Mekkora növekedési pálya van a Bitcoinban?

Tegnap volt szerencsém a Bitcoin Budapest által szervezett Bitcoin Drinkup rendezvényen eszmét cserélnem a hazai $crypto közösség néhány prominensebb tagjával, akikkel sok egyéb téma között két nagyon fontos és szerintem kurrens téma is előkerült, ezek pedig a: hogyan kellene definiálni a Bitcoint és mekkor növekedési pálya van benne? A két kérdést erősen összefügg, hiszen a növekedési pálya erősen függ a definíciótól. A tegnapi diskurzus egyrészt azért osztom meg a blogon, mert szerintem mások számára is érdekes lehet a konklúzió, másrészt érdekel, hogy az olvasókban hogyan manifesztálódik ezen kérdésekre a válasz.

A Bitcoin definíciója kapcsán a pénz (currency) és az árucikk (commodity) között lamentáltunk hosszan, a növekedési pálya alapján pedig nemes egyszerűséggel a nagyságrendi növekedéseket és azok lehetséges hatását vizsgáltuk. Akinek nincs kedve az egész okfejtést végig olvasni, azoknak TLDR: Függetlenül a most folyó scaling debate-től a Bitcoin jövője az, hogy commodity termék legyen, onchain tranzakcióval ezzel már soha nem fogunk sört vásárolni a csaposnál. A növekedési pálya kapcsán pedig a 10x-t mindenki reálisnak tartotta, az ennél nagyobb növekedés már komoly constrainteket generált sokakban. (Az egész az én lazán bedobott 1000x-es hasraütésemből indult ki.)

Alapvető tézis, hogy minden kriptovaluta célja a hosszútávú fenntarthatóság biztosítása, kivéve persze a rövidtávú nyerészkedés céljából létrejött ponzi és scamcoinokat… A hosszútávú fenntarthatóság legfontosabb eszköze a rendszert fenntartó kulcsszereplők ‘incentive model’-jének (ösztönző modell) működtetése. Ez a PoW (Proof of Work) konszenzus motorral működő kriptovaluták esetén (ilyen ugye a Bitcoin is) különösen fontos, hiszen itt a kulcsszereplők a puszta jelenlétük és birtokolt vagyonuk mellett tetemes mennyiségű beruházást és működtetési költséget is fizetnek: villanyszáma és a bányász infrastruktúra formájában. Ennek érdekében a tranzakciók hitelesítését végző validátorok (bányászok) jutalmat kapnak (coinbase reward), mely azonban a Bitcoin esetében az idő előrehaladtával csökken, ezzel fékezve az új coinok által generált inflációt. Éppen ezért a rendszer hosszútávú fenntarthatósága érdekében a bányászok a coinbase mellett tranzakciós költséget (txfee) kaphatnak. Ennek mértéke teljesen a tranzakció kezdeményezőjére van bízva. Amennyiben az adott blokklánc nem küzd kapacitás gondokkal, akkor a validátor kénytelen ‘ingyen’ dolgozni, így az ösztönző támogatás (txfee) nélküli tranzakciók is bekerülnek a blokkokba. Más a helyzet ott, ahol a kapacitás problémát jelent, ott bizony a bányásznak megvan arra a lehetősége, hogy a blokkba csak a legdrágább költségű, ezáltal számára leginkább ösztönző tételeket rakja csak bele a kapacitás erejéig.

Ez az oka annak (a két éve húzódó skálázási balhé mellett), hogy a Bitcoin láncon ma egy átlagos tranzakció költsége ~12 dollár. Mindez azért kerül ma 12 dollárban, mert komoly hátralékkal dolgozik a rendszer és mert a Bitcoin ára éppen 4600 dollár körül mozog. Ha a Bitcoin ára éppen 460 dollár lenne, akkor az analógiát követve az átlagos txfee valahol 1,2 dollár körül lenne, ha pedig azt az eshetőséget vesszük, hogy – semmi nem változik és mégis fennmarad a rendszer, majd – eléri az 1 BTC ára a 46.000 dollárt, akkor bizony a tranzakciók átlag díja akár a 120 dollárt is el fogja érni. Ez nonszensz? Ennyiért senki nem fog utalni? A helyzet az, hogy de. Had másoljam ide be az egyik olvasó kétségbeesett levelének egy részletét, aki csak annyit akart tenni, hogy egy magyarországi bankból próbált USD-t utalni a Kraken japán USD számlájára:

“USD számláról, értelem szerűen USD-t utaltam. Próba utalás volt (hála istennek) 150USD
Ez a következő módon jelent meg a kraken.com számlámon:  110USD be érkezett összeg. -10USD le vonás a költségekre… Felhasználható:100usd

Igen jó a matek, hiányzik 40USD…”

A helyzet az, hogy míg Bitcoin esetén legalább tudod, sőt ki is tudod számolni, hogy mennyibe fog kerül az adott tranzakció, sőt tudod időzíteni alacsonyabb fee kategóriára, addig a hagyományos pénzforgalmi rendszerben (swift, levelező bankok), erre még csak rálátásod sincs, nem tudhatod, hogy egy adott összegű utalásnak a költsége 10 dollár, vagy 60 dollár lesz. Sőt simán lehetséges, hogy két egymást követő napon TELJESEN más útvonalon fog menni ugyanaz az utalás és teljesen más lesz a tranzakciós költsége. Hogy ezt előnyként a Bitcoin oldalán fel kell hozni? Nyilvánvalóan nem, de ettől ez még tény.

Magyarországon (az Európai Unió részeként) a Bitcoin egy legális fizetőeszköz, ami az EU állásfoglalás szerint “currency” azaz, pénz/valuta besorolást kapott. A pénz definíciójának megfelelően olyan meghatározott értékkel bíró egység, amely kereskedelmi forgalomban hosszabb távon hasznosítható, használható pénzügyi ügyletekhez. Ez a definíció igaz volt a Bitcoinra kb. 3 évvel ezelőtt, ma azonban már nem fedi a valóság. Ennek fő oka a fentebb bemutatott tranzakciós díj. Hogy egy tegnap szóban többször előkerült példát hozzak fel: Bitcoinnal képtelenség ma már hotdogot venni az utcai árusnál, vagy sört venni a pubban, hiszen nehezen tudod rávenni magad, hogy megvegyél 3-5 dollárért egy sört, amiért kifizess 20-30 dollár miner fee-t. Ez egyszerűen erre alkalmatlan.

Jogos kérdés lehet, hogy vajon itt a miner fee-e a fő probléma (igen MA az!), azonban egy kicsit extrapoláljuk a piacot. Vegyük azt az egyes befektetési elemzők szerint nem túl távoli jövőt, amikor mondjuk 1 BTC piaci ellenértéke USD-ben $100.000 lesz. Most itt tényleg rugaszkodjunk el attól, hogy ez mennyire reális. Aki ma azt mondja, hogy: “Soha nem lesz 100.000 dollár egy bitcoin“, az három éve pontosan ugyanezt mondta volna: “Soha nem lesz 5.000 dollár egy bitcoin“. Szóval a továbbiakban kezeljük teoretikus tényként, hogy a Bitcoin egyszer a nem túl távoli jövőben $100.000-t fog érni. A Bitcoin digit precisionje 8 egység. Tehát a legkisebb ábrázolható egység 1 satoshi, azaz: 0.00000001 BTC. A fenti teoretikus példánál maradva 1 usa dollár ebben az esetben 0.00001 BTC-t fog érni. Persze ehhez az is kell, hogy: egyrészt megoldódjon a block skálázási mizéria, továbbá ha már megoldódott, akkor legyen is oly mértékű forgalom, amihez még a megnövekedett kapacitás sem elegendő. A miner incension rendszer elkerülhetetlen velejárója a Bitcoin ökoszisztémának, ha nem fizetsz a bányászoknak txfee-t, akkor előbb-utóbb abba hagyják a bányászatot, ez persze lehet, hogy nem jövőre lesz, sőt nem is biztos, hogy 2020-as években, de a roadmap szerint valamikor 2032 körül lesz az első év, amikor 1 block kibányászásáért már kevesebb mint 1 BTC jutalom fog járni (egészen pontosan: 0.78125BTC). Ha abból indulunk ki, hogy ekkor már 100.000 usd lesz egy BTC és annyira fantasztikusan stabil és skálázott a bitcoin, hogy senkinek nem kell már txfee-t fizetnie ahhoz, hogy blockba foglalják a tranzakcióját, akkor a bányász társaságok 1 block előállításáért $78 125 értékben kapnak egy töredék BTC-t. Ez nominálisan majdnem pontosan megegyezik a ma készülő blockok átlag jutalmával:

General Info: Height (id) 482633
Hash 0000000000000000005c63e947d53cab88b145f98f2b1cc7[…] Time (UTC) 2017-08-30 11:51 (4 minutes ago)
Guessed miner BTC.com
Coinbase data I????Y/BTC.COM/NYA/??????
Transaction count 2,505
Coindays destroyed 26,766.56
Input count 4,737
Output count 6,597
Input total 24,188.96888472 BTC 108,175,490.11 USD
Output total 24,201.46888472 BTC 108,231,391.36 USD
Fee total 4.53715111 BTC 20,290.59 USD
Fee per kB 0.00455181 BTC 20.36 USD
Generation 12.50000000 BTC 55,901.25 USD
Reward 17.03715111 BTC 76,191.85 USD

Szóval, az, aki azt gondolja MA, hogy a block size scaling probléma megoldódásával (legyen az akár a SegWit2x implementálás, akár a Bitcoin Cash dinamikus bigger block storyja) eltűnnek, vagy közel eltűnnek a txfee-t, az hatalmas tévedésben van! Az elkövetkező 10 év technológiai fejlődése révén  jó néhány (akár) nagyságrendi ugrás várható a bitcoin diffcultyjában, amit csak még erősebb ASIC-ekkel és persze még több áramszámlával kell finanszírozni. Az a bányász, aki ma egy block előállításából 76 ezer dollárt keres, az nem lesz boldog 14 év múlva, mikor nominálisan pontosan ugyanennyi értékben fog kapni jutalmat, csak éppen a 14 évnyi USD inflálódással csökkentett vásárló értéken.

A txfee nem egy elcsökevényesedett velejárója a Bitcoinnak, ez alapból beletervezésre került, mint a rendszert fenntartó hajtómotor, lásd az eredeti Satoshi Nakamoto neve alatt jegyzett whitepapert: (6. fejezet)

“Az ösztönző rendszer elősegíti a node szerver számára, hogy becsületesek maradjanak”

Szóval nem csak azért kell txfee-t fizetni, hogy megérje bányászni, hanem azért is, mert ezzel motiválod a hálózatot üzemeltető bányászokat arra, hogy tisztességesek/becsületesek maradjanak.

A kis magyarázó jellegű kitérő után visszakanyarodnék az eredeti felvetéshez: haladjunk tovább azon a vonalon, hogy a bitcoin egy valuta és egy távoli jövőben 100.000 dollárt fog érni, tehát 1 dollár akkor 0.00001 BTC-t fog érni. Maradjunk ott, hogy továbbra is szeretnéd motiválni a bányászokat, hogy tisztességesek maradjanak, ezért jófejűségből (és persze a prioritások elnyerése miatt), továbbra is fizetsz 5-10 sat/B-ot a tranzakciókért.

Egy egyszerű utalás (1 input, 1 output+charge) átlagosan 220B körül van, egy összetettebb scriptsig-et is tartalmazó (mondjuk payment channel létrehozás lightninghoz) 1kB körül van. Ennek megfelelően az előbbi eset ára 2200 sat, utóbbi pedig 10000 sat lesz. Azaz 2,2USD vagy 10USD.

Ez nagyjából annyit jelent, hogy függetlenül a scaling debate-től igen hamar eljöhet az a bitcoin árszint (ez valahol a 10.000 USD körül lesz), amikor már a legolcsóbb tranzakciós díj kategória is olyan drága lesz, hogy amiatt NEM fogsz on-chain tranzakcióval sört vagy hotdogot vásárolni. Ezeket akkor már az addigra kifejlesztésre kerülő és remélhetőleg elterjedt off-chain megoldásokon (pl .: Lightning Network) fogod bonyolítani filléres tranzakciós díjakkal.

[commercial_break]

Itt el is értünk a kiinduláshoz: A Bitcoin valóban valuta (currency)? Vagy inkább egy árucikk (commodity)? Mihez hasonlít jobban a 10.000 vagy akár 100.000 dollárt erő bitcoin? Egy a tárcádban meglapuló bankóhoz, vagy inkább egy aranyröghöz? Mert az biztos, hogy az aranyröggel nem tudsz fizetni a sörért és a hotdogért, hiába mész oda a pulthoz és magyarázod, hogy a rögről lekapart körömpiszoknyi aranyréteg pont fedezi a söröd és a hotdogod árát.

Meglátásom szerint a Bitcoin már MA is egy commodity termék, ennek persze indukálója maga az egész scaling debate, a magas tranzakciós díjak és számtalan egyéb ok; azonban ha a fentebb bemutatott okfejtésem nem hibás, akkor bármilyen irányt is vegyen a skálázási történet, az valójában csak tovább fogja sodorni a Bitcoint a commodity irányba.

Ahogy azt tegnap szóban is kifejtettem, a Bitcoin jövője meglátásom szerint az, hogy birtokoljuk aranytartalék jelleggel és ha szükség van rá, akkor átváltsuk valami dinamikusabb altcoinba (ez akár lehet pl .: Ether, NEO, sőt Bitcoin Cash is, vagy bármi más, ami ma még nem is létezik) és azt hasznosítsuk. A Bitcoin az lehet/lesz a jövő digitális társadalmának, ami most a világpiacoknak a dollár, vagy a méteretalon a távolságmérésben. Valami standard, széles körben elterjedt, amihez viszonyítanak minden mást.

Mekkora növekedési pálya van mindezek fényében a Bitcoinban? Ehhez kezdeném egy ábrával:

Az ábra nem mai, hiszen itt még csak $41B a BTC market cap-je, ami ma már valójában 71 milliárd dollár. A jó hír viszont, hogy az ábra minden más szereplője kb konstansként kezelhető, kivéve az időközben éppen 161 milliárdra hízó “All Cryptocurrencies” tételt.

Szóval perpillanat még akad olyan ember a világon, akinek egy személyben nagyobb a privát vagyona, mint amennyi ma a Bitcoin piaci kapitalizációja. Vannak cégek, akik – ha akarnák -, kilóra megvehetnék az összes kereskedelemben elérhető bitcoint, ráadásul a ma pörgő USD mennyisége is közel hússzorosa az összes létező bitcoin értékének. Ennek megfelelően ki merem jelenteni, hogy egy tíz vagy max hússzoros kapitalizáció emelkedés után a Bitcoin még mindig csak a ‘kifejezetten érdekes’ kategóriába jutna el. Ehhez a szinthez képest további közel 10x-es növekedés kellene ahhoz, hogy mai áron számolt arany tartalékok értékét meghaladja. Nagyjából ez az a szint, ami – minden fantáziámat elengedve – reálisan elérhető. Persze ehhez az kell, hogy a világon mindenki birtokolni akarjon Bitcoint, aki ma tud birtokolni usa dollárt vagy aranyat, mennyi is lehet ez? Talán a világ népességének 15-20%-a? Van itt kérem szépen perspektíva. Ha ezt az elképzelhetetlen szintet elérné a Bitcoin penetrációja és elfogadottsága, akkor mennyi lenne egy BTC ára? Egészen pontosan: 500.000 usa dollár…

Hogy mi kell ennek a sikeréhez? #HODL and spread-the-word!

Jól hangzik mindez? Már rohansz is még több BTC-t venni? Akkor kicsit szálljunk vissza a stabil földre. A gazdasági világpiac egy közel zéró-végösszegű játszma, növelni a nominális darabszámot, de ezzel csak tovább inflálod, a mögöttes érték jellemzően stabilan stagnál. A 100.000 dolláros BTC-hez az kellene, hogy a világ összes cirkuláló dollárja gazdát cseréljen, az 500.000-hez pedig annyi pénzt kell megmozgatni, amennyi vetekszik a világ aranykészletének jelenértékével. A mostani szinthez képest nyilvánvalóan van növekedési pálya, egyre nagyobb szereplők lépnek be a játékba, egyre több mindenki akar ennek részese lenni. A bitcoin megadja azt, amit a világon szinte semelyik commodity nem tud megadni: BÁRKI könnyen birtokolhatja, igaz az idő előre haladtával csak egy ici pici szeletét, de még abban is komoly növekedési potenciál rejlik. Hol képes erre mondjuk az arany? Próbáltál már befektetési aranyat venni? Nem egyszerű…

Aki ma azt mondja, hogy a Bitcoin egy piramisjáték vagy ponzi, az nem sokat téved… Aki emiatt kimarad belőle, az talán élete legrosszabb döntését hozza meg, aki pedig belevág és befektetésként kezeli, az pedig még még nagyobb hibát követ el. A bitcoin arra VOLT való amire anno Satoshi kitalálta: birtokold, gyűjtögesd, használd, vásárolj belőle és szakadj ki a materiális pénzügyi világból. Ez elvnek hibátlan, csak éppen túl nagy storyvá nőtte ki magát ahhoz, hogy megmaradjon az identitása. Mára a Bitcoin egy hatalmas nagyra nőtt gömbhal, amit csak pumpálnak és pumpálnak, amíg egyszer szét nem pukkan, kicsi rá az esély, hogy ez pont holnap történne meg, de a rendszerbe bele van kódolva a végjáték. Az ökoszisztéma sérülékeny, olyan rendszer hosszútávon nem fenntartható, amiben MINDENKI csak jól járhat, márpedig a bitcoin most ezt ígéri és perpillanat hozza is ezt…

Bookmark the permalink.

19 Comments

  1. És ha egyfajta standard pénzügyi infrastruktúrává válik, mint ahogy alap ma az Internet, vagy az áram? Ha egyfajta virtuális pénz mércévé lesz, egy igazi inerciává? Nem lehetséges? Persze mindig lesznek újabb találmányok, mint pl. az Ethereum, de a Bitcoin sem állt meg, ez jól látható, a fejlesztésekkel gyakorlatilag arra tereli (nyilván ésszerű kereteken belül) amerre csak akarja a közösség. És mivel ilyen kapitalizációja van, ekkora közössége és már most kvázi alapmértékegység, hiszen szinte mindent ebből válthatsz, ezért tehetetlensége is van, nem annyira lesz talán volatilis mint a többi. Szóval így akár a segwit/hardfork eseményekhez hasonló parákon is átlendülhet a jövőben is és így olyan dologgá válhat, ami “alap”. Akkor is kidurranhat? Egy ellenszenves, de talán érthető analógia: Olaj? Végülis az is “kidurran” talán az elektromos hajtású autókkal, de ez a durranás sem durranás, inkább lassú evolúció. Vagy a Bitcoin felé irányuló figyelem és tőke mértékét túlzásnak tartod, azért gondolod lufinak?

    Tényleg nem lett hétköznapi fizetőeszköz (még és talán nem is lesz), de a helyét ettől még megtalálhatja és meg is nyugodhat benne. Nem?

  2. Nagyon jó elemzés, köszönöm.

    Szóval ha majd évszázadok múlva visszanéznek a tudósok kutatni a XXI. század első felét, talán ők is a “tulipánhagyma őrülethez” fogják hasonlítani. Felfutott, kipukkadt. Ennyi. (Nem hinném egyébként).

    De azok számára, akik most élnek, egy olyan hatalmas lehetőséget kínál, ami nagyon ritkán adatik meg. Véleményem szerint a “Life changer money” valahol a pénz 100 szorozásánál található. Mégpedig annak a pénznek a százszorozásánál, ami már elég komoly összeg, hogy fájjon az elvesztése.

    Ezért nem értek egyet azokkal, akik a divatos “annyit tegyél csak bele, amennyi elvesztése még nem fáj” tanácsot adják. Igenis annyit kell letenni az asztalra, ami komoly összeg. Ez egyénenként, családonként változó. Akinek 1M forint komoly tétel, annak 100M forint megváltoztatja az életét. Akinek 10M forint a komoly, annak 1Mrd és így tovább.

    Aki korán kapcsolt, annak egy játékpénz mennyiség már bőven megszázszorozódott (most vált komoly tétellé) és még mindig van lehetősége a növelésre. Aki a korán kapcsolók közül nem játékpénzt tett bele, hanem nagyobb összeget, az most ért el oda, ahova a nagy többség csak ezekben az években indul el.

    Mint későn ébredő, nekem már komoly összeget kellett beletenni a játékba és pakolni majd folyamatosan az elkövetkező évek során ahhoz, hogy megváltoztassa az életemet.

    Érdekes dolog ez. Nagyszüleink még meg voltak elégedve azzal, hogy végigdolozzák az életüket és “tisztességel megöregszenek”. Számukra természetes volt, hogy 50-60 évesen érnek el egy olyan szintet, ami már elfogadható számukra. Nekünk, a mai modern világ embereinek ez elképzelhetetlen. Mindent azonnal, vagy max. pár év múlva. Sajnos én is ilyen vagyok, de legalább tudok róla és igyekszem visszafogni magam, élvezni a pillanatot is.

    A Bitcoin számomra két lehetőséget ad: Egyrészt a pénz gyarapítását (jövő), másrészt viszont egy hatalmas élményt, ahogy elmerülök ebben az új digitális világban. ICO-kba fektetek, jövőre ICO-t indítunk a cégeinkre. Olyan csatorna nyílt meg az ICO-kkal, ami egy kisvállalkozás számára eddig elérhetetlen volt. Tanulok folyamatosan és élvezem azt, hogy most érkezünk meg igazából a jövőbe.

    Ami a végjátékot illeti: 100 000 dolláros szintet minimum el tudok képzelni. Ha a Bitcoin valóban vagyonfelhalmozásra lesz használva, akkor még ennél is többet. A Lightning Networkkel most ismerkedem, de ahogy látom, a BTC mint nyugdíjalap/párnaciha/bankbetét szerepet tölthet be, miközben az LTC és társai a mindennapok fizetési megoldása lehet. A végén még vissza kell vegyem a BCH-t? 🙂

    Az arany összértékéhez hasonlítanai jó kiindulópont, de csalóka. Ahogy írtad is, macerás, ezért nincs is mindenkinek. Sőt: Keveseknek van. Méghozzá keveseknek van sok. A Bitcoinnal és társaival ez valamelyest kiegyenlítődhet. Sokaknak lehet belőle. Mindegy mennyi, de sokaknak lesz elérhető. Ráadásul most már nem csak Bitcoin van. Az altok felnőttek mellé és kiegészítik, támogatják egymást. Egy komplett új ökoszisztéma épül ki, ami még csak most csírázik. Mekkora kapitalizációja lesz ennek, ha felnő?

    • Nagyon jók Csaba cikkei, tényleg totál elgondolkodtatja az embert, nem csak túl vagyok rajtuk és elmúlik. A te hozzászólásod is hozzáadott. Szívem szerint mindenem beleraknám BTC-be, de félek a tradicionális pénzpiac szereplőinek “féltő gondoskodásától” és annak hatásaitól, mert amúgy a lehetőségekben szinte csak potenciált látok. (persze most nem a shitcoinokról beszélek)

      • “Mindent” nem kell beletenni. Házat, autót, ékszereket nem kell eladni. 🙂 Viszont semmi értelmét nem látom az éves pár százalékos önkéntes nyugdíjpénztárnak. Az állampapíroknak meg pláne nem. Csak arra jó, hogy más őrizze helyettem a pénzt.

        Nincs igazam, van értelmük. De most itt egy olyan lehetőség ajtaja van egyre szűkebbre nyitva, ami mellett ezek eltörpülnek. Korábban írtam is: Ha belebuknám mindet, majd visszakeresem évek alatt. Attól még lesz hol lakni. De kimaradni belőle? Na, azt jobban bánnám, mint elveszíteni a pénzt.

        Ráadásul ez nem csak a pénzről szól. Ahogy írtad is, folyamatos informálódás itt a Variance-on és máshol. Ki tudja, lehet, hogy pont ez a tudás lesz az, ami majd előnybe hoz minket később.

        • Független Bankár

          Pontosan ugyanígy gondolom. Egy kellően diverzifikált portfolió kötelező eleme kell hogy legyen a kryptopiac. Lehetőleg az egyik legnagyobb eleme. A pár %-os hozammal kecsegtető befektetések ideje lejárt ez nem kérdés.

        • Variance-ot olvasni valóban élmény, de Titeket is jó olvasni, az őszinte megnyilatkozások miatt! 🙂
          Annyira “friss a levegő” ebben a szférában mindenhol az úttörőktől és a valódi problémamegoldásra irányuló innovációtól; optimizmust generál a lélekben, ami talán még nagyobb hozzáadott értéket jelent sokaknak a hozam mellett! Még akkor is, ha sok a spekuláció és ponzi chance. Love>Fear (vegyük észre, h mindkettő érzelem), a lényeg a technológiából jön, nem az árfolyamból.
          Példának, hogy mennyire felgyorsult az adaptáció: múlt héten keezdtem írni egy alapdoksit egy harmadik világbeli segélyosztások blockchain-alapú átláthatóvá tételéről. A hozzá társuló token sok problémát elsimíthatna. Erre már itt is van a döntéshozótól a projekt… 😀 https://cointelegraph.com/news/1-mln-ethereum-plans-european-union-eyes-helping-refugees-with-blockchain

          • Gratulálok! Jó, ha találkozik a gazdaság és a lelkiség. Hovatovább a szakralitásig lenne jó eljutni, s akkor igazán ütős páros jöhet létre. 🙂

      • ” tradicionális pénzpiac szereplőinek “féltő gondoskodásától” ”

        A lufipukkantás nagy szakértői, akiknek már az elejétől kezdve bögyükben van ez az egész, összeülnek majd egyszer tanácskozni, és közös megegyezés alapján kriptába küldik a crypto-t, hogy stílusos legyek.
        Megtörténhet? Lehet ez is egy végkifejlet? Szerintetek?

        • A Bitcoin árfolyamát meg lehet ölni, de magát a technológiát nem. A Bitcoin invesztorokat ki lehet végezni, de a bitcoinra épülő üzleteket nem. De ha még azokat is meg lehet ölni, attól még a blocklánc mint technológia örök érvényű marad, ugyanúgy ahogy az Internet. Max csak regionálisan lehet korlátozni a “szabad-pénz” intézményét, lásd kínai internet nagyfal, vagy észak-korea.

        • “kriptába küldik a crypto-t, hogy stílusos legyek.
          Megtörténhet? Lehet ez is egy végkifejlet? Szerintetek?”

          “Simán” megtörténhet, igen. Variance gondolom tudományosan is meg tudná fogalmazni, hogy miként lehet összedönteni.
          De én csak ennyit tudok: Amíg valakiknek érdeke a Bitcoin minél nagyobbra fújása, addig ez a szekér robogni fog. Most éri el éppen a 4 700-at.

          Aztán az is lehet ám, hogy fogalmuk sincs, mit tegyenek. Ha abból indulunk ki, hogy nem “valakik” indították, hanem tényleg egy Nakamoto, akkor a világ vezetői még mindig csak a fejüket vakargatják.

          Ha viszont komoly háttérhatalom van mögötte, akkor is “biztonságban vagyunk”, mert ha eddig hagyták elmenni, akkor pár év mókát még biztos engedni fognak.
          Olyan is lehet, hogy beleterelik az emberiség pénzét, aztán “lekapcsolják a villanyt”. Aki időben száll ki, mesésen meggazdagszik és megint a későn érkezők fáznak rá.

          • Szerintem a para elkerülésére minden forgatókönyv elején a legjobb kérdés: Mi az indíték?

            – Mi lehetett az indítéka annak, aki elindította a bitcoin whitepapert?

            – Milyen indíték lenne arra, hogy bedöntse valaki a Bitcoint a többi alt jelenlétében, miközben azok már nem csak pénzügyi megoldásokat hoznak, hanem egyenként kiváltják az összes (!) közvetítésre épülő társadalmi/gazdasági folyamatot, amiben valamilyen szerepet játszik a hitelesítés: személyazonosság, közjegyzés, földhivatal, közigazgatás, bírósági eljárás, biztosítás, sportfogadás, tőzsde, ITC … hú medig lehetne sorolni 🙂 (ezekre mind találsz egy-egy ICO-t)

  3. Ajánlom figyelmetekbe az alábbi cikket, itt is hasonló kérdést feszeget a szerző: http://aswathdamodaran.blogspot.hu/2017/08/the-crypto-currency-debate-future-of.html

  4. Ismét egy nagyon jó téma és elemzése. Tényleg én is nagyon hálás vagyok Csaba cikkeiért. Én is egy új beszálló vagyok a Crypto világba és másfél hónapja úgy kezdtem el érdeklődni a téma iránt, hogy én azért nagyon óvatos leszek az egész témakörrel kapcsolatban és nagyon kívülről fogom feldolgozni az információkat. Ehhez képest most ott tartok, hogy építem az első rigemet. Igen..igen elkapott az az érzés, mint amikor a hazai internet elérés kezdetekor ez első modememet beüzemeltem, vagy amikor az első e-mail címemről elküldtem az első levelem vagy fogadtam az első üzenetemet.

    Elemző típus vagyok én is. Abban az időben én is azt éreztem, hogy ezekkel a dolgokkal valami nagy dolog van készülőben. Viszont a legmerészebb fantáziámban sem tudtam akkora fejlődést elképzelni a dolgoknak, mint amivé valójában már napjainkban kinőtték magukat.

    Szerintem ugyan ez a helyzet a Bitcoin-nal és társaival is. Csak érzem a potenciált, de valójában szerintem 1-2 évtizeden belül túl fog nőni a legmerészebb elképzeléseinken is. Ha csak azokra a most még gyermek felhasználókra gondolok
    akik ma már Tablettel és mobil telefonokkal ébrednek és fekszenek, már akkor is nyilvánvaló, hogy a következő generációknak igazából minden, ami digitális formában fog működni az olyan természetes dolog lesz, amihez képest már mi is kőkorszaki gondolkodású emberek leszünk.

    A pénz világában pedig ez a digitalizálódás most kezdi kiforrni magát. Nagyon nagy valószínűséggel a Bitcoin lesz ennek a digitális arany mértékegysége, amint ezt a Csaba is jól végigvezette, illetve még egy csomó új variáns, ötlet fog megszületni a közeljövőben a fizethetőség és használhatóság minél tökéletesebb működésének az eléréséig. Itt főleg azok fognak győzni, akik a legtöbb pénzt, marketinget és erőfeszítést tudják belerakni mindamellett, hogy magának az ötletüknek is hatékonynak kell lennie.

    Arra a kérdésre, hogy meddig emelkedhet a Bitcoin értéke? – Szerintem is bőven elképzelhető a 100.000 Dolláros érték egy évtizeden belül, már csak azért is mert a hozzá kapcsolódó infrastruktúra (kereskedési lehetőségek, banki be és kifizetések…) igazából az elmúlt 2 évben már olyan felhasználóbarát formát öltött, ami lassan a hétköznapi emberek számára is kezelhetővé válik. És ez még tényleg csak a dolgok kezdete.

  5. Sziasztok

    Ha véletlenül megegyeznek a node-ok proof of stake hitelesitesben az segithet a txfee kerdesen?

  6. Az teny hogy az orult jegybanki beavatkozasok es politika miatt a legtobb eszkoz osztalyban lufi alakult ki, ez igaz rv-re, kotvenyekre, ingatlanokra, regisegekre es egyeb befektetesi eszkozokre….(talan a nemesfemek es nehany nyersanyag es mezogazdasagi termek)….
    Eleg valoszinu hogy nem csak a felelotlen jegybanki politika, de a krypto-mania is be fog kerulni a tortenelem konyvbe….ettol fuggetlenul a blockchain technologia a jovoben egyre nagyobb ill. szelesebb szerepet tolthet be…
    Azt nem allitom hogy a BTC, LTC vagy mas jelenleg mar forgalomban levo krypto velunk lesz,de kizarni sem tudom ezt…
    Masik fontos dolognak azt tartanam hogy talan nem is az ar-ra kellene koncentralni mert az eleg becsapos lehet, sokkal inkabb a vasarlo ertekre amit megtestesithet…

    Szoval velemenyem szerint nem az a kerdes, hogy mennyi lesz a BTC ara $-ban, FT-ban stb.stb. hanem hogy mondjuk 1BTC-ert ill. 1mBTC-ert milyen vasarlo erteket kaphat az ember; esetleg 1,10 vagy 100 satoshiert…

    Mark Hart az egyik leghiresebb es az egyik legjobb kockazat kezelo nehany honapja emlitette, hogy jelenleg 5%-a a Hedge fund menedzsereknek birtokol BTC-t ezzel szemben az altaluk kezelt alapoknak, tokenek 0,5%-a…(megjegyeznem hogy a hedge fund menedzserek nagy resze nem csak sajat vagyont kezel)….
    es akkor meg mas befektetesi intezmenyek, befektetesi alapok, nyugdijpenztarak, biztosito tarsasagokrol szo sem esett…
    En 2015. marciusa ota foglalkozok BTC-vel es 40k-1M$ kozotti arat hataroztam meg 2035-2045ev koze, de be kell valljam az elmult honapok esemenyei es arfolyam emelkedese engem is nagyon meg lepett…
    Ha pedig 1 nap elerjuk a 40ezer$-os erteket, az sem ugy fog bekovetkezni hogy folyamatosan emelkedunk kisebb korrekciok nelkul (mar reg volt 45-50%-nal nagyobb korrekcio, valoszinuleg lesz meg addig min. 2-3 extra felfutas majd beszakadas akar 50-80%-os esesek is elofordulhatnak)…es valoszinuleg amikor majd legjobban temetik ezt a technologiat akkor lesz a legjobb vetel….kerdes hogy utana melyik krypto hogyan fog teljesiteni es melyek tunnek majd el a sulyesztoben…

    • Vagy itt olvastam vagy máshol és grafikonon is láttam:
      Ahogy egyre érettebbé válik a Bitcoin, úgy csillapodik a kicsapongása is.
      Éppen ezért elképzelhetetlennek tartom azt, ami régebben volt, hogy 50%-ot vagy még többet essen. Régebben egy-egy botrány majdnem padlóra küldte. Most már erősebb és a botrányokat jobban viseli. “Ja, csak a szokásos” mondják.
      Azaz: Persze, hogy nem egyenletesen fog emelkedni, de egyre kisebb kilengésekkel.
      Egyébként “korrekció” nemrég volt. Júliusban 3 000 ről szépen lement 1 800-ra. Írtátok is, hogy na, most kell venni, mert ilyen olcsó többet nem lesz.
      Érdekes, hogy már nem temette senki. Pár éve még azt mondták, hogy vége. Most pedig azt, hogy de jó, új lehetőség a beszállásra.
      Illetve pár hete a 4 500 után visszahűlt 3 600 ig.
      Most meg már a 4 500 is kevés. 4 600 körül egerészik.
      A fenti cikkben írt “konszenzusos” tízszerezést én túl óvatosnak érzem. Ebben bődületes potenciál van még. De nagyon ésszel kell lennünk ezután is.

      Gondoljatok bele: A világ nagy része még nem is találkozott vele. ETF-ek még nincsenek. Az átlagember átlagbefektetése még nincs benne. Afrika, Ázsia, Dél-Amerika már hellyel-közzel ismeri, de csak kényszerből, mert nincs bank, nagy az infláció. Menekülésként tekintenek rá, nem befektetésként. Ez is változni fog. Ráadásul a Föld lakossága növekszik, termékekből is egyre többet gyártanak. A pénz, a javak mennyisége nem állandó. Szinte exponenciálisan nő.

      Ha megússzuk háborúk nélkül az elkövetkező pár évtizedet (és utána is), ebben a történetben hatalmas lendület van.

      • Szinte minden eszkoz osztalyban elkepzelheto 50%-os eses….ez alol nem kivetel a BTC sem…minnel szelesebb korben lesz elfogadott, annal hosszabbak lesznek a trendek…iden nyaron tobbszor volt 25-30%-os illetve nagyobb korrekcio es nehany nap alatt ledolgozta az arfolyam,de sokkal valoszinubb hogy kialakulnak benne ciklusok trendek…es akkor a befektetok hozza allasa nem egyik pillanatrol a masikra fog megvaltozni…
        lasd 2013-2016-os idoszakot ott is volt 2-3 eves idoszak amikor az arfolyam aranylag hosszabb ideig nem volt kepes ledolgozni a vissza esest….
        Jelenleg megyunk fel kisebb nagyobb korrekciokkal,de reg volt 50%-os eses…
        es nagyon valoszinu hogy lesz meg…(ne erts felre meg mindig jelentos krypto portfoliom van es egy 50%-os eses 1 normalisabb auto araval csokkentene a vagyonom),de kizarni 50%-os esest felelotlensegnek tartom….
        Viszont valoszinunek tartom, hogy a nyaron kialakitott sav 1800-2800$-os sav nagyon eros tamasz lesz, szoval 1800$ ala nem varnam az arfolyamot, legalabbis hosszabb ideig nem hiszem hogy kepes lenne ez alatt tartozkodni….
        A BTC arfolyamanak vasarlo erteke fontosabb mint az arfolyam, legalabbis velemenyem szerint!

  7. En a currency verzionak orulnek. a btc lenne a nagy utalasokra (vettem egy hazat 3btc-ert, az upc megveszi a digi-t, 1000 btc.), es mellette lenne egy masik pl ltc mivel meg a soromet tudnam fizetni.

  8. “A 100.000 dolláros BTC-hez az kellene, hogy a világ összes cirkuláló dollárja gazdát cseréljen, az 500.000-hez pedig annyi pénzt kell megmozgatni, amennyi vetekszik a világ aranykészletének jelenértékével.”
    Ez butaság.

    Ahhoz, hogy x legyen az értéke ( akár 100 ezer, akár egy millió) csak annyi kell, hogy akinek van, az ne adja olcsóbban, (HOLD) és legyen aki még így is akar bele pénzt fektetni. (biztos lesz ilyen).

    Hitecske. Ha elég sokan elhiszik, hogy holnap kétszer annyi lesz az ára, akkor már
    ma fel is megy… Ehhez nem pénz (dollár) kell, csak sok ember hite.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *