NEO(AntShares) – a nagy falon túl megcsinálták a jövő blokkláncát?

Olvasgatva a NEO whitepaperjét az az érzésem van, hogy egy nagyon komoly hátszéllel rendelkező kínai érdekcsoport fogta az összes releváns üzleti blockchain trouvaille-t és összegyúrta azt valami hihetetlen dologgá, amire az ember csak pislogni tud. Az elmúlt hónapokban ICO-k tömkelege indult, eelyek funkcionalitásban éppen csak karcolgatni tudták az amit az AntShares/NEO lerakott az elmúlt cirka 2-2,5 évben. Minden amit a modern nyugati blockchain technokraták beleálmodnak 1-2 éven belül a bitcoinban, ethereumba és litceoinba az MOST már ott van a NEO-ban. Mindezt egy olyan beteg, már-már ponziba hajló gyüjtögető üzleti modellbe csomagolva, amire finoman szólva is csak azt tudom mondani: ‘ez hogy nem jutott eszébe eddig senkinek?’.

Sok olvasótól kaptam hintet az elmúlt hetekben, hogy jó lenne ha a figyelmemet a NEO felé irányítanám, mert felettébb érdekes téma. Legutóbb pont PetyaTrader haveromtól kaptam meg a verbális mentolos beöntést annak kapcsán, hogy a ZEC után a NEO a második téma amiben ignoráltam a még éppen időben megejtett jelzését, így jól lemaradtunk a nagy bummról. Jobb későn mint soha? Meglátjuk. Viszont ez a cikk most nem a NEO értékéről és pláne nem a jövőbeli spekulációjáról szól. Ez a cikk a NEO-ról fog szólni, magáról a termékről és lehetőségeiről. Abban tud segíteni bárkinek, hogy a számok mögé lásson és eldönthesse, hogy miért is csillog annyira az a szám. (Amikor éppen csillog)

Megvan nektek a firefly? Egy 2002-es sorozat Nathan Fillion főszereplésével, ami egyfajta űr-western sci-fi formájában mutatta be a lehetséges jövőt. Azt a jövőt, amihez hasonlót a BSG-től kezdve legújabban a The Expanse próbál bemutatni. Adott a nem túl távoli jövő, ahol sajnos nem jöttek el az okos űrlakók, de az emberiségnek már baromi szűkös lett a Föld. A fireflynak egy nagyon fontos momentuma volt: a jövő kulturális, gazdasági és politikai vezérvonalát átszőtte egyfajta kínai-nyugati összvér modell, eredményeként a kínai étékrend elhatalmasodása folyamányaként. Na valami hasonló érzés kerülgetett a NEO whitepaperjének olvasgatása során.

Tennék is egy eléggé éles konspirációba hajló kijelentést rögtön az elején. Ígérem ezt követően már a szakmai tartalom fog követni: A NEO most ott tart 2 év aktív fejlesztés után, ahol a bitcoin tartana, ha 2 éven keresztül nem blokkolja a kínai bányász liga a SegWit és ezáltal a Lightning Network adaptálását; továbbá ott tart, ahol az Ethereum tartana, ha nem csúszik be nekik a The DAO firm hack és nem veti vissza közel egy évvel a Proof-of-Stake-t a támadás és a bizalomvesztés. Hogy kell-e ezek a történések között összefüggést látni? Lehetni lehet, de nem érdemes.  Akkor mi van, ha ez valóban így történt? Semmi. Ilyen ez a pop szakma.

Nézzük, hogy mi is ez az AntShares/NEO: Adott egy pre-mined blocklánc, amiben előállítottak a genezis blokkban kerek 100 millió NEO tokent. Ezeknek a felét kiosztották crowdsale formájában, a maradék 50 milliót pedig jól elrakták, amit 2017 október 16-án fognak felhasználni (erről picit később). A NEO token nem osztható, nincs mini-NEO, mikro-NEO, a NEO mint token csak egész szám lehet. Tehát a legkisebb mennyiség amivel rendelkezhetsz az 1 NEO. Ez egy felettébb érdekes elv, ami nagyban megkönnyítheti a NEO elterjedését (hiszen ez a része is pofon egyszerű), azonban gondot jelenthet a fizetőérték megtartása akkor, ha az oszthatatlan NEO-nak már annyira magas az árfolyama, hogy abból nem lehet pl. ebédelni… Persze erre is van lehetőség, hiszen a NEO-nak eredendően nem fizetőeszközt szántak, hanem egyfajta “részvény opciót”.

 

A hálózat konszenzus motorja dBFT módon történik. (dBFT: delegated byzantine failure tolerant). Aki olvasta ‘leading-zeros’ postomat, az pontosan tudja, hogy mi is ez a bizonyos bizánci probléma. A NEO nem a megszokott PoW (Proof-of-Work/bányászat) illetve PoS (Proof-of-Stake/letét alapú konszenzus) megoldásokat alkalmazza a konszenzusra, ezeken némileg tovább lépve azt az elvet követi, hogy mindenki szabadon részt vehet a konszenzusban, aki birtokol NEO tokent (részvényt…). Lehetőséged van meghatalmazott szavazati jogot adni nagyobb gyülekezeteknek, akik ezáltal az érdekeidet képviselve gondoskodnak arról, hogy az erősebb kutya… vacsorázzon.

A NEO block timeja 15 másodperc. Évente 2 millió block kerül kibocsátásra, melyért az első 22 évben jár reward is! Ez a jutalom a NEOGAS token (rövid kódja: GAS, korábbi nevén AntCoin/ANC). A GAS arányosan kerül kiosztásra 22 év alatt, ennek megfelelően ebből is összesen 100 millió kerül kibocsátásra, mely azonban a NEO-val ellentétben darabolható, egészen pontosan 8 tizedesig (hasonlóan a bitcoinhoz). A GAS nem más mint a NEO üzemanyaga és egyben fizetőeszköze, lényegében azonos elven működik mint az Ethereum gas powere, ahol azonban ez nem külön tokenben történik, hanem ugye az Ether tört részében (wei, gwei). És most jön a csavar: Minden blokkban létrejön azonos mennyiségű GAS, ami az összes NEO tulajdonos (részvényes) között oszlik szét. Ha rendelkezel mondjuk 100 NEO-val, akkor minden egyes block kiállításakor kapsz (100.000.000/22/2.000.000/1.000.000) = 0,0000023 GAS-t (15 másodpercenként). A GAS ára nincs a NEOhoz kötve, ugyanúgy lehet vele függetlenül kereskedni. A cikk írásának a pillanatában a NEO éppen 49 dollár, a GAS pedig $24,3. Tehát ha valaki ma bírtokol 100 NEO-t, az naponta csak azzal, hogy parkoltatja a pénzét keres 31,8 $centet. Szóval úgy lehet venni, hogy a NEO bírtokosok ha ülnek a részvényükön, akkor ezért egy jelképes jutalmat kapnak.  Ez az összeg peresze csak ma tekinthető jelképesek. Ha mondjuk valaki nem 100 NEO-t bírtokol és a NEO árfolyam mondjuk nem 49 dollár, akkor a GAS reward értéke is messze meghaladhatná a “jelképes” szintet.

Persze az is lehet, hogy fentebb elszámoltam valamit, úgyhogy nekifutnék ennek mégegyszer egy élő példával:

12 óra alatt 10 NEO-val sikerült összesen 0.0014040 GAS-t szerezni. Ennek alapján havonta átlagosan 0,0842400 GAS keletkezik, tehát évente majdnem pontosan kerek 1,025 GAS keletkezik csak abból, hogy birtokolsz kitartóan 10 NEO-t. Ebből kiszámolható, hogy ha a GAS és a NEO paritásba kerül (eléggé jó esélye van erre, sőt akár a GAS lényegesen le is hagyhatja a NEO-t…), akkor úgy lehet számolni, hogy éves szinten 10% kamatot fizet a rendszer csak azért, hogy bírtoklod a NEO-t. 10% éves hozam ma a crypto piacokon nem nevezhető komoly eredménynek, azonban ne feledjük, hogy itt most nem a hozamról beszélünk, hanem a NEO részvényeink után járó osztalékról, az árfolyam nyereség még erre jön rá. (ha lesz).

[commercial_break]

Szóval hogy is néz ki a NEO ökoszisztémája?

  • Akarj birtokolni NEO részvényt, lehetőleg sokat, mert jól jársz vele.
  • A NEO-t NE tárolj a tőzsdéken, hiszen, akkor a tőzsde jogosult lenyúlni a GAS-odat, mivel az ő számláján van a NEO-d.
  • Maximálisan ösztönözve vagy arra, hogy megtartsd (#HODL) hosszútávon a NEO-dat, hiszen osztalékot kapsz érte (GAS)
  • Az osztalékként kapott GAS-zal nyugodtan tudsz kereskedni, hiszen arra neked nincs nagy szükséged, hacsak nem akarsz egy NEO-ra épülő smart-contract based üzleti vállalkozást indítani, ami nagy mennyiségű kontraktust fog kötni, vagy nem akarod pl arra költeni a GAS-odat, hogy abból rendelj meg mindenféle gadgeteket az aliexpressről, amint implementálják ott is a NEO/GAS támogatást.

Ez a modell gyakorlatilag sikerre van ítélve! Semmi nem motiválhat arra, hogy eladd a már bírtokolt NEO-dat. Ha nem akarod eladni, akkor egyre nehezebben lesz beszerezhető, hiszen a csökkenő kínálat miatt növekszik az árfolyam. A NEO árfolyamát a #HODL motiváció befolyásolja, a GAS árát pedig a tranzakció volumen és az (okos) kontraktusok száma/bonyolultsága.

NeoX – Off-chain támogatás: Amikor fentebb azt írtam, hogy a NEO lényegében már mindent implementált amit a nagy blockchainek csak szeretnének a következő fél-egy évben, akkor többek között a NeoX-ra is gondoltam. A NeoX pontosan azt csinálja amit LiteCoin akar az Atomic Swappel, vagy amit a Bitcoinnál akar megcsinálni a Blockstream a two-pegged off-chain támogatással.

Mindezek mellett még említésre méltó természetesen a NeoFS (elosztott hash alapú adattároló komponens) és a NeoQS komponens is, utóbbi célja, hogy a NEO alatt egy olyan kriptográfiai algoritmus fusson, ami képes ellenállni a quantum számítógépek okozta lehetséges fenyegetettségnek. Mindezeken túl talán a legfontosabb újdonsága a NEO-nak, hogy abban minden moduláris és mindennek az üzemi paramétere szabadon állítható függően a dBFT konszenzustól. Néhány két példa:

  • Az alap blocking time jelenleg 15 másodperc. Ez azonban nincs hardkódolva, ezt akár 1 másodpercig is levihető, ha sikerül annyira stabilizálni a latencyt a nodeok között, hogy ennek lehetősége megteremtődik. Ez ma még nem tűnik túlságosan reálisnak, de ne feledjük, hogy a NEO 10-20 évre tervez és a NEO-nak bőven ott van a 8 éves bitcoin hálózat, mint referencia példa.
  • A blockméret teljesen dinamikus, a trackerek szerint volt már 4Mb feletti block is.

Röviden ennyi lett volna a NEO kitekintés. Nem feltétlenül szeretnék a jövőben komolyan fókuszálni a NEO-ra, mivel meglátásom szerint a NEO lépéselőnyét hamarosan be fogják hozni az általam inkább követett/preferált coinok is. Mindettől függetlenül érdekes volt rápillantani, hogy mi is történik a nagy fal másik oldalán.

Bookmark the permalink.

56 Comments

  1. Köszi a tippet! Megnézegettem kicsit jobban a doksijaikat, és arra jutottam, ez így még nagyon halvány. Mármint technikai szempontból, üzletileg attól még lehet sikeres, de ahhoz nem értek.

    1. Alig van aktivitás a github-on: https://github.com/neo-project

    2. A letölthető neo-cli forrás tömörítve 20Kb !! (Az ethereum-go vagy a bitcoin 8Mb)

    3. A dBFT leírás elvileg itt van: https://neo.org/Files/A8A0E2.pdf
    Ez ugyan formailag hasonlít egy whitepaper-re, (van benne képlet, folyamat ábra meg irodalomjegyzék), de tartalmilag még egy félévvégi beadandónak is kevés lenne bármilyen egyetemen.

  2. Koszonom Csabi a remek osszefoglalot. Engedelmeddel ideznek majd a cikkedbol valamelyik videomban, mert ilyen jol osszeszedett irast nem leltem fel a neten.

  3. mi a velemenyetek a Factom-rol vagy a MaidSafe-rol? Nekem errol a 2rol meselt 1 haver hogy ezek teljesen mashogy kepzelik el a blockchain technologia hasznalatat, ezert lehetnek sikeresek.

  4. Öregszem és ezért nem találtam meg ennek a kibontását? “a maradék 50 milliót pedig jól elrakták, amit 2017 október 16-án fognak felhasználni (erről picit később)”

    • Nem öregszel. (Vagyis nem tudhatom… 🙂 Ezek tényleg kimaradtak. Szóval röviden: a neo token generálásnál 50 milliót dobtak piacra, a másik 50 milliót pedig lockolták a cikkben szereplő dátumig, ezen keretnek a célja a NEO platform fejlesztésének finanszírozása. Az 50 millióból évente maximum 15 millió neo token használhatnak fel a NEO Council döntése alapján. Ennek megoszlása kötelezően:
      – 10 million tokens (10% total) will be used to motivate NEO developers and members of the NEO Council
      – 10 million tokens (10% total) will be used to motivate developers in the NEO ecosystem
      – 15 million tokens (15% total) will be used to cross-invest in other block-chain projects, which are owned by the NEO Council and are used only for NEO projects
      – 15 million (15% total) will be retained as contingency

  5. NEO tárolásához milyen Wallet-et használsz?
    Nekem a Bitfinexen van fent, de a cikked hatására inkább kimenekítem. Mert az elég gáz, hogy lenyúlják a GAS-t.
    Jobb ötletnek tűnik, hogy ne közvetlenül NEO val kerskedjek, hanem a kapott GAS-szal. Azt hol lehet egyébként kereskedni? Melyik tőzsde jegyzi?

    Nagyon hasznos bejegyzés megint. Köszönöm.

    Na, rákerestem:
    https://coinmarketcap.com/assets/gas/#charts

    Róla van szó?
    Dúrva, ahogy ez is emelkedik. Hozom is kifelé a gázaimat a Bittrexről. 🙂
    Már csak wallet-et kell találnom.

    • NEON-t használok, a világ legmenőbb walletje, mert van benne egy gomb (Claim), amivel ugye ki tudod kérni az unpaid GAS ballanceodat. Nagyon menő érzés ráklikkelni valamire és ezért pénzt kapni cserébe 🙂

      • Nagyon köszönöm én is, szintén kiszedtem neon-ra a coinokat. Tudtok még ilyen coinokat mondani, amit jobb saját walletben tárolni, mert esetleg fial valamennyit?

      • Ha egyik walletből a másikba (webes, desktop) mozgatom át a NEO-t, akkor a ki nem kért GAS is vele “utazik”?
        A kikért pedig marad abban a walletben, ahol kikértem?

        • Nem. Külön tudsz utalni NEO-t és GAS is. A NEON-ban ha rányomsz a “SEND”-re, és utána ráklikkelsz a “NEO” gomba, akkor átvált GAS-ra, rá is van írva hogy “Toggle NEO/GAS”.

          A NEO kiküldése előtt claim-eld ki a GAS-t.

          • Hűha, ezt most nem értem. Ha nem kérem ki az addig felhalmozottat és úgy utalom a NEO-t, akkor az unclaimed GAS elveszik? Nem megy együtt a NEO-val az új walletbe? Ha kikérem, akkor értem, hogy külön életet kezd élni és külön kell kezelnem, küldenem. De a ki nem kért csak együtt megy vele, hiszen még összetartoznak. 🙂
            Egyébként ezt használom: neowallet.cn
            Itt nincs ilyen sok funkció. Lehet, hogy váltok másra.

          • Összvissz ennyit találtam: “If NEO is transferred to a new address, the subsequent GAS generated will be credited to the new address.”
            Ennek megfelelően a “unclaimed” GAS nem a NEO-hoz hanem az addresshez kötődik. Tehát ha te nem claimeled ki a GAS-odat és elutalod a NEO-t, akkor a GAS az eredeti addressen marad. Remélem tudtam segíteni.

  6. NEO GAS tokennél azt írja a Coinmarketcap, Total Supply: 9,677,664 GAS
    Példaként, Total Supply BTC-nél 21,000,000
    Akkor ezek szerint GAS-ból 9,677,664 lesz a maximum?
    Cikkedben írod 10NEO-ból kb 1,025GAS lesz 1 év alatt, 50M NEO-ból 5,125M GAS lesz egy év alatt.
    Akkor ez a kamatozós időszak kb 1-2 év?

    • Ahogy a cikkben írtam minden egyes blokkal fix mennyiségű új GAS-t adnak ki 22 éven keresztül. Jelenleg közel 10 millió GAS került kiadásra, ami az ‘osztalék időszak alatt’ (22 év), összesen 100.000.000-ra fog gyarapodni.

  7. Nagyon sokat lehet itt okosodni, köszönöm az újabb hasznos cikket! 🙂

    A githubon elérhető NEON wallet forráskód a screenshot alapján testnet-et használ, van rá mód esetleg, hogy közzétedd az éles hálózatra lefordított verziót valamelyik oprendszerre?

  8. Hát persze, de a Neon mennyivel friendlibb 🙂 a nagy rebrandben ráncfelvarhatták volna a tárcát is – bár általában fázok a thirdparty cuccoktól ilyen téren, az opensource nagyobb biztonságérzetet ad, mint a natív kínai app. Te miért választottad ezt inkább?

    • A NEON sokkal opensourceabb mint az egész NEO projekt 🙂 A City of Zion csapata fejleszti, ami független fejlesztőket tömörít.

      • Neon walletnal csak private key-el lehet loginolni, bar a tobbi sem kulonb, illetve ha nyitva a tarca akkor mar nincs is tobb vedelem. Nagyon kell figyelni a tarca zarasokra. Remelem ezeket hamar orvosoljak

  9. Most akkor félreértettem, de tényleg csak egész számú NEO coint lehet venni? Ránézve Bitrex public order book-ra csak törteket látok..

    • A bittrexek és egyéb tőzsdék a könnyeb tradelésért, tovább a txfeek miatt virtuálisan regisztálnak tört NEO-kat is, azonban a kiutalásnál felhívja a figyelmet arra a bittrex is, hogy ez csak a tőzsdén belül létezik, kifelé csak egész számú NEO tokent tudsz küldeni. Itt gyakorlatilag egy részvényről van szó, aminek a GAS az osztaléka.

      • NEO – GAS. Próbát tettem.

        Innen: Web Wallet: https://neowallet.cn/
        átutaltam magamnak a NEON desktop walletbe (amit innen telepítettem: https://neo.org/download ) 1 darab NEO-t.
        Gyönyörűen átment, kínai jelek kíséretében. 🙂

        Hirtelen meg is jelent a webes walletben egy claimelhető mennyiség. Addig nem volt semmi kikérhető, csak gyűlt a kikérhetetlen.

        Gondolom az történt, hogy az “elárvult” GAS-t, aminek az “anyukáját” (NEO) átutaltam, már kikérhettem.

        Egyébként mintha egy bizonyos összegig nem lehet a webes felületen kikérni.

        A desktop NEON walletben viszont akármilyen kis mennyiséget kikérhetek. Azt írja, hogy 5 percenként lehet. Ha nem tudok aludni, majd kattintgatok.

        Szóval már ezt is tudom. Köszönöm az iránymutatást!

        Már csak tőzsdét kell keresnem (valószínűleg ez: https://www.coinexchange.io/) ahol eladhatom. De előbb átnézem, hogy megéri-e. Minimális eladási mennyiség vagy visszautalásnál díj miatt ne maradjak csapdában.
        A szemét Bittrex 0.1 NEO-t kér az elutalásért, miközben a NEO hálózatban ingyenes a transzfer. De csak azért sem hagytam náluk a gázaimat.

  10. Zölcsi zölcsi

    hol érdemes neo-t venni?

    • Sziasztok.
      Neken is van neom és ki szeretném venni a gasokat,de nagyon kezdő vagyok még,tudnátok segíteni,hogyan kell létrehoznom,ilyen neon walletet

    • Ha csak nem perfekt a mandarinod (ni hao?), akkor egyedüli eszközként a bittrex tőzsdét tudom ajánlani.

      • Bittrexet ezután hanyagolom NEO tekintetében. A GAS-t lenyúlják, a kiutalásért 0.1 NEO-t vonnak le.
        Itt: https://www.binance.com/
        tudnak angolul, a GAS-t pedig jóváírják.
        A díjaikat még nem tudom.

        • Azért várj egy picit még a Binance-szal.Bár kétségtelenül egy ígéretes tőzsde, de alig 1 hónapos. Ráadásul igaz, hogy odaadják a GAS-t, de azt nem folyamatosan adják oda, hanem minden nap csinálnak egy snapshotot, az alapján recordolják, hogy a snapshot alapján éppen kinél mennyi NEO volt, ezt hó végén összesítik kiszámolják a pozíciókat, hozzáveszik az adott hónapban megtermelt GAS-t, amiből kijön, hogy kinek mennyi jár, amit ezt követően kiosztanak. Tehát csak havonta egyszer. Azért ez is elég messze van a claim gomb nyomotastól.

      • Zölcsi zölcsi

        akkor itt vegyek meg, és utaljam ki a neonra?

        • Jobb megoldás ezeddig nem került elő senki részéről, szóval ha NEO-t akarsz venni, akkor azt perpillanat a bittrexen tudod megtenni.

  11. Javítás.
    Itt kereskednek gázzal:
    https://www.binance.com/trade.html?symbol=GAS_BTC

    De egyelőre olyan kevés van, hogy nincs értelme. Inkább csak a gyakorlás kedvéért.
    Ha majd egyszer jó sok lesz, fel legyek rá készülve. 🙂

  12. Nincs kedved egy top 10 ígéretes cryptocurrency listát csinálni, olyan coinokból,
    amik ma még felfedezetlenek, mondjuk 1$ alatt forognak? 😀

    • Ahogy mondod 🙂 Tényleg nincs. Nem nagyon szeretek a zavarosban halászgatni. Megteszik ezt helyettem nagyon sokan. Ha úgy döntök, hogy írok a blogon valamilyen coinról vagy tokenről, akkor azért törekszem arra, hogy előzetesen képbe kerüljek. Kb egy napja olvasgatom az OmiseGo whitepaperjét és a különböző elemzéseket, de még most sem érett meg annyira ez a téma, hogy postot írjak róla, pedig csak az elmúlt két napban kb 40%-ot hozott nekem ez az ERC20-as token. Szóval elnézést kérek emiatt mindenkitől, de nem szeretnék vaktában lövöldözni.

      Akinek kell egy jó tipp most, hogy mit vegyen, az hallgassan erre a szimpatikus fiatalemberre, aki Vitalik OmiseGO-s előadása közben flashelt egyet, ő biztos tudja, hogy mi most a tuti:)

  13. Zölcsi zölcsi

    Bittrex-ről hogy érdemes kiutálni privát tárcába a neont?
    ha 1 egységet kiküldök abből hogy von utalási költésget?

    • 1.1-et utalj és megérkezik kereken 1.
      Nem mertem kipróbálni, hogy 1.0-t utalva mi történik. Gondolom benyeli a nagy Bittrex és a gázok mellé teszi a polcra. 🙂
      De érdemes egyszerre mozgatni az egészet, mert mindig csak 0.1 a költség.
      Egyébként én – ha már programozós a mai cikk a honlapon – megcsinálnám a Bittrex helyében, hogy kerek összegeket ne engedjen, mert akkor bukik az ügyfél.
      Persze az apró veszteségek őnáluk nagy nyereségként állnak össze.

      • Nem engedi. Szól, hogy kerek kell legyen az átutalt végeremény (szerintem ezért is nem %-os, hanem fix 0.1 a sáp, hogy ne szivassa a usert)

        • “Nem engedi. Szól, hogy kerek kell legyen az átutalt végeredmény”
          Értem. Nem mertem kipróbálni. 🙂
          Akkor ez most piros pont a Bittrexnek.

  14. Köszi a válaszokat 🙂

    A megkapott GAS-sal hol lehet kereskedni?

    • 3 vagy 4 kínai tőzsde mellett úgy tudom egyedül a binance.com nevű tőzsdén kereskedhető.

      • Hát igen ,a binance-ra regisztráltam, de írtad, hogy nagyon új.

        Csak próba képpen vettem 1 neo-t amit ki is utaltam a neonra, írja is hogy mennyi gas-t gyüjtött, de amikor lehívom, ugyan úgy marad 0-n a gas egyenleg.
        Ott is csak 1 egészet ír ki?
        Ami érdekesebb, hogy a Transaction History-ban is 0.0000 gas írt pedig most direkt megvártam, hogy legyen 0.0002.
        Ha rányomok historyban akkor látszik hogy
        Claim
        01f2f60dd9e9ac43662358d4983c47cee6578a98cea3c841c27e7f3103f53fd7

        ANLmm7ztXfZ4TDuk3B7cFiJfbRBfgaT3eY
        0.000006
        GAS
        (Unspent)

        csak akkor fogja kiírni ha több összegyülik?

  15. Várj egy kicsit, mert el kell érnie egy minimális mennyiséget, hogy a NEON megjelenítse.

    • de el nem vész, az a kevés sem amit eddig claimeltem, csak olyan kevés, hogy nem mutatja, ha jól gondolom

      • valaki majd erősítse meg reményeimet… 🙂

      • Emlékeim szerint amíg nem értem el a 0.0001-et, addig nekem se mutatott semmit, viszont ha ráklikkelsz a jobb oldali trakzakciós listában szereplő tranzakcióra (ami mellett a 0.0000 GAS-t látod), akkor a megnyitott neotrackerben fogod látni hogy pontosan mennyi GAS-t claimeltél.

  16. Mi a véleményetek a mostani helyzetben a neorol? Folyamatosan figyelem, bennt maradt 53db nekem, de nem valami bizalomgerjesztő a helyzet. Lehet e még növekedés, és ha igen miért történne?

    • Szerintem a Red Pulse ICO-n sok múlik. Ha elindul az ICO, felszökhet az ára. Kérdés, hogy ez mikor lesz, mert ugye szept 10 lett volna. Új időpontot nem írnak.
      Az is bizonytalanság, hogy Kína mikor és mit fog lépni. Most megindultak felfelé az árak, de szépen vissza is korrigáltak. Mintha csak sima kereskedés zajlana és a Bitcoin 4 000 – 4 400 között reszel.
      Olyan érzésem van, hogy nem akar lejjebb menni, pedig valakik nagyon szeretnék.
      Lenyomják, de feljön. Felfelé meg nem engedik. Vagy nem mernek beszállni 4 500 tájékán már?

      A NEO sorsa igen nagyon Kínától függ. Ha walletben tartod, legalább kamatozik. 🙂
      Egy kómában fekvő beteg. Miközben az Ethereumra jönnek a fejlesztések, az ICO-k, a bányászat változik (PoS).

      • Úgy látom új ico téma kérdéses most, bármi lehet és annak az ellenkezője 😀 Már el is váltak útjaink neoval, ha holnap felmegy ez van, így jártam. Vettem ark-t, ezzel kicsit csipegettem, lehetett volna többet is, de ki tudja mi lesz. XVC meg kimaradt 🙁

  17. A NEO és GAS már-már egyfajta majdnem per block instant airdrop-nak tűnik (?). Azért gondolnám jelentősnek ezt a lehetőséget és koncepciót, mert amennyiben a scaling megoldottá válik, akkor hasonló elven egyéb nagy mértékben ‘automatizált’ (relatíve kevés humán erőforrást igénylő) projektek is hasonló módon ‘disztributálhatják’ a revenue-t (vagy egy részét) a token holdereknek instant módon. Ha ez a lehetőség megvan a blockchain technológiában (?), akkor számomra azért (is) tűnhet forradalminak, mert lehetőséget nyújtana egyfajta ‘instant asset based passive income’ létrhozására, ami talán egy jó válasz lehet az elkövetkező ‘post-work’ társadalom kihívásaira (?). Lehetséges, hogy ilyen irányba fordulunk? Tudom, elvetemültnek hangzik, de amit bizonyos kormányok, politikai mozgalmak UBI-ként próbálnak, azt kvázi a blockchain révén instant asset based + akár basic instant UBI-ként lehetne létrehozni?

  18. A GAS egyébként a közelmúltban elérhetővé vált kereskedésre a Poloniex-en.

  19. Sziasztok.
    Tetszik és van benne jövő..
    De hol lehet NEO-t venni és nem “tőzsdén parkoltatni” ??
    Köszönöm, üdv!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *