “világ gazdaságát romokba döntő ponzi” között. Gyakorlatilag a napi árfolyam határozza meg, hogy a Bitcoin éppen jó avagy éppen gonosz. Mindezzel párhuzamosan a Bitcoin orientáltabb médiumok már “Hyperbitcoinisation“-ről beszélnek, mely elv arra utal, hogy vajon hol jön el a Bitcoin piaci kapitalizációjának gyarapodása során, amikor egy pillanat alatt ébred rá mindenki a Bitcoin értékére és oly mértékben kezdik bele lapátolni a fiat-ot, hogy azzal szinte azonnal teszik a hagyományos fizetőeszközöket értéktelenné. Tehát mikor jön el az a pillanat amikor a Bitcoin lesz a gazdasági standard. (Bármennyire is hitetetlennek hangozhat ez, lássuk be, hogy egy újabb gazdasági világválság szerűség előtt állunk… Már persze ha kinyitjuk a szemünket és előveszünk pl olyan forrásokat mint W.D. Gann elemzése a válságokról)

Azt mára biztosan kijelenthetjük, hogy a Bitcoinnal, mint intézménnyel egyre inkább nem tud senkit mit kezdeni. Hosszasan elmélkedtem két napja arról, hogy miként fogja megváltoztatni a Bitcoin az életünket, azonban ez egy rögös út lesz. Aki azt gondolja, hogy ezen az úton a legnagyobb ellenség a konzervatív pénzügyi világ és gazdasági sajtó, annak ugyan akár igaza is lehet, de nem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy akad itt még egy nagyon fontos probléma: A belső harc. A modern pénzügyi világból kiábrándult és a Bitcoin/kripto-valuta világ felé menekülő “Average Joe”-k ide érve azzal szembesülnek, hogy egy hatalmas háttérharc zajlik a prominens szereplők között. Nem is lehet ezen nagyon csodálkozni. A Bitcoin nyilvánvalóan egy közösségi történetnek indult, azonban nagyon hamar elveszítette ezt a jellemzőjét. Több gazdasági vállalkozás is megpróbálta saját érdekkörébe vonni több kevesebb sikerrel az elmúlt 6-7 évben. A legfrissebb trónbitorló a Blockstream és annak képviseletében G. Maxwell, aki egy személyben rendelkezik most azzal a hatalommal, hogy megmondja a Bitcoin core node forráskódja szempontjából: Mi lehet benne és mi nem. Ezzel persze úgy egyébként semmi gond nem lenne, ha nem akadna itt néhány tucat egyéb önként jelentkező is erre a szerepre, akik között egyre inkább elmérgesedik a helyzet. Erről a folyamatról idén már rengetegszer írtam, gyakorlatilag ennek a nézeteltérésnek lett a szüleménye a Bitcoin Cash hardfork és minden bizonnyal ennek lesz a mellékterméke a Segwit2X hardfork is novemberben (már ha egyáltalán lesz.)

Napi szinten megy a szájkarate a redditen, twitteren és egyéb fórumokon, amellyel egyre inkább csak azt érik el, hogy a közösség egyre nagyobb része ignorálja az egész témát. Már hogy a vitát magát, nem a technológiát. Ez pedig a vitás feleket arra kényszeríti, hogy magasabb szintre emeljék a témát és ezáltal nyerjenek újabb fókuszt. Mi van akkor, ha már a kutyát sem érdekel a véleményed arról, hogy miért rosszabb a másik nálad? Egyszerű: Ne azt bizonyítsd, hogy a másik miért rosszabb, hanem azt, hogy Te miért vagy jobb. A Bitcoin Core csapat lerakta az alapjait ennek az újfajta retorikának a Párizsban nemrégiben megtartott “Breaking Bitcoin” konferencián. Erre kvázi válaszként éppen most zajlik a “Shape the Future” konferencia Hong-Kongban, ahol a ‘BigBlockerek’ színe java odagyűlt. Bár a két napos rendezvény első napjának retorikáját kőkeményen meghatározza a “miért hülyék a BsCore-osok” hangulat, főleg Roger Ver prezentációja révén, de a jó hír, hogy holnap már kőkemény szakmai panelek várhatók. Ami eddig kiderült: Nagyon komoly mennyiségű fejlesztés vár a BCH-ra, amelyek nagy része újabb hardforkot is fog igényelni. A Bitcoin Cash-ből szeretnének egy valódi crypto összvér szuperpénzt csinálni, ami lényegében vegyíti az összes fontosabb altcoin pozitív tulajdonságait. A konkrétumok egyelőre még hiányoznak, de talán holnap ezek kapcsán is okosabbak leszünk, ami már kiderült: smart contracting és layer-2 scaling ott van az asztalon. Mindenesetre a piac máris el kezdte beárazni a pozitív fordulat és a BCH árfolyamában kisebb pozitív korrekció indult meg.

Magam részéről csak abban tudok reménykedni, hogy a ketté szakadt tábor lassan elengedi sérelmeit, vágyait és félelmeit és beindul egy egészséges verseny, ami nem arról fog szólni, hogy ki az igazán bitcoinabb bitcoin, hanem arról, hogy ki a jobb szakmailag. A crypto közösségbe beáramló hatalmas tömegek számára ez szolgálná igazán a pozitív fordulatot. Márpedig ez a közösség napról napra egyre inkább gyarapodik. Egy érdekes példa erre:

A kérdést a Yahoo Finance tette fel, ami lényegében arról szól, hogy ha hozzád vágnának 1000 dollárt, akkor miként hasnzálnád fel azt, hogy a a legtöbbet hozd ki belőle. Látható, hogy a válaszadók 66%-a nemes egyszerűséggel bitcoint venne belőle. És ez nem egy crypto magazin kérdése, hanem az egyik legkurrensebb gazdasági online magazin kérdése.

Ha holnap bármilyen konkrétum is kiderül a BCH kapcsán (és kapok infót), akkor mindenképp fog készülni egy összefoglaló post.

Bookmark the permalink.

21 Comments

  1. Hirtelen bevillant valami a cikk olvasása során:
    Lehet, hogy ez az egész egy önbeteljesítő jóslat?
    A Bitcoinra való áttérés fogja okozni a fiat pénzek bedőlését?

    Mert ha – hozzám hasonlóan – a többség kiveszi az államkincstárból a hatalmas kamatozású pénzét, nem lesz hajlandó bankbetétekben tartani, nem bízza zseniális befektetési alapkezelőkre

    jó cikk ezzel kapcsolatban:
    https://kiszamolo.hu/hat-igy-lehetseges/

    akkor bizony kiszáradnak az eddig bővizű folyók.

    • Nagyon bírom Miklós blogját (kiszamolo),többek között az ő blogjának a követése nem kicsit bátorított arra,hogy 2014-ben elkezdjek pénzügyi témákban bloggolni.

      Ami most előttünk van potenciális válság (2019-2024) a W.D.Gann chart alapján az minden bizonnyal sokkal véresebb lesz mint a 2009-es. Márpedig ha így lesz, akkor már (ellentétben az előzővel) lesz egy Bitcoin mint menekülő alternatíva az olaj és az arany mellett.

    • Én pl. nem értem, hogy szerintetek egy lehetséges válság idején miért képviselnének ezek akármilyen értéket is. Jelenleg az összes crypto fiat-ban mért értékét a spekuláció adja. Csak is az, hogy valaki egy tőzsdén hajlandó neked fizetni érte valamennyit. Ezután ha ténylegesen az anyagi világban akarsz vele bármilyen javat vásárolni nagy bajban vagy, hogy miként utalhatod vissza egy olyan bankszámládra, ami éppen nem blokkolja az adott tőzsdét. A blocklánc mögötti technológia kétségkívül úttörő. Azonban kinek van joga egyedül arra, hogy fizetőeszközt bocsátson ki? Az államoknak. A technológia sajátossága hogy egyszerűen leforkolható bármelyik lánc. Miért ne tenné meg ezt akármelyik állam ha úgy döntene, hogy saját kriptovalutát bocsát ki? Hiába Charlie Lee és egyéb zsenik, ha sehol nem fogadható el a Litecoin, stb. Mint ahogy autóalkatrésszel vagy egyéb dologgal sem fizethetsz bárhol, úgy ezekkel sem. Nem is látom esélyét annak, hogy ez megtörténjen.

      • Az egész mai bankrendszert veszélyeztetné, amik mögött államok állnak. Visszatérve a válságra, rendben van, hogy minden fiat inflál. Azonban ki fog bármilyen anyagi javat, étel, ivóvíz, ruhák stb adni egy virtuális pénzért egy olyan helyzetben, amikor az nem is legálisan elfogadott és a jelenlegi tulajdonosának sem képvisel egyéb értéket azon túl, hogy arra spekulál, hogy egy másik ember mennyit hajlandó adni érte. De miben? Fiatban, mert azután tud csak ténylegesen javakat vásárolni saját igényeinek kielégítésére. Egy ilyen helyzetben maximum akkor nőne tovább az értéke ezeknek, ha hivatalosan is elfogadott fizetőeszközök lennének .Az ICO-ra látok esélyt, hogy törvényileg szabályozzák mint újfajta részvénytársaságot majd egyszer. Azonban arra, hogy önhatalmúlag bárki fizetőeszközt bocsátson ki, erre semmi esélyt nem látok.

        • Az ethereum mint cég értéket képvisel. Egy platformot hoz létre, amire utána mindenki fejleszthet és a fejlesztéseket akárki használhatja, ha ez a használat az ő érdekeit szolgálja. Ez ad értéket neki.
          Én nem nevezném pl a Bitcoin-t lufinak azonban pl. szerintem egy válság esetén amennyiben nem legális fizetőeszköz simán kidurranna.
          Mindezek mellett egy csónakban evezünk. Ez az egész azt szerette volna indukálni, hogy esetleges forgatókönyvek szülessenek általatok arra, hogy miként válik ez az egész rendszer majd azzá, ami a saját igényeink kielégítését szolgálhatja a boltokban és a Földön bárhol, anélkül hogy a bankok véres vereséget szenvednének. Ez nem fog megtörténni 😀 . Abban a pillanatban, hogy csak néhány magán személyek által létrehozott fizetőeszköz legálissá válna a boltokban, úgy tényleg elveszítené az értékét a fiat. Pont ezért nem is fog ez megtörténni szerintem.

      • A Bitcoint befektetők veszik, store of value, azt remélik, hogy távoli jövőben többet fog érni. És ez most, egy szűk emberöltő alatt működött is. Az újdonság varázsa, a hype, a misztikus story és a spekuláció viszi fölfelé a Bitcoin árat.

        De mi lesz a helyzet nagyobb léptékben? Amikor ezek az emberek, akik nagyjából egyszerre vettek Bitcoint a 20-as, 30-as éveikben és azóta tarják, megöregszenek? Amikor már nem termelnek, csak termékeket szeretnének fogyasztani a coin-jaikért. A Bitcoin hálózatban követelésként fog megjelenni a sok HODL-t coin, amit termékben kellene teljesítenie az akkor aktív generációnak. De semmi nem fogja őket arra kényszeríteni, hogy eleget tegyenek ennek a követelésnek. Leforkolnak egy új coin-t, amiben egymás közt, a régi gazdagokat kizárva tudnak majd kereskedni. És a drága áramért és hardverért elkészített Bitcoin-ok annyit sem fognak érni, mint a papír, amire nyomtatták volna őket.

        A modern kor inflációja a deflációs kriptók világában nem graduális pénzromlás lesz, hanem a coin-ok közti generációváltás. Az Ethereum majdnem elérte a Bitcoin-t, és több mikrotranzakciókra és alacsony költségre kiélezett coin várja a lehetőséget. Szépen növekszik a Ripple a színfalak mögött, az IOTA is kiléphet lassan a bétából, de ha elül kicsit az ICO láz, lehet hogy érettebb pénzügyi szereplők is megjelennek a saját alternatíváikkal. De a játék vége szerintem az lesz, hogy a fiat-ot fogják átvezetni POS rendszerbe, és csak azok a coin-ok fognak megmaradni, amik mögött reálgazdasági szereplők állnak és valamilyen más tevékenységhez köthetőek. Pld AdSense coin, Tesco coin,Amazon coin…

        • Nagyon érdekes gondolatokat formáltok meg.

          “De semmi nem fogja őket arra kényszeríteni, hogy eleget tegyenek ennek a követelésnek. Leforkolnak egy új coin-t, amiben egymás közt, a régi gazdagokat kizárva tudnak majd kereskedni.”

          Ez pont most történt meg, aug. 1-én. A leforkolt coint pedig megkapták a “régi gazdagok” is. 🙂

          Ha novemberben ismét lesz fork (segwit2x), akkor tudtommal, ismét kapunk “ingyenpénzt”, ami Variance szerint valójában nem ingyen van. Ha jól emlékszem az érvelésre.

          A BCH ára jelenleg 400-700 dollár között mozog, azaz nem nulláról, az alapoktól lehet beszállni, hanem bizony jóóóó drágán mérik azt is.

          Viszont bárki megteheti, hogy valóban nulláról indítson egy pénzt. Meg is teszik, talán naponta születik egy új coin. Aztán valami lesz vele. Felmegy az ára vagy nem.

          Teljesen a piactól függ.

          Érték? Mi az érték? Én sem fogom még fel teljesen, de lassan kezdem megérteni ennek az új világnak a rezgését. Döbbenetes változásoknak vagyunk tanúi, az biztos. Pár napja az aranyról elmélkedtünk, hogy vajon valódi értéket képvisel-e.
          A gyémánt? TescoCoin. Igen, a Tesco hálózatában érték lehet. AmazonCoin – igen, náluk érték lehet.

          De vajon az emberiség a megtakarítását melyikbe fogja tenni? AmazonCoin, TescoCoin vagy esetleg Bitcoin, amire – szintén az emberiség – rábólint és rámutat, hogy: Érték.

          Gyerekkorunkban az udvaron fogócskáztunk. Kineveztünk egy helyet, amit úgy hívtunk, hogy “cile”. Az a hely, ahol nem ért megfogni a másikat. Megegyeztünk, elfogadtuk és a játékszabály része volt.

          Ha a Bitcoinnal is ez történik, akkor nem lesz SEMMI, ami megállíthatná. De ha az emberiség úgy dönt, hogy hülyeség az egész, akkor csak egy bejegyzés emlékeztet majd rá a lexikonokban.

          • Szerintem a döntési ponton már réges régen túl vagyunk. A Bitcoin kapcsán valamikor 2013-ban volt egy fontos döntési pont, amikor először felfújták az árát a Görög válság idején. Akkor akkorát zuhant (közel 80%), amit kevés dolog tudott volna túlélni, most a 13-as csúcshoz képest majd 5x az árfolyam. Ez innentől unstoppable. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem láthatunk akár rövidtávon is akár 900 dolláros árfolyamot, de ez azon a tényen semmit sem fog változtatni, hogy 1 btc akkor is 1 btc-t fog érni. Jelenleg ez még csak egy képzeletbeli érték, ami mögött csak egy technológia áll. Azonban ez a technológia igenis értéket rak bele minden előállított bitcoinba. Ez az érték pedig a hálózat fenntartási kölétsége. John McAffee szerint 1 bitcoin előállítási ára közel 1000 dollár, nem számoltam utána, valamikor biztos meg fogom, de elhiszem, hogy ő igen és az ár közel reális. A rendszer nap mint nap bizonyít, jöhetnek az altok, a vállalati coinok (pl most ugye a mcaffeecoin, vagy ugye a vízionált tescocoin), jöhetnek a valós termékekhez bondolt coinok, stb-stb. De a standard akkor is a bitcoin marad. Ha ma rákérdezel az utca average joejára, hogy mit mond neki a bitcoin, akkor 10-ből talán ha 1 mondja azt, hogy hááát hallott már róla, de jellemzően nem tud róla semmit. Ugyanez az arány egy Ethereum kapcsán talán 1000-ből 1, az összes többi kapcsán pedig akár 100.000-ből 1.

            Tévedés azt hinni, hogy a Bitcoin régi és buta, a Bitcoint nagyon aktívan fejlesztik. Mindettől függetlentül persze nem hiszem, hogy a Bitoin a legjobb, nyilván nem. Ellenben éltem ahhoz már eleget, hogy tudjam: Nem az a legértékesebb, ami a legjobb. Ha ez így lenne, akkor a világ legnagyobb gazdasági hatalma nem az USA lenne és annak nem Trump lenne az elnöke.

            Ma az average joe azt se tudja, hogy mi az a Bitcoin ezért iPhonera vágyik és reggeltől estig Facebookozni akar, ja meg internetezni. 10 éven belül average joe egyetlen életcélja az lesz, hogy élete végéig össze tudjon kuporgatni 1 BTC-t. Persze ez még nagyon messze van. Addig eltemetjük még néhányszor az egész technológiát.

          • Sok pizzéria csinál saját coin-t. Úgy kell bányászni, hogy veszel egy pizzát. És tíz coin egy pizzát ér. Ez valódi érték. Amikor éhes vagyok, meg tudom enni a pizzát. A pizzacoin mögött ott van a pizzéria, akiről tudom, hogy képes pizzát előállítani, és bízom az igéretében, hogy a pizzacoin-jaimat be fogja váltani.

            De milyen közösség, milyen szolgáltatás van a Bitcoin mögött? Nincs olyan termék, szolgáltatás, amihez hozzá lenne kötve a Bitcoin. Lehet persze Bitcoin-t használni sok helyen, de ezek közül hány olyan volt, aki akkor is ugyanannyi bitcoinért adta a szolgáltatást, amikor 900 dollár volt a coin, meg akkor is, amikor 5000? Minden ár dollárból van visszaszámolva, mert azok az emberek, cégek, akik termelnek, dollárt szeretnének látni a számlájukon.

            A Bitcoin egy spekulatív eszköz a sok közül, ami a Konzum részvényhez hasonló növekedést produkált az elmúlt években. Mert új volt, mert elbűvölte a hétköznapi embereket, és ezt a hype-ot meglovagolták a nagybankok is. Most már a csapból is folyik, és nemsokára abba a problémába fog belefutni, amibe az összes MLM rendszer és piramisjáték, és amitől a Facebook is szenved: elérte az információ az összes embert, mindenki eldönthette magának, hogy beszáll, vagy kimarad, és vége az extenzív növekedésnek. Vagy valódi értéket – terméket, szolgáltatást – kell teremteni, vagy át fogja adni a helyét a következő hype-nak.

          • Túlságosan egy szempontból akarod nézni ezt a témát. Kvázi szentként kezeled a dollárt, ami mindennek az alapja és amihez igazodik minden, kifejtésed alapján még a bitcoin is. Holott, ahogy arra nemrégiben valaki pont itt a kommentek között hívta fel a figyelmet: minden relatív. Ahogy a bitcoin, úgy a dollár sem abszolút értékű. A pizza kuponjaid értéke is csak relatív, valójában ott is csak egy bizalom van, hogy a 10 kupon összegyűjtésekor még fog létezni a pizzás és egyáltalán akkor éppen el fogja-e fogadni a kuponokat, vagy pl nem mondja azt, hogy inkább hozzál még két kupon, mert az elmúlt hónapokban akkora volt az infláció, hogy csak úgy éri meg neki.

            A modern gazdasági rendszer el akarja hitetni velünk (sikeresen), hogy a pénzügyi rendszer alapja egy stabil és fix fizetőeszköz. Amíg valaki ezt el is hiszi, addig nehéz vele vitatkozni a Bitcoin értékéről. Hogy Satoshit idézzem:
            “If you don’t believe me or don’t get it, I don’t have time to convince you, sorry” (-link-)

  2. Már párszor próbálkoztam a felvetéssel, és nem szeretném feladni, míg erről a témáról is születik legalább 1 bejegyzés: IOTA.

    Gondolataim ezzel kapcsolatosan:
    – míg minden csapból blokklánc folyik, nem lehet, hogy az irányított körmentes gráfok jobb megoldást kínálnak (pld. IOTA Tangle), és ez lesz a jövő ?
    – miért fizetni bármennyi átutalási díjat, ha ingyen is megoldható?
    – minek fenntartani bányász gépeket, ha a PoW fordított irányba is működik? (csak akkor indíthatsz tranzakciót ha cserébe validálsz kettő másikat)

    Nyugodtan írjátok meg ha vak vagyok, és nem látom, hogy nincs létjogosúltsága ennek a technológiának, mert jelenleg én úgy érzem, hogy van egy régi technológia amit várunk, hogy elterjedjen, miközben jön egy új, amire még senki sem figyel …

    P.S. Sokkal szebb egy gráf mint egy lánc: http://iota.dance/live

    • Engem is érdekelne egy egyetemi szintű IOTA előadás. 🙂
      Izgalmas téma. Szimpatikus, teljesen más megközelítés.
      De az OMG-hez hasonlóan itt is felvetődik, hogy a coin birtoklásának van-e értelme árfolyamnyereségben bízva. Hiszen ez “csupán” egy vivőközeg, ami olajozza a gépezetet. Mitől értékelődne fel? Persze a Ripple – XRP esetén is hasonlóan kétségeim vannak.
      Igaz, mindegyik bőségesen értékesebb, mint az induláskor. Így ha egy centet sem drágul, akkor sem lehet elégedetlen a kezdeti befektető.

    • Ha abból indulok ki, hogy mennyit rágták a fülemenet az OMG cikk kapcsán, mire végre megcsináltam, akkor azt kell mondjam, lassan megérik az IOTA is erre. Alapvetően szimpatizálok az IOTA megközelítésével, azonban nem gondolom, hogy az IOAT Tangle-je feltétlenül evolúciós lépés lenne a blockchain technológián túlra. Mindazt amit a Tangle hozzáad az IOTA-hoz, azt lényegében a teljes layer-2-es framework is megvalósítja blockchain alapon. Ráadásul a lightning működése azonos: azért nyitod meg a hubot és a payment channelt, mert kölcsönösen akarsz tranzaktálni. Tehát hasonló az elv (egy trazakcióért hitelesíts másik kettőt).

      • Emlékszek egyszer mondtad hogy ő az egyik kedvenc kinti elemződ, most ezt találtam róla, persze lehet csak sárdobálás az egész, mert én rendkívül sok rossz trade ötletet láttam tőle amik aztán egyáltalán nem jöttek be, meg okoskodás belsőnek beállított információ ami teljesen kacsa volt (legújabban Bitmexen marginozik 50x-en erős buktákkal), és persze törli is mindet, csak az a kevés marad fent twitteren amiket eltalál (ezt mondjuk csinálják sokan), de gondoltam érdekes lehet.

        http://robertkim-scam-korean-american-conman.blogspot.hu/2014/11/korean-american-con-man-defrauds.html?m=1

        • Jaja, teljesen jogos. Valóban oda meg vissza voltam az írásaiért, de kb egy jó hónapja én is realizáltam, hogy eléggé sok a mellébeszélés és valójában csak egy scam gyanús telegram csatornát futtat. Köszi a cikket, jó látni, hogy jó volt a megérzésem.

  3. A kínai események és a bankárvilág verbális támadásai közepette el is sikkadt a szokásos belharc: A BCH lánc bányászata pár órán belül nagyon durván nehezebb lesz.
    http://fork.lol/pow/retarget
    A bányászok átömlenek a Bitcoinra. Majd onnan vissza. Ki tudja, meddig.

    Egyelőre bírja a mempool. Semmi vészes nincs:
    https://jochen-hoenicke.de/queue/#2d

  4. Az nem igaz, hogy a kriptopénzek a semmiből készülnek. Ha túllépünk a befektőkön és visszanézünk a bányászatba ott a kulcs. A piac beárazza az alapján, hogy az adott időpillanatban mennyi ráfordírással állítható elő. Kiváló példa erre az XMR, ahol az augusztusi durva hasrate növekedés százalékos arányban sokkal jobban emelte az árfolyamot, mint az indokolt lenne. A költségekkel az ár még csak nem is lineárisan nő.
    Ezért is vagyok szkeptikus pl. az ETH PoS tekintetében, ugyanis felrugja az eddigi koncepciót. Illetve amit itt már említettem a hashpower vagy annak alkotóelemei lophatóak, ezek arányát nem ismerjük. Ezek a PoS esetében kikerülnek a rendszerből, tehát csökkentik az árfolyamot.
    Majd meglátjuk.

    • A bekerülési költség alapján árazni egy pénzt szerinte teljesen demagóg. A Bitcoin-ból nem fogod tudni kivenni azt az áramot, hardware-t és szakértelmet, amit valaki elégetett, hogy létrehozza a coint. Ez csak azt biztosítja, hogy ne szülessen új pénz, ha a bányászoknak nem éri meg – akár jövőbeni haszon reményében, akár a jelenbeni arbitrázs miatt – létrehozni a pénzt. De attól még, hogy egy új pénzt 1000, 2000, 3000 dollár előállítani, nem jelenti automatikusan, hogy a már előállítottak ennél csak többet érhetnek. Ha csökken az érdeklődés, akkor lehet akármilyen drága a következő coin előállítása, az ár mégis esni fog. A keresletet az hajtja, hogy sok embernek sok felesleges pénze van, és nincs ötlete, hogy milyen befektetés lehet jövőálló, ezért indexkövető alapokba teszi a pénzét, meg Bitcoin-ba, mert nem érti, hogy mi az.

      • Ez csak attól függ, hogy a Bitcoint pénznek, vagy commodity-nek tartod. Ez pénzzel szemben valóban demagóg a ‘beker árat’ kezelni alapként, egy commodityvel szemben ez viszont teljesen jogos érv és a piac ezt így is kezeli. Erre nagyon jó példa az olaj vagy az arany, egyiknek sem lesz olcsóbb az ára mint amennyibe kerül az előállítása+feldolgozása+szállítása+stb. Ugyanez igaz végső soron a Bitcoinra is. Azért bányásszák ennyien mert ennyi az árfolyama. Ha az árfolyam tartósan jelentősen csökkenne, akkor elvesztené a profitábilitását a bányászat, mely nagyjából egyet jelentene a rendszer összeomlásával. Tehát végső soron az ökoszisztéma legnagyobb jártékosai (bányászok) erősen érdekeltek abban, hogy a rendszer ne omoljon össze és az árfolyam is a profitabilitási rátán belül maradjon. Ez persze nem az 5000 dollár, sokkal inkább annak valahol az 1/3-a. Szóval baromira örülnek a bányászok a mai 4000 dolláros árfolyamnak és boldogan bányásszák a bitcoint, de ugyanígy ellennének egy 2000 dollár körüli árfolyammal is. Az alatt viszont még a kínai olcsóáram telepeken is beállna az az állapot, hogy “többe kerül a leves, mint a hús”. Mivel a minerek minden bizonnyal nem szeretnék végső soron elveszíteni a tuti bizniszüket, ezért (ahogy eddig is) ezután is mindent megfognak tenni azért, hogy az árfolyam egyrészt magas legyen, másrészt pedig a hashing power növekedésével arányosan gyarapodjon is.
        Szóval kezeld a Bitcoin commodityként és máris értelmet nyer az egész. Ezzel kapcsolatban egyébként írtam korábban egy kifejtősebb cikket: https://variance.hu/2017/08/30/mekkora-novekedesi-palya-van-a-bitcoinban/

  5. Amint az emberek commodity-ként néznek a Bitcoin-ra, össze fog omlani. Csak hogy ne egymás mellett érveljünk, szerintem (és a Wikipedia szerint) a commodity egy olyan termék vagy szolgáltatás, ami a felhasználó számára valamilyen hasznosságot hordoz. Az olaj esetén a segítségével árut és személyeket lehet mozgatni, az arany esetén processzort lehet belőle csinálni, az XBox One esetén kikapcsolódást nyújt, és a Bitcoin esetén megkönnyíti a javak áramlását különböző üzleti szereplők közt.

    Egy rosszul tervezett és rossz hatékonysággal előállított termék értéke simán leeshet az előállítási költsége alá. Főleg ha valaki hatékonyabban állít elő ugyanolyan hasznosságot hordozó terméket vagy szolgáltatást. És ha a Bitcoin-t mint commodity-t nézem, sok olcsóbb alternatíva hordozza ugyanazt a hasznosságot. A legtöbb esetben már egy bankkártya használata is olcsóbb, de kriptomegoldások sora kínálja ugyanazokat a szolgáltatásokat. Ahogyan emelkedni fog az előállítási költség és mainstream lesz a technológia, még több alternatíva jelenik majd meg. A szolgáltatás felhasználói nem fogják azt nézni, hogy mennyi áram égett el a POW termék előállításakor. Ha olcsóbban érik el a nyújtott szolgáltatást egy POS hálózaton, akkor ott fogják igénybe venni.

    • A POS hálózatnak kétségtelen előnyei vannak, többek között a mostani Bitcoin hálózat egy országnak megfelelő fogyasztásával és beruházásával ellentétben filléres tétel az üzemeltetés.
      A probléma a POS-nál, hogy például az ETH esetében felvázolt kockázati rendszernél mennyire lesznek hajlandóak a hálózat üzemeltetők befektetni ebbe úgy, hogy például a tranzakciós díjak nem szállnak el. Az ETH POS esetében nagy mennyiségű depositot kell benntartani a hitelesítőknek, amely deposit a legkisebb hiba esetén nagyon gyorsan ég el. Ha most kiesik a network a rendszered alól, akkor leáll a bányászatod, viszont a meglévőm coinjaidat ez alatt az idő alatt továbbra is ott lesznek a hálózaton. A POS esetében a kiesésed azt jelenti, hogy a deposit számláról szépen ég el a pénz. Ha pl. te POS hitelesítő NOD-ot üzemeltetsz most Puerto Ricoban, ahol éppen se áram, se net vagy csak elvétve, akkor pillanatok alatt komoly veszteséget realizálsz. Tudom erre a válasz, hogy ne legyél olyan hülye, hogy a nodejaidat hurikán sújtotta övezetben helyezed el, illetve megfelelő számú hitelesítő pontod legyen.

      Mindezeken túl ne felejtsük el, amit írtál, hogy a blockchain számtalan előnnyel bír a normál banki rendszerhez képest. Ha kereskedő vagy napokat vagy heteket vársz a kártyás tranzakció összegére, itt azonnal nálad van a coin. Normál átutalásnál is pl. ETH esetében 1-2 perc időtartam alatt tuti lezárul a tranzakció, és nálad a pénz, ülj akár egy kávézóban.
      A blockchain piacon emellett pillanatok alatt lehet valaki coinbróker. Nincs a rendszer túlkomplikálva, megvan a pénzed és fél óra múlva már vígan kereskedhetsz vele tetszés szerint. Jó, ettől még lehet hülye hozzá valaki, de a lényeg ez, hogy a normál részvény kereskedéshez képest egyszerű, mint a faék. Plusz kezdeti lépésként akár fillérekkel is kereskedhet valaki élesben, nagyjából a tizedesjegyek száma húzza csak meg a határt.

      Ami itt nehezebb, hogy valóban nincs 1-1 coin mögött egy ország, ami egyfajta minősítője az adott fizetőeszköznek, de úgy néz ki a piac mindig megtalálja a minősítés kulcsát. Ez pedig jelenleg a PoW előállítási költség többek között, de a legerősebben. Az üveggömbben azt kellene látni, hogy ez hogy alakul a jövőben…de ha lett volna üveggömböm, akkor minden héten egy vagyont kereshetnék bármelyik coinnal 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *