Bitcoin: Amíg ez egy geek szektor…

Avagy egyelőre sokkal profitábilisabb csinálni valami látványosat, mint nem csinálni semmit és nemes egyszerűséggel azt mondani: mi simán jobbak vagyunk így is. Ez a gyakorlat a technológiai szektorban egyébként teljesen bevált, azonban a gazdasági szektorra egyáltalán nem jellemző. Vajon a Bitcoin a technológiai vagy a gazdasági szektor csapatában játszik? Ezt lassan időszerű lenne eldönteni…

A GDAX-on néhány perce a Litecoin elérte a 98.3 USD árfolyamot és egyben bekarcolta a 0.02-es BTCLTC keresztet is, ami kétségtelenül annak köszönhető, hogy a Litecoin – mint a BTC produktív teszt környezete – ma bemutatta egy élő lightning network utalással azt, amiről évek óta szól a Bitcoin skálázási vita geek/technológiai oldalának propaganda gépezete. Az időközben “BsCore” gúnynévvel illetett Blocksteam és egyéb Bitcoin Core fejlesztőket tömörítő bagázs az elmúlt cca. egy évét arra tette fel, hogy létrehozza, implementálja és elfogadtassa azt a koncepciót amit ma Lightning Networkként ismerünk. Az eseményt az Bitcoin Core fejlesztő csapat egyik prominens személye (Eric Lombrozo) az itt látható képpel konstatálta: “Az ellenségedet a sikereiddel győzd le

Hogy mennyire nem mainstream még a cryptovaluták piaca, azt semmi sem bizonyítja jobban mint a tény, hogy egy ilyen technológiai bravúr elég volt ahhoz, hogy a Litecoin árfolyama a három számjegyes árfolyam közelébe kerüljön. Persze a csúcskísérlet erős korrekciókat indukálhat, az sem kizárható, hogy mire végzek ezzel a cikkel már akár komolyabb mínuszt is összeszed az LTC, de a közel 2 hónapja folyamatosan növekvő árfolyam bizonyítja, hogy a piac miként gondolkodik “Lightning Network vs. Bigger Blocker” harc kimenetele kapcsán.

Jelen pillanat szerint van egy működő Bitcoin(+Litecoin) és egy szintén stabilan működő Bitcoin Cash hálózat. Mindez köszönhető a bányász csiki-csukit bojkottáló BTC.top-nak. Jogosan merült fel többetekben is comment formájában az a kérdés, hogy vajon milyen jövő vár most a -sötét oldalt képviselő – Bitcoin Cashre a frissen bejelentett fénylő Lightning Network adoptálási sikerek árnyékában? Hogy csak egy konkrét kommentet emeljek ki a megannyi BCH-t temető hozzászólás közül:

“BCH honnan teremti meg a verseny fenntartásához az új eszközöket? Nagyon-nagy öröm lenne ennek a vadhajtásnak a lezárása, amit úgy gondolom végleg csak az inkompatibilitás hozhat el”

A helyzet az, hogy amennyiben valóban annyira hasztalan és értéktelen lenne a Bitcoin Cash, mint ahogy azt akár jómagam is sokszor sugallom, akkor már régen vége lenne. Azonban ez a kriptovaluta immáron kerek két hete stabilan tartja magát a 600-650 USD körüli árszinten. Ezt az árszintet a ‘dump vonatok’, majd a dél-koreai tetemes mennyiségű invesztíciót követő árfolyam-turbulenciák után érte el.

Mit tudunk a BCH-ról? Lényegében semmit… Túlságosan fiatal ahhoz még, hogy komolyabb következtetéseket lehessen vele kapcsolatban levonni. Amit viszont JOGGAL feltételezhetünk:

  • A Litecoin a frissen bejelentett technológiai fejlesztéseivel végérvényesen elvesztette a ‘konzervatív’ jelzőjét és nagy valószínűséggel a Bitcoin hedging tulajdonságát is. A két blokklánc ilyen fokú technológiai összefonódása miatt erősen kérdéses, hogy egy esetleges jövőbeli komolyabb Bitcoin volatilitási hullám közben hova is fogják menteni a befektetők a ‘hulló kések’ elől a befektetéseiket.
  • A Bitcoin Cash megjelenése óta a Bitcoin árfolyama szinte folyamatosan menetel előre, így egyelőre feltételezni sem lehet, hogy egy komolyabb Bitcoin korrekció, miként hatna a BCH árfolyamára. Érvényesülne vajon a hedging tulajdonság?
  • A hatalmas Litecoin és Bitcoin árfolyam bumm ellenére is tud a Bitcoin Cash mögött álló üzleti kör folyamatosan friss pénzt lapátolni a coinba. Lásd akár csak a mai napot, amikor úgy sikerült 10%-nyi árfolyam növekedést összehoznia a Bitcoin Cashnek, hogy mindeközben a Litecoin csinált 25%-ot. A különbség talán csak annyi, hogy míg a Litecoin ezt egy erősen túlárazott állapotában tette, addig a BCH esetén erősen alul árazott állapotban érkezett a friss tőke.

Az elmúlt évekhez képest ráadásul a Bitcoin egyeduralma igen sokan romlott:

Míg a tavalyi évben is a cryptocurrency piac majd 80%-át a bitcoin adta, addigra idén ez már 45%-ra csökkent le. Ez persze egy fontos retorikai eleme a BsCore vs Bigger Blockerek között vitának, amit Roger Ver gyakran elő is ránt a kalapjából: “soha nem nőtt volna fel egyetlen alt sem, ha nincsenek a tele blockkok“.  Emberünknek persze ebben valószínűleg igaza van, azonban üzleti, gazdasági és talán legfőképpen elfogadhatósági szempontból sokkal jobban néz ki egy jelentősen diverzifikált piac, mint egy olyan ahol 90+%-ban egyetlen szereplő képviseli az erőt. Márpedig a tőke decentralizálódása egy újabb jó pont a Bitcoin Cash oldalán.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Bitcoin mint a nagy hal egyre több friss külső forrást kell, hogy bevonjon a növekedéshez. Míg nominálisan a BTC árfolyam 4000 USD-től a mostani majd 5000 USD-ra növekedett, addig az LTC árfolyama $45-ról $95-re ugrott. A növekedési pálya mindig jobban lejt az alacsonyabb piaci kapitalizációjú, de komolyabb fundamentális értékekkel bíró eszközöknek.

Azt gondolom, hogy badarság leírni a BCH-t. Itt gyakorlatilag a harmadik legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovalutáról beszélünk, ami egyébként az egy coinra eső névérték listájában a 2. helyen áll. Az árfolyama közel duplája az Ethereum és DASH árfolyamának. Én személy szerint nem szeretem a Bitcoin Cash-t, de a fentebb felsorolt stabil tulajdonságai miatt nem tudom és nem is akarom leírni. Nagyon komoly növekedési potenciál van benne igen sok téren. Mindezt ráadásul úgy fogja tudni elérni, hogy NULLA fejlesztés várható akár középtávon is benne. Annyira nulla, mint amennyire (a Kossuth téri kényszermegrendeléseket leszámítva) nulla fejlesztést hajtott végre a hazai bankszektor legtöbb szereplője az elmúlt években. Igen itt most azokra a bankokra célzok, akik ennek ellenére a tavalyi évi gazdasági eredményeik alapján szárnyalnak (köszönhetően a jelzálogbankokba és a MARK Zrt.-be kilapátolt rossz hiteleknek…). Szóval a gazdasági piacon ez így működik.

Persze ahhoz, hogy a Bitcoin Cash komolyabban labdába rúghasson még nagyon sok minden kell. Például jót tenne neki, ha a Bitcoin nem állítana be minden nap újabb és újabb ATH-t. Erről jut eszembe, természetesen ma is van új ATH, kb 3 perce a krakenen meglett a 4919 USD árfolyam. De nem lesz ez így mindig… Az is jót tenne neki, hogy ha a Bitcoin Cash mögött álló üzleti kör végre elhatározná magát és befejezné azt kettős játékot. Főleg azt, hogy két (néha három) vasat tartanak a tűzbe. Nevetséget pl amit a BitPay művel, alig egy hete borzolták fel sokak kedélyeit azzal, hogy szándékos félretájékoztatás keretei között javasolták ügyfeleiknek, hogy upgradeljenek btc1 (SegWit2x) node-ra, ma meg már a következőt nyilatokzták: “1) The default Bcoin node for Bitcore is compatible with the rules followed by the implementation of Bitcoin.” Hogy jön ide a BitPay és a bitcoin core vs btc1 node kérdés? Alap esetben sehogy, leszámítva, hogy ez a történet mögött is azok a befektetők állnak, akik úgy egyébként arcukat adták a Bitcoin Cash starthoz és azóta is lelkesen támogatják azt. (pl. Ver)

Másik oldalról a Bitcoin Cash üzleti adaptálása látványosan elkezdődött. Az nagyjából óramű pontossággal 10 percenként elkészülő blockok immáron nem üresen árvátlankodnak, napközben már minimális üzleti élet jele is mutatkozik. Ami ennél is fontosabb, hogy a friss blokkok “coindays destroyed/input bitcoins” aránya egyre jobban konvergál az 1-es számhoz. Ez egy nagyon fontos mutató, amire korábban már többször is felhívtam az olvasók figyelmét a blogon. Ez a mutató azt adja meg, hogy az adott blokkba foglalt trazakciók mennyire régóta pihentetett coinokat szabadítottak fel. Minél alacsonyabb ez az érték annál inkább jelenthető ki, hogy az adott blocklánc él és napi szinten használják üzleti célokra is.

[commercial_break]

Hogy bárkinek is javaslom a Bitcoin Cash befektetési célzattal venni, tartani? Nem szokásom ilyen javaslatokat tenni, de azt el tudom árulni, hogy jómagam még mindig ülök némi BCH tartalékon, amit innentől már hosszú távon tartani is fogok és aktívan figyelni fogom a BCH-t a jövőben is. Amennyiben bármilyen jelét is mutatja annak, hogy a piac Bitcoin hedging eszközként tekint rá, akkor akár komolyabb invesztíciót is el tudok képzelni ebbe az irányba, persze ehhez egyrészt bizonyítani kell, másrészt pedig nem lepődnék meg azon, ha addigra akár jobb belépési pontok is keletkeznének.

A cikk befejeztére mind a Bitcoin, mind a Litecoin árfolyama minimálisan visszakorrigált a csúcsdöntéseket követően, mindettől függetlenül szemernyi kétségem sincs afelől, hogy a hétvége folyamán lesz három számjegyű Litecoin árfolyam és ötössel kezdődő Bitcoin árfolyam is.

Bookmark the permalink.

14 Comments

  1. Köszönjük szépen a remek cikket? Az összes jelentős coin hasít a napokban kivéve a Neo ami lassan de biztosan csorog letele . Ennek mi lehet az oka? Előre is köszönöm a választ.

    • Amit én látok a NEO-hoz kapcsolódó közösségi oldalakon: egyszerűen várják az emberek, hogy történjen valami nagyobb durranás. A NEO árát egyértelműen a kapcsolódó történetek fogják felverni. Korábban raktam ki a blogra egy NEO naptárat szeptemberre, időközben már az októberi nagyobb időpontok is körvonalazódnak. Da Hongfei mégsem vesz részt a Pekingi DACA-n, helyette viszont részt vesz az október 26-ai Sanghai Global Fintech & Blockchain Summiton. A nagy nevek, események, ICO-k hozhatnak rövidebb távon pozitív fordulatot.

  2. Nem tudom, engem valahogy a 0.02 btc-ltc elbizonytalanított, mármint ekkora forgalom mellett. Én zártam egyelőre az ltc-m. A cryptonál a túl nagy forgalom az esetek többségében valamilyen rövid távú fordulat, főleg ilyen szimbolikus szinteknél. Én amúgy azt is nézem, mi a váltópénz és mely tőzsdéken: A KRW vagy/és BTC egyeduralma nagy forgalomnál megerősíteni szokta legtöbbször a fenti gondolatom, megfigyelésem ez.

    • Az este forgalmát elnézve elég sokakat elbizonytalanított a 0.02. Ráadásul egyből csinált is az árfolyam egy double top alakzatot, ahonnan már egyértelmű volt, hogy jelentősebb korrekció indul. Eddig 10%-ot vesztett az értékéből a BTC (USD-hez nézve) és BTCLTC is visszacsorgott .0175-re, amit személy szerint egy picit keveslek, ha benézne az árfolyam akár csak egy pillanatra is 4600USD alá, akkor onnan szerintem már egyenes az út 4480-ig. De ott olyan stabil támasz van, amit nem gondolom, hogy ma át tudna ütni.

  3. Csaba, magamtól soha nem vettem volna LTCt, de annyira nyomtad itt a blogon h bevettem 0,014 szinten és kipattantam 0,019nél, majd most újra vissza 0,0167nél. Nagyot kaszáltam ezen, szeretnék csengetni neked egy kis borravalót, de nincs itt a blogon a donation részen LTC address. Csinálnál egyet? Úgy rémlik ezt más is kérte már, ne ugorj el a feléd dobott koinok elől! 🙂

    • Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor természetesen kérésed számomra parancs:

      Litecoin Variance.hu Donation addr: LgRLZq9Su77C4hQSE8PMQXpdPgN3a1rJaX

  4. Vissza szálltam kisebb pozival az ltc-be, én bízom a lezajlott flash crash-ben, és az el nem ért 5000 usd-s btc-ben.
    LTC-EUR 67-es stop. KIcsit most kaszinósabb,mint eddig, meglátjuk.

  5. Bandibácsi hosszú cikkének a végén van ez a bekezdés. Nem igazán értem. El tudnátok magyarázni?

    “Amennyiben a fejlesztések hatására a „régi” bitcoin” átlagos tranzakciós hitelesítési ideje hosszútávon lecsökken 10-20 percre, úgy átmenetileg az árfolyam további erősödésére lehet számítani, azt követően viszont – a stratégiai céloknak megfelelően, minden bizonnyal a bitcoin cash jelentős erősödésével párhuzamosan – az altcoinok többségével együtt a pályája lefelé fog fordulni. Ezzel szemben ha a “régi” bitcoin a mostanihoz képest nem fogja jelentősen csökkenteni a hitelesítésre fordított időt, és az átutalási díjaknak az árfolyam emelkedésből származó emelkedésével továbbra is lehetetlenné teszi a mikrotranzakciókat, úgy hosszú távon képes lesz vezető szerepét megőrizni az árfolyamának a csillagos egekig történő emelésével.”

    Tehát: Ha a Bitcoin nem lesz használható a mindennapokban, akkor erősödik az árfolyam. Ha viszont igen (LN – olcsó mikrotranzakciók), akkor gyengülni fog?
    Ezt nem értem. Pont, hogy a BCH vitorlájából veszi ki a szelet a Bitcoin+Litecoin páros, ha ők együtt a mindennapok és a megtakarítások megtestesítői lesznek.

    A BCH legnagyobb ellenfelét egyre inkább a Litecoinban látom. A BCH mégiscsak 10 percenként “blokkol”, az a sokat idézett kávévásárláshoz elég hosszú idő. Ha ráadásul nem is akarnak fejleszteni, csak egyre nagyobb blokkokat pakolni, akkor lehúzhatják a rolót.

    • Túl sok a HA, HA ez lesz, HA az lesz. Ráadásul számomra az okfejtés (minden tiszteleme ellenére a szerző iránt) követhetetlen. Mi az, hogy lecsökken a legacy bitcoin hitelesíétsi ideje 10-20 percre??? Az átlagos blocktime most 10 perc, a közösségi elvek alapján az átlagos confirmation/hitelesítési periódus 6 block. Tehát 60 perc után tudhatod, hogy a tranzakció valóban megtörtént. Ezen a téren semmi változást nem látok, ez a HA egy olyan HA, ami legjobb tudomásom szerint nincs most a terítéken. A Blockstream/Bitcoin Core csapat a sidechainek/LN felé tereli a skálázhatóságot, ezek egyáltalán nem fogják érinteni a confirm periodot, sőt.

      A baj az, hogy sokan összekeverik a fizetést az elszámolással. A blokkokba pénzügyileg végleges tranzakciók kerülnek, melyek hitelességét a rá épített további blokkok adják. Ezzel szemben a sidechaineken keresztül kiszervezett tranzakciók esetén egy olyan kontraktus épül fel a felek között, amin belül teljesen más szabályok érvényesülhetnek. Ha a szerző a “hitelesítés ideje” alatt a hitelt érdemlő fizetést visszaigazolását érti, akkor ez LN esetén nem 10-20 perc lesz, hanem 10-20 nanosecundum. Mindettől függetlenül blocking time nem változik és a confirmation period sem. A mikrotranzakciók a payment channel lezárásánál kerülnek be a blockba, melyekre ezt követően aggregálva lesz igaz a 10 perces settlement és a 6 block confirmation.

      Egyébként ma lesz egy nagyobb post (vagy talán holnap), amiben összefoglalom, hogy mi minden is forr a BCH technológiai üstjében. Azért van ott néhány érdekesség.

    • Szerintem ezt a magyarázatot inkább Bandibától kellene kérned 🙂 “…a bitcoin cash jelentős erősödésével párhuzamosan – az altcoinok többségével együtt a pályája lefelé fog fordulni. ” – olyan mint egy nagyon rossz BCH PR, megfélemlítős-warning stílusban 🙂 de mégis mitől indulna el a folyamat? A marketcap alakulása ennek ellentmond, pont ebben a cikkben szerepel a kapcsolódó kép.

  6. Köszönjük az igényes cikket ismét! Nem lenne kedved inkább steemitre írni ezeket? Onnan szerintem akár jelentősebb bevétel is származna, pláne ha angolul is (is) publikálnád. Ha nem szeretnél vesződni vele akkor szívesen kiteszem én is 😉

    • Bőven elég nekem a saját blogom, nem vágyok szélesebb körű publicitásra. Azon egyébként komolyan gondolkodom mostanában, hogy elhagyom a saját blogot és átköltözök medium.com-ra, de emögött sem a hasznosszerzés áll. Aki úgy érzi, hogy számára hasznos a blog és ezt ki akarja fejezni valamilyen módon, az megtalálja a támogatási crypto addresseket a widget sorban.

      A blogon megjelenő cikkek jellemzően komolyabb gyűjtő munkákra támaszkodnak, mindettől függetlenül ezek a cikkek javarészt mások kutatásain alapszanak, amelyeket összegzek, feldolgozok. Én a források munkáját a források megjelölésével honorálom. Magam sem várok el ennél többet, ha valaki az én publikációimat használja fel. Szóval, ha szeretnéd a cikkemiet felhasználni és steemen publikálni azokat, akkor ezt nyugodtan megteheted csak annyit kérek cserébe, hogy jelöld meg a forrást.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *