Békaemberek támadása a BCash ellen!

Kezd körvonalazódni, hogy mi is folyik a BCash block generálási drámája körül. Papírforma szerint csak az első 6 blockot kellett volna kiszenvednie a ViaBTC-nek és a BTC.com-nak ahhoz, hogy életbe lépjen az automatikusan 20%-os difficulty adjustment. Ez azonban nem tudott megtörténni, mert valaki jófejségből és saját bevallása alapján “just for fun” levillantott akkora számítási kapacitást ami megfelel a BTC hálózat 8%-ának. Ezzel a lendülettel ez a bizonyos idegen ki is bányászott 9 blockot, majd úgy döntött, hogy ebből elég is volt. Azóta állítólag visszatér a bitcoin mainnetre bányászni.

Az ügy pikantériája, hogy ezzel sikeresen megakadályozta a BCC hálózat automatikus hashing power nehézség finomhangolását. Jelen esetben ráadásul a ‘békaemberünk’, egymagában képviseli a BCC hálózat hashing powerének több mint 51%-át, tehát a titokzatos ‘jótevő’, az eddig kiállított 9 blockjában akár nyugodtan tudott double spendingelni. (ez természetesen csak egy lehetőség, semmi bizonyítés nincs arra, hogy a Honkongi illetékességű bányász rosszhiszemű lenne) Tekintettel arra, hogy jelenleg egy 2016 blockos difficulty period totális közepén vagyunk, és mivel a ‘jótevő’ megakadályozta a difficulty adjustmentet, így a legközelebbi adjustment (a jelenlegi sebességet figyelembe véve), nagyjából 6 hónap múlva lesz esedékes, hacsak nem tereli át a teljes hashing power készletét a teljes kínai bányász konglomeráció. Ha ezt esetleg mégis megtenné, azzal kivégzik a bitcoint, hiszen a BCash-sel ellentétben a bitcoin hálózatán valós ügyletek is folynak, nem csak dumpolgatják le a vagyont.

(Apró megjegyzés: Nem vagyok teljesen tisztában a bitcoin hashing power kalkulációs mechanizmusával. Nem szeretnék szükségtelen para helyzetet kelteni, de mindenesetre, az gyanús, hogy kerek fél napja egyetlen block sem készült el. Ha a fentebbi ‘idegen’ valóban csak jóhiszeműen funnolt be bányászni BCH-ba és a ViaBTC továbbra is csökkenti a hasing powerét a BCH hálózatba, amihez senki nem csatlakozik, akkor is legalább egy hét mire el tud kezdődni újra bármilyen adjustment.)

Szép kilátások…

 

 

Bookmark the permalink.

3 Comments

  1. Engem az érdekelne, hogy aki rendelkezik némi Bitcoin cashel (privát walletben), az hol tudja elindítani az utalási megbízást anélkül, hogy letöltené a teljes blokkláncot? Köszi

  2. Variance, Jimmy Song szerint, már holnap 20%-al csökkenhet a diff. https://medium.com/@jimmysong/bitcoin-cash-difficulty-adjustments-2ec589099a8e

    • Köszi a leadet. Hasonló gondolaton spekuláltam én is délután. Bár tény, hogy egyelőre nem az látszik, amit Jimmy írt. Nem egyszerre pottyant be a 6 block, hanem óránként pottyan be egy-egy darab, de ez összességében nem változtat az egészen. Mindenesetre a történések fényében is kétkedve fogadom, hogy holnap reggelre sikerülne levinni annyira a difficulty-t, hogy valóban 10 perceként keletkezzen egy BCC. Ha mégis így lesz, akkor beindulhat végre a BCC “vérkeringése” és megláthatjuk, hogy mi is rejlik az új szuperpénzben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *