Kínai és Orosz piacbefolyásoló szabályozások a láthatáron

A tegnapi cikkben már jeleztem, hogy közkézen kering a hír mely szerint a mai nappal hivatalosan is bejelentésre kerül a kínai ICO szabályozás. Bár konkrét szabályozás nem látott egyelőre napvilágot, de a piac máris lereagálta és beárazta ennek negatív hatását, azt követően, hogy a People’s Bank of China (PBoC) ma közzétette:

“Valamennyi valuta/token kibocsájtási tevékenységet azonnal be kell szüntetni”

A szabályozás kiváltó oka a kínai üzleti körök hatalmas szerepvállalása a Initial Coin Offering (közösségi finanszírozású token kibocsátás) projektekben. Mint kiderült az idei évben eddig fundrising (ICO, crowdfounding) keretében kibocsátott közel 10 milliárd dollárnyi coin 40%-át kínai lakosok és intézményi befektetők vásárolták meg. A szabályozás másik (egyébként teljesen jogos) oka, hogy a kiváltó jelentés szerint az futó ICO-k közel 90%-a vagy eleve illegális tevékenységet kíván végezni, vagy feltételezhetően eleve visszaélés, pénzlopás céljából jött létre.

A szabályozás hírének felröppente hatására 60 induló ICO döntött úgy, hogy a szabályozás életbe léptéig elhalasztja, vagy akár végérvényesen felfüggeszti a közeli token kibocsátást. A hír hallatára pánikeladás zajlott le az Ethereum piacán. Mint az ethereum, mind az ethereum classic ára napon belül 10%-ot meghaladó mértékben csökkent. Az Ethereum ismerten az egyik legszélesebb körben használt platformja az ICO-knak, így nem lehet meglepődni a szabályozás negatív hatásán. A szabályozás híre súlyosan érintette a Ethereum kínai vetélytársát is: a NEO-t. A helyi sajtó szerint egyszerűen csak “kínai ethereumként” definiált kriptopénz  éppen most bocsátotta volna ki az első teljesen saját blockláncán implementált ICO-ját. A negatív hírek által generált NEO pánikeladások kapcsán Da Hongfei jelezte:

Hosszútávon a szabályozás kifejezetten jót tesz ennek az iparnak is. Tartsátok észben, hogy a NEO teljes filozófiája megfelel a szabályozás által elvártaknak.

A kínai szabályozással párhuzamosan röppent fel a hír mely szerint Oroszországban éppen megfontolás tárgya az otthoni cryprocurrency bányászat betiltása. A helyi sajtóértesülésekre alapozva annyit lehet tudni, hogy az esetleges döntés hátterében a jelentősen megnövekedett otthoni áramfogyasztás növekedés és az ennek kapcsán keletkező  hűtésigények további elektromos igénye jelenti. A Russia Today és egyéb helyi lapok kommentárjai között szerepel, hogy a bányászati tevékenység úgy hasznosítja a helyi és otthoni erőforrásokat, hogy abból semmi nem kerül vissza az orosz gazdaságba, továbbá megjelenik aggodalomként az otthoni bányászat veszélyfaktora is, mivel a házilag barkácsolt levegőkeringetési megoldások koránt sem tökéletesek a keletkező hő elszállítására, így a legtöbb otthoni bánya (a szakértők szerint) egy időzített bomba.

Természetesen a meglebegtetett reguláció, csak az otthoni, privát címről történő bányászatot tiltja meg. Emellett az orosz állam és több nagyvállalat is nagyon komoly crypto mining beruházásokat tervez, melyhez nemrégiben jelentette be két nagyobb orosz illetőségű áramszolgáltató is, hogy az erőművel maradék energiáját jelentős kedvezménnyel fogják árulni a bitcoin mining vállalkozások részére.

Mindkét reguláció mögött teljesen jogos érvek állnak, mindezzel együtt mindkettő kontra-produktív és decentralizáció ellenes, melyek ezáltal erősen negatívan hathatnak a crypto piacok teljesítményére, amely akár elhúzódó recesszióba is sodorhatja az éppen éledező piacot. Az a baj ezekkel a regulációkkal, hogy általánosítanak és mindenkit egységesen informatikai és pénzügyi analfabétának tekintenek, akik képtelenek meghozni egy felelősségteljes döntést. Ezzel persze összességében védik a polgáraikat, azonban illegalitásba száműzik azokat akik befektetni, vállalkozni, érvényesülni akarnak, közülük is persze leginkább a magánszemélyeket, akik a helyi gazdaság hajtómotorját képezik és a személyes gyarapodásuk ellentétes a helyi oligarchák érdekeivel.

[commercial_break]
Bookmark the permalink.

17 Comments

  1. Ismét jön két szűk esztendő? 2014-15.

    • Jajj de jó lenne… Két éven keresztül lehetne az árfolyam fenekéről vásárolni… De sajnos meglátásom szerint a világ már nem ennyire naív. Ez most egy újabb pánikeladási roham, ami lehet akár eltart szeptember közepéig is… talán-talán októberig. Az árfolyam egyébként most érte el az eddigi növekedési pálya alsó támaszát, ahonnan vissza is pattant, ha ki tudna mászni a sávból lefelé, akkor talán-talán látnánk egy 3000 USD alatti bitcoin árat, ami lássuk be csodálatos belépési pontot generálna. Mielőtt viszont bárki is sikítófrászt kapna a 3000USD-s btc ártól: had jelezzem még egy hónapja sincs, hogy a bitcoin átlépte a $3000 szintet… Ugye milyen könnyű hozzászokni a jóhoz?

      • Hat meg egy 1800-2500USD-os szint milyen szep lenne…., a szuk esztendokkel kapcsolatban, lehet hogy hosszabb lesz mint az elozo 2 ev…viszont ez megkonyitheti azoknak a HODL-eknek a dolgat akik komolyan gondoljak mert ha a 24 honap helyet monjuk 36-48 honap (156-208het lenne) az alatt a cost avareging; minden heten ill. honapban valo vasarlassal szep kis bekerulesi arat lehetne elcsipni a kovetkezo felfutasig, na az valoszinuleg 10000$ fole viheti az arfolyamot…ha minden jol alakulna…
        (persze ez nem kivansag musor,de azert ezt kernem az iden a telapotol, meg ugy is hogy maradt nehany BTC-m amitol nem volt kedvem megszabadulni)…

  2. “Oroszországban éppen megfontolás tárgya az otthoni cryprocurrency bányászat betiltása. A helyi sajtóértesülésekre alapozva annyit lehet tudni, hogy az esetleges döntés hátterében a jelentősen megnövekedett otthoni áramfogyasztás növekedés és az ennek kapcsán keletkező  hűtésigények további elektromos igénye jelenti.”

    Oroszország, és a hűtésigények. MegaLOL. 😀

    • Oroszország és Kína is – udvariasan fogalmazva – régi vágású országok. Nem tetszik nekik, ha valamit nem ők irányítanak. Érthető.
      A ruszkik ráadásul a dollár egyeduralma megtörésének lehetőségét látják a Bitcoinban, de nem úgy, hogy a köznép kezében van az események alakítása.
      Pont mai hír, hogy a BRICS országok (Brazil, Russia, India, China, South Africa) saját kriptovaluta kibocsátáson gondolkodnak.
      Na, erre mit lép majd az USA? Eddig simán háborúzott a dollár védelmében, ha kellett.

  3. Az ICOnak tényleg nem ártana egy kis szabályozás, viszont az orosz házibánya betiltás…

    Gondolom majd haveroktól lehet venni jó pénzért cloudminingot.

  4. “Ezzel persze összességében védik a polgáraikat,”

    Tisztelem, hogy a jót próbálod látni ebben a döntésben, de sajnos nem ez a helyzet. Magasról leszarja mindkét állam a kisembereket (lásd. kínai kitelepítések, ha éppen egy vízerőmű kerül a faluk helyére). Itt arról van szó, hogy az állami vezetők rájöttek, hogy bizony irdatlan pénz folyik el amit nem tudnak MEGADÓZTATNI. Semmi érdekük nincs a kisemberek védelmében. Csak magukat védik. Az oroszok szarnak a látszatra is: magánemberként tilos bányásznod, majd az állam bányászik helyetted. Nehogy már ebből jövedelmed legyen, aztán a végén még nem a kajáért gürizel napi 10-12 órát, hanem lesz időd gondolkodni, hogy milyen szituban is vagy és hogy ezért ki a felelős…

  5. Azért arra nagyon kíváncsi vagyok hogyan tudnák betlitani az otthoni bányászatot ruszkiék. Ha van egy gépem (számítógép) amiben van egy jobb GPU mert hát játszom és az bányászik valami coint soloban majd a tőzsdén átváltom bitcoinra. Milyen módszerrel tudnák ezt kiszűrni?

    • A reguláció lényege a tény, hogy tiltott valami. Nem kell betartatni, nem is kell betartani. Lásd a nagy amerikai alkoholtilalmat, amíg okosban csinálod, addig senkit nem érdekel, de nyíltan nem nevetsz a rendszer képébe. Amíg egy GPU-val tolod otthon a gamer gépedben (ami megjegyzem egy átlag orosz fizetésből élő család számára elérhetetlen…), addig ez a kutyát sem fogja érdekelni, már ha nincs egy haragosod, aki nem nyom fel a megfelelő szerveknél. Azonban ha mondjuk 1 GPU helyett 10-20 vagy akár 100 GPU-d van, akkor ott már akár razziázni is lehet szúrópróba szerűen azon lakosoknál akiknek az otthoni áram fogyasztásában hirelen kiugrás keletkezik.
      Mindettől függetlenül kétlem, hogy az orosz reguláció hatására hírtelen használt GPU-k milliói lepné el az orosz second-hand piacot 🙂

      • GPU = Государственное политическое управление = Goszudarsztvennoje polityicseszkoje upravlenyije = Állami Politikai Igazgatóság, a KGB elődje

        • ───────────────███───────────────
          ─────────────██▀─▀██─────────────
          ───────────██▀─────▀██───────────
          ─────────██▀──▄▄▄▄▄──▀██─────────
          ───────██▀──▄▀─────▀▄──▀██───────
          ─────██▀──▄▀───███───▀▄──▀██─────
          ───██▀────▀▄───▀▀▀───▄▀────▀██───
          ─██▀────────▀▄▄▄▄▄▄▄▀────────▀██─
          █▀─────────────────────────────▀█
          █████████████████████████████████

          Véletlen volna? Nem hiszem. A gyíkemberek köztünk járnak!

  6. Hihetetlenül nehez megjósolni mit jelent ez a Neo számára! Venni? Eladni? Tartani?

  7. Ezt, hogy az áramszolgáltató az erőművel maradék energiáját jelentős kedvezménnyel fogja árulni a bitcoin mining vállalkozások részére, nem teljesen értem.
    Csak akkor fog üzemelni a bányászás, ha lesz maradék energia? Amikor meg nem lesz, akkor leállítják?

    • Dehogy. Összességében kapja olcsóbban az áramot amennyiben olyan erőművek közelében telepít bányát, ahol pl. a helyi ipar átalakulása miatt a helyi erőmű jelentős többletet termel, melyet ezeddig csak igen költségesen tudtak már régiókba átirányítani. Ez a gyakorlat egyébként nem példa nélküli. Kínában az összes komolyabb bitcoin bánya ilyen megállapodások miatt kap brutális kedvezményeket.
      Az erőművek kapacitásának fel-le kapcsolgatása igen költséges, ahogy az megtermelt villamos energia elszállítása is drága a veszteségek miatt, ehhez képest egy tetemes energiaigényű vállalkozás indítása win-win szituáció a feleknek.

  8. Nagy valószínűséggel a kínai befektetők most azokat a befektetéseiket szedik vissza, amik olyan csatornákon valósúltak meg, amiket valamilyen módon egy életbelépő tiltó rendelet után vissza tudnak a hatóságok követni. Úgy gondolom, hogy meg fogják találni a módját, hogy olyan új utakon mozgassák ezután a befektetéseiket, amik már kikerülik a Kínai rezsim bármilyen módon történő rálátását és beleszólását. Persze lesznek néhányan akik a gyors árfolyamesés miatt jelentősebb veszteséget könyvelhetnek el most és talán a kedvük is elmegy egy időre a cryptovalutáktól, de nagy valószínűséggel ez egy kisebb része lesz a résztvevőknek. Kíváncsi vagyok, hogy milyen utakon fog visszatérni a kínai befektetők pénze a piacra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *