Bitcoin: A világvége közkívánatra elmarad?

Alig két óránk marad a Bitcoin Cash blocklánc következő retargeting (difficulty adjustment) időpontjáig, ami úgy egyébként alig két és fél nappal az előző retargeting után lép életbe… Az egyébkénti normál ütemű két hét helyett. Ennyit a Satoshi vízió követéséről. Nakamoto, ha halott lenne (és isten adja, hogy nehogy az legyen…), akkor most biztos forgolódna a sírjában. Az már most egyértelmű, hogy ennek hatására megkapja a maximális (+300%) szorzót a BCH blocklánc aminek pillanatában a profitabilitása mélyen a bitcoin alá zuhan és beindul az a hop-on, hop-off spirál, amit a tegnap éjszakai postomban már részletesen kifejtettem. Nem túlságosan komoly meglepetés, de időközben a BTC.top is belépett a BCH-BTC flipflop mining bizniszbe és egyből le is villantotta az utolsó 144 block 29%-át. Ezzel Mr. Unknown már a szinte csekélynek nevezhető 15% hashing powerre zuhant a Bitcoin Cash láncon.

Egyébként a mai napon két nagy kínai tőzsde is hivatalosan elkezdte listázni a Bitcoin Casht. Nevezetesen: OkCoin és Huobi. A lépés egyébként nem meglepő. Várható volt, hogy első körben az igazán nagyhalak kezdik el implementálni a Bitcoin Cash-t, hiszen esetükben a leginkább kritikus a tranzakciós költségek kérdése. Márpedig perpillanat teljesen reális scenarió az, ha át akarok juttani egy tőzsdéről egy másikra bitcoint-t, akkor azt előbb beváltom bitcoin cash-é, majd fillérekért villámgyorsan átutalom a másik tőzsdére, ahol azt visszaváltom BTC-re. A nagy tőzsdék után másodvonalként várható, hogy az egyéb arbitrázs tevékenységgel foglalkozó intézmények is hamarosan tömegesen jelentik be szinkron szolgáltatásaikat a Bitcoin Cash láncon.

Ebben a pillanatban a Bitcoin blockláncon közel 90.000 függő tranzakció fürdik a mempoolban, így most legalább 350-400 sat/B-ot kell fizetni egy olyan tranzakcióért ami el is utalódik egy blockon belül. Két órán belül várhatóan azonban ez a probléma kezelődni fog azáltal, hogy kifut a BCH retargetingje és a bányászok automatikusan visszatérnek a bitcoin láncra. Bár a mostani ütem szerint még 1 nap és 13 óra kellene ahhoz, hogy a Bitcoin láncon is megtörténjen a retargeting és ezzel együtt a SegWit aktiválása, de a hírtelen visszatérő bányászok miatt ez sokkal hamarabb is megtörténhet (fejszámolásom alapján akár még holnap hajnalban vagy kora reggel). A Bitcoin blocklánc retargetingje (diff adjustment) várhatón 8.5%-kkal fogja csökkenteni a difficulty-t, így amennyiben Mr. Unknown kivételével mindenki visszamegy a főláncra, akkor holnap délutántól átlagosan akár 8-9 block is készülhet a Bitcoin blockláncon.

Ez negatív scenario esetén (amennyiben 0%-os SegWit protokoll adoptáció várható az első néhány napban) azt jelenti, hogy 24 óra alatt eltakarítható a mempool közel 70%-a, míg ha azzal számolunk, hogy a bitcoint üzleti célokra használó vállalkozások valóban felkészültek a SegWitre és holnaptól már jellemzően a P2WPKH és P2WSH trazakciós kódokat használják, akkor ez akár nullára is kiürülhet még az előtt, hogy a bányászok újra vissza tudnának állni a BCH láncra. Több nagyobb szereplő (pl. Trezor) is bejelentette, hogy felékszült a támogatásra, mellettük számos kereskedelmi platform is aktívan dolgozik az implementáláson.

Azt gondolom, hogy az elmúlt napokban mérhetetlen mennyiségű erőforrást költöttek arra emberek, hogy létrejöjjön akár egy flippening, akár egy hatalomátvétel. Tetemes mennyiségű cikket olvastam, amelyek rendre a “Will The Real Bitcoin Please Stand Up” jeligére már hosszasan azt magyaráták, hogy miért a Bitcoin Cash az új Bitcoin. Miközben jómagam is tetem mennyiségű megalapozott és részletes kutatásokkal alátámasztott bizonyítékát hoztam annak, hogy miért is várható itt és most armegeddon, szóval eközben a Bitcoin árfolyama töretlenül tartotta magát a 4000 USD körül hol néhány százalékkal alá beszaladva, hol felszaladva kicsivel fölé. Szóval a jelek szerint (velem ellentétben…) a bitcoin közösséget sokkal keményebb fából faragták, mithogy egy kis miner flip-flop miatt komolyabb katasztrófa történhetne.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az elkövetkező 3 hónap várható kutyakomédiája nem tudja komolyabban kikezdeni ezt a bizalmat, de amit biztosan ki lehet most jelenteni: “A világvége közkívánatra elmarad”. Büszkén(?) jelentem, hogy zártam a spekulációs pozícióimat, amiből összességében még nyernem is sikerült egy keveset. Szóval ha éjszaka mégis beszakad a piac, akkor ebből két dolgot lehet levonni:

  • Bármikor, bárhol, akár fél lábon is megtudom tökéletesen jósolni annak az ELLENKEZŐJÉT, ami történni fog.
  • Lenulláztam magam, szóval digitális csövessé válok 🙂

Mindezeken túl természetesen levontam a szükséges konzekvenciákat a jövőre nézve. Értsd: blogger vagyok, azt írok és mondok amit akarok, viszont innentől mindenki tisztában lehet azzal, hogy ennek mennyi a relevanciája. Spekulánsként magam és a közösség előtt is leszerepeltem 🙂 De hát mit is várhattok egy olyan “szakértőtők”, aki minden adományotokat pónikra költi? 

Egyébként mire a cikk végére értem, már alig 1 óra maradt a Bitcoin Cash difficulty adjustmentig. Szóval valamikor este 10 óra körül élőben lehet majd követni azt, hogy mennyire is jött be a tegnap esti jóslatom a miner flip-flop kapcsán. Lehetséges scenariók:

  • Nem történik semmi, a minerek a BCH láncon maradnak és nem zavarja őket, hogy bebukják a profitot. Ha-ha-ha. Azt hiszem, hogy ezt az opciót ki is zárhatjuk.
  • A minerek erőforrásainak nagy része visszajön bitcoinra, de hagynak a BCH láncon éppen elég erőforrást ahhoz, hogy ott is meglegyen óránként a legalább 3-4 block… –> Egy szép világban ez biztos így lenne, de ez a világ nem szép, ráadásul nem is kerek és mégcsak nem is gömbölyű, ahogy azt Arisztotelész lelkesen hírdette. Valójában ugye geoid. Márpedig egy geoid-on semmi sem szép és mégcsak nem is igazságos.
  • Marad a harmadik opció, amit tegnap este már leírtam. Azaz a miner flip-flop.

Fasten your seat belt and enjoy the ride! It happening now!

[commercial_break]
Bookmark the permalink.

32 Comments

  1. “Spekulánsként magam és a közösség előtt is leszerepeltem”
    Egyáltalán nem. Csupán látszik, hogy ember vagy. Érzelmeket is beleírsz a gondolataidba. Ráadásul nem hasraütés szerűen, hanem komolyan utánajárva.

    Most nagyon nem szeretném, hogy igazad legyen (BCH hatalomátvétel), de még mindig meg van rá az esély. Hosszú lesz az éjszaka. Bízom a bányászok kapzsiságában. Különben igazuk van. Ott bányásznak, ahol jobban megéri. Nem őket kell itt hibáztatni.

    Meg kell szoknom, hogy itt mindig háború van. Ha ezen túl vagyunk, jön a novemberi segwit2x kérdése. Egyébként akkor megint kapunk ingyen coint? 🙂
    Karácsonykor is? 🙂

  2. Én még veled vagyok. 😀 Gyorsan kérdeznék is: szerinted ennek a coinok értékében is hintaszerű nyoma lesz, vagyis mindig a nagyobb hashpower-es coin emelkedik fel önmagához (vagy akár később a másikhoz) képest, vagy ennyire nem lesz direkt hatása a flip-lopnak?

    Nem is azt kérdezem, hogy mi lesz… inkább úgy teszem fel a kérdést: logikusnak tartanád, vagy ennyire nem lesz közvetlen a buli. Vagy (ha jól értem a cikkedi sugallatát) szerinted az egyik ebben a hintában lemorzsolódik és szép lassan lehúzza a rolót?

    • Az első bekezdésben feltett kérdésed nem értem 🙂 Viszont az utolsó kérdésre a válaszom egyértelműen az, hogy a Bitcoin Cash NEM fog lemorzsolódni, ez nem egy scamcoin és nem egy egyszeri pump-dump coin. Vagyis én nem hiszem. Azt látnod kell, hogy a bitcoin ökoszisztéma szereplői közül csak két játékos az, aki a színfalak előtt játszik, ezek pedig: a közösség (holderek, traderek, whinerek) és a gonosz, greedy minerek. De ne feledjük, hogy van egy harmadik kaszt is, ez pedig a bitcoin üzlet, akit valójában nem érdekel az árfolyam, csak gyors és olcsó tranzakciókat akar, nekik a bitcoin cash minden mögöttes negatív propaganda ellenére is kedvezőbb, márpedig amit használnak napi szinten, az biztosan nem hal meg…

  3. Ha most megnézed a chartokat, a BTC emelkedik, BCH süllyed. Arra gondolok, hogy esetleg most elkezdik megvenni az “olcsó” BTC-t, mielőtt a hashpower az övé lenne és ezáltal megemelkedne az értéke. (mármint ha egyáltalán van értelme ennek). Aztán mikor kidolgozták magukat és közelednek a mempool-os hátrány ledolgozásának végéhez, és lendülnek vissza BCH-zni, akkor elkezd a BCH értéke emelkedni, a BTC pedig vissza.

    A kérdésem az, hogy a nagyobb hashing power birtokosa és a coin értéke (árfolyama) ok-okozati összefüggésben lesz, vagy ez nem jelenthető ki így, sőt, egy orbitális baromság, amiről beszélek? (nem félek ilyeneket sem kérdezni :D)

    • Nem baromság, de az elmúlt napok nem ezt mutatják. A hashing power a BTC láncon leesett majd 40%-ot, ehhez képest az árfolyama ezt nem követte. Szóval ezeddig úgy néz ki, hogy nincs ilyen direkt összefüggés. Persze mint oly sokminden mást, ezt is hosszabb távon kéne vizsgálni, de egyelőre a jövőbe nem láthatunk 🙂

      • Észrevettem, hogy sokan vélik úgy, hogy a difficulty növekedés megnöveli a coin árát. Vannak olyanok is, akik úgy vélik, hogy amelyik coin global hashing power-e megnő, annak az ára is meg fog nőni. Sok olyan ember is akad, akik szerint ha az AMD kiad egy új drivert a videokártyáihoz, amivel az gyorsabban működik, mint korábban, akkor az ETH árfolyama felmegy. Szerintem ezek az összefüggések csak azért működnek, mert az emberek hisznek benne. Ha az emberek abban hisznek, hogy a reward felezés felviszi az árfolyamot, akkor fel fog menni az árfolyam, ha pedig abban hisznek, hogy a reward felezés leviszi az árfolyamot, akkor le fog menni az árfolyam a reward felezéskor. Ezek ilyen önbeteljesítő jóslatok.

        • Az árfolyamnak semmi köze nincs sem a rewardinghez, sem pedig a hashing powerhez. Aki évek óta bányászik bitcoint ez pontosan tudja ezt. A vilég szemétdombjai tele vannak öreg S1, S5 miner boxokkal, amik semmire nem jó már, de csak azért nem jók semmire, mert kihozták az antminer s7,s9-et. Az árfolyam azért nő, mert használják a pénzt. A difficulty pedig azért, mert az árfolyam növekedése miatt egyre többen látnak az adott coin mineolásában easy-money-t.

  4. Szerintem a nagy tömeg – és belőlük egyre több van – azt sem tudja, hogy most éppen mi zajlik a háttérben.

    Ha a BCH nak jó marketingje lesz, akkor használni fogják. Írtam is egyik kommentemben, hogy rövidtávon jobb, mint a BTC. De hosszabb időre tekintve a BTC el fog húzni a fejlesztéseknek köszönhetően. Legalább is ezt gondolom lelkes laikusként. 🙂

    Az árban nem hiszem, hogy a mai események nagyon szerepet játszanának. A BCH-ban – még – nem bízom, mint értékálló coin. Pumpálják, hirtelen felmegy, aztán csorog vissza. Bár az igaz, hogy még keresi a helyét.
    A legjobb az lenne, ha mindkettő békén hagyná a másikat és egymást kiegészítve szolgálnák ki 7.5 Mrd ember igényeit.

  5. Hol lehet ezt élőben követni, hogy kik, hova mennek bányászni?

  6. Sziasztok,

    Eloszor is szeretnem megkoszonni a blogozoknak a segitseget ill. segitokeszseget, BITPLAZ.COM; Variance (Csabanak) es kulonoskeppen BUTCH3R-nak.
    Mivel en eppen a fold masik oldalan elek igy eleg jo ralatasom van mi tortenik amikor eu-ban es amcsiban pihengetnek ill. az Azsiai regioban mi tortenik nap kozben.
    Na most en azt latom hogy a difficult adj.-t utan a BCH megint belassult ahogy megszunt a profit es a banyaszata ujra veszteseges lett a BTC-hez viszonyitva…
    Nekem van nehany tranzakciom amik meg mindig fuggoben vannak BCH-nal (dij) fizetessel is….(az igaz hogy majdnem 3-szor annyi confirmation kell),de ettol fuggetlenul ezt igy uzleti celre nem lehet hasznalni hiaba nagyobb a blockmeret, voltak idoszakok amikor legyartottak 3-5 percenkent blockokkat es az elmult nehany oraban olyan is volt hogy 1 vagy 2 blockot hoztak letre…
    Nekem jelenleg van olyan tranzakciom ami tobb mint 10 oraja (confirming) ugy hogy kozepes dijat fizettem erte a BCH lancon…
    Szoval van 1 uj blockchain ahol nagyobb a block meret es elmeletileg kepes lenne tobb tranzakciot kezelni, ezzel szemben nehany oraig ez igy van majd vissza jutunk ahonan az egesz blockchain technologia kiindult…lassu, draga es korulmenyes atutalas….
    Ne ertsetek felre tovabbra is meg vagyok gyozodve hogy a blockchain technologia a kovetkezo 15-25 evben alapjaiban fogja megvaltoztatni azt hogy az emberek digitalisan erteket, penzt, intellektualis property-t es meg sok minden mast fognak egymas kozott ill. uzletszeruen fognak hasznalni…;de sajnos jelenleg a greed (a banyaszok kapzsisaga kezdi bearnyekolni a technologia jelenlegi kepessegeit hatarait)…ez pedig rovid tavon szerintem nem fog jot tenni sem a kozossegnek, sem a befektetoknek ill. spekulansoknak, ha ehez meg hozza veszuk hogy milyen likviditas csokkenes fog bekovetkezni a kozel jovoben akkor talan nem tul pesszimista inkabb realista kijelentes, hogy nehezebb idok ele nezzunk.
    Nem adtam, adom el a BTC ill. BCH-im mindegyiket, hagyok nehanyat a kovetkezo nemzedeknek, ha esetleg sikerulne a kapzsisagon tullepni a banyaszoknak; csak nehogy ugy jarjanak, hogy 2 szek koze essenek es 1 masik krypto ill. krypto-k nyerjenek ezen az egesz kaoszon ami jelenleg megy.

    u.i.: nem hiszem hogy rovid tavon (nehany napos, hetes, esetleg honapos szinten erdemes spekulalni a kryptokban) velemenyem szerint 2-3 honapos idotavtol lehet igazan szep profitokat elerni…legalabbis ez az en velemenyem…rovid tavon tul sok a zaj es erzelmi hullamzas…

    Mindenkinek szep napot!

    • kapzsi a bányász?
      kapzsi a befektető.
      kapzsi a spekuláns.

      • Ne feledd a banyaszok nem joszivusegbol confirmaljak a tranzakciokat hanem ez 1 uzleti vallalkozas….BTC mukodott a nagyobb banyasz kozossegek nelkul is es kevesbe volt centrelizalva…ezaltal biztonsagosabb volt…
        befektetok ill. spekulansok kapzsisagaval kapcsolatban en inkabb ugy fogalmaznek, hogy eszmeletlen merteku kockazatot vallaltak ill. vallalnak bar a kockazat csokken es ezert ha az elkepzelesuk bevalik akkor a tokejuk utan hozamot, nyereseget fognak elerni….
        Az viszont teny hogy a mindenapi tranzakciok koltsegesebbek lettek az elmult idoben es ez eppen az atlag embert, es a BTC-re epulo infrastrukturalis vallalkozasok profitalitasat csokkenti…ill. egyelore ellehetetleniti a mikro tranzakciokat, mert ezek 1 bizonyos szint alatt, mar nem kifizetodoek….
        Errol egyebkent Csaba korabban irt a “kaves” peldaval kapcsolatban…
        Abban viszont egyetertek hogy bizonyos banyasztarsasagok mellett, mogott ill. azok komoly erdekkepviseleti csoportot alkotnak es nyilvan probaljak a nyereseguket maximalizalni, ezzel addig nem is lenne baj amig nem a BTC kozosseg karara tennek ezt…
        Sajat velemeny, es remelem ezzel nem bantottam meg senkit sem aki mas velemenyen van.

        • Na de nem a bányászok hibája, hogy magasak lettek a tranzakciós díjak, vagy hogy sok időbe telik. És elég részrehajlónak tűnik a spekulánsok és befektetők felmentése a kapzsiság alól olyan indokkal, mert hogy ők kockázatot vállalnak. A bányászok is vállalnak kockázatot. Másfelől a spekulánsok és befektetők is épp annyira lehetnek a BTC közösség kárára, mint a bányászok, sőt talán annál még jobban is.

  7. Szerintem teljesen logikusak a predikcióid, csak egyszerűen már annyi és olyan részletességű információt gyűjtesz össze, ami elfeledteti veled a legegyszerűbb dolgokat. Mindig is úgy tartottam, hogy egy kriptovaluta esetén a legfontosabb fundamentum a bizalom (és ez még hosszú évekig így is marad, amíg tényleg nem lesz teljesen mainstream az egész), ebben pedig a BTC verhetetlen. A BCH-hoz képest pedig főleg. Az árfolyamot végső soron még mindig a tömegek befolyásolják a leginkább, azok az emberek, akiknek a 99%-a egyáltalán nem rendelkezik azokkal az információkkal, amikkel te (bár a 99,9% szerintem még közelebbi tipp). Így bármennyire is logikus a gondolatmeneted, ha az emberek nagy része nem logikusan dönt, hanem egyszerűen érzelmek (bizalom, félelem, stb.) alapján.

  8. Szépen a grafikon:
    http://fork.lol/pow/hashrateabs
    és
    http://fork.lol/blocks/time
    viszont a mempool nem ürül tovább:
    https://jochen-hoenicke.de/queue/#2d
    Elképzelhető, hogy boldog-boldogtalan most utalgat és ezért torlódik fel?

  9. 4 órája készült az utolsó blokk a BCH láncon. Készülnek valamire?
    Jól seprem össze a morzsákat? Ha x ideig nincs blokk, akkor nem kell kivárni a normál diff.adjustmentig szükséges időt, hanem életbe lép egy vészforgatökönyv és csökken a nehézség? Erre játszanak?
    De ezt így hányszor fogják még megcsinálni? Teljesen hiteltelenné teszik a BCH-t.

    • Pont erről szólt a hop-on, hop-off-os cikkem. A BCH láncon továbbra is van EDA (Emergency Diff Adjustment), ha nincs 12 órán belül 6 block, akkor droppol 20%-ot a difficulty. Most csak annyit kell tenniük, hogy lehetőleg még 4 óráig nem csinálnak blockot, utána pedig csak óránként csinálnak egyet és 8-10 órán belül újra ezzel leviszik 100G alá a difficulty-t, ahol már újra vastagon profitábilis lesz a BCH.

      Hogy meddig fogják ezt játszani? Amíg jól esik nekik, de novemberig (SegWit2X) biztosan ezt fogják csinálni.

      • Köszönöm. Igen, olvastam azt a cikket, de így élőben végigkövetni jobban helyére teszi a dolgokat.
        Ha 20%-ot esik a nehézségük, attól még nem lesz profitábilisabb ismét. Ahhoz komolyabb esés kell, nem?
        A novemberi segwit2x ezt csiki-csukit miért befolyásolja?

        • Nem-nem:
          Height Age Version Miner Coin Base Text Block Size (kB)
          481870 6 hours ago 0x20000000 BTC.com NZiY/BTC.COM/blL 206.43
          481869 6 hours ago 0x20000000 ViaBTC MZ/ViaBTC/Hello World!/5eCP 62.74
          481868 6 hours ago 0x20000000 Unknown LZ]Ymm{!;{k…{ayw\ /nodeStratum/ 945.29
          481867 9 hours ago 0x20000000 ViaBTC KZ/ViaBTC/Hello World!/[da*GmWUU 65.15
          481866 9 hours ago 0x20000000 Unknown JZ6Y# q mn 122.39
          481865 9 hours ago 0x20000000 Unknown IZ3Y#(!%p 193.96
          481864 10 hours ago 0x20000000 Unknown HZt,Y# r3T 509.91
          481863 12 hours ago 0x20000000 Unknown GZA Y W1

        • A novemberi segwit2x nem kicsit befolyásolja az egész történetet. De erről most még nagyon korai beszélni, nagyon sok a változó, amiből számos opció levezethető. Ahogy tisztul a kép, akkor biztosan lesz erről egy összefoglaló cikk.

  10. Egy érdekes gondolat a redditről:

    “With the oscillatory instability caused by miners switching between the 2 chains to maximise profit, does BCH need to hard fork to create a more regular blocks. We aren’t going to reach an equilibrium over time, and 5 hours between blocks make BCH unusable, plus the rapid increase in blocks being found will bring forward the next halvening to just several months in the future.”

    Az utolsó rész: Ha ilyen sebességgel termelik a blokkokat, akkor vajon tényleg eljöhet nekik az idő előtti felezés? Akkor aztán végképp nem éri meg BCH-t bányászni és bezár a bazár.

    • Ebben a korábbi kommentemben megtalálod a választ amit keresel: https://variance.hu/2017/08/07/crypto-hitvallas-szeruseg/comment-page-1/#comment-587
      Szóval a block halving period nem időhöz van kötve, hanem kiállított blockokhoz, ergo a következtetés teljesen logikus. Akartam ennek kapcsán írni a hétvégén egy postot, de mivel lelőtted a poént, így ezt kimarad 🙂
      Apró szarkazmus: látom ám magam előtt azt a szép jövőt amikor az r/btc közösség leforkoltatja a BCH láncot és ezt engedik is nekik a bányászok… 🙂

  11. “Akartam ennek kapcsán írni a hétvégén egy postot, de mivel lelőtted a poént, így ezt kimarad”
    Nem ez volt a célom. Csupán leesett nekem is, hogy itt BTC bányászati pofáraesés közeleg. Írd meg kérlek a cikket, ha időd engedi.

  12. “Csupán leesett nekem is, hogy itt BTC bányászati pofáraesés közeleg.”
    Javítás: BCH-t akartam írni.

  13. Ide írom, mert ehhez a bejegyzéshez illik a legjobban:

    Az AntPool miért bányászik üres blokkokat a Bitcoin láncon? Néha besegít a BTCC is.
    Szándékos rombolás, hátráltatás?

    Odaát a BCH láncon is bányászik – de ott nem ezért üres. 🙂

    Segwit: Jól sejtem, hogy a Segwit óta két mennyiséget kell számon tartani? Size és Weight.
    Mivel a size továbbra is 1 mega, a weight viszont rátesz még 3 megát (így lesz össz 4?), miért nem csökken a mempool?
    Talán mert ismét döcög a blokképződés?
    A pozitívum: Nem is nő olyan drasztikusan a mempool. Azaz a ritkább blokkokat valamennyire már ellensúlyozza a segwit.

  14. Roger Ver vs. Richard Heart, ma reggeli videó. A LN vs. BigBlockról , Satoshi víziójáról/szerepéről, de pl. a fentebb emített üres blokkokról is van benne szó (még nem volt időm teljesen végignézni):

    • Én végig néztem és aggasztóan nem lettem semmivel sem okosabb. Saját érzésemre ezt a ‘vitát’ Ver nyerte… De persze kiváncsi vagyok másik véleményére, hogy nektek hogy jött le ez.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *