Döntött a Fed, indul a Tapír

forrás: bloomberg

forrás: bloomberg

Bár a piaci szereplők szinte egyöntetű véleménye ma arról szólt, hogy nem fog döntés születni a kötvényvásárlási program mérséklése ügyében, de – sajnos (?) – a Fed ma mégis úgy döntött, hogy időszerű ezt a döntést meghozni. A mai kamatdöntő ülésen a Fed 10 milliárd USD-vel csökkentette a programot, mely 5 milliárddal érinti az amerikai állampapír vásárlást és további 5 milliárddal a jelzálog fedezetű eszközvásárlást.

A nyugati piacok kitörő örömmel reagáltak a döntésre, hiszen a kötvényvásárlási program folyamatosan hígította a dollár erejét. Alig két órával a bejelentés után a DOW már majdnem elérte az +1,9% teljesítményt, de az S&P 500 is folyamatosan araszol utána. Természetesen a nyersanyagok is erősen profitálnak a dollár erősödéséből, a WTI Crude és a Brent olajok szintén erősödnek (utóbbi már majdnek +1%-on van).

[commercial_break]

A világpiaci mutatók szintén nagyon pozitívan reagáltak a döntésre:

msci_incides_after_fed_tapering

A piaci volatilitás várakozást mérő VIX index szintén hatalmasat zuhant a Fed döntése nyomán: (Ami annyit jelent, hogy a piac innentől egy lényegesen nyugodtabb időszakot vár)

forrás: yahoo finance!

forrás: yahoo finance!

Mit jelent mindez a mi kis hazai OTC piacunkra:

  • Mindenek előtt a dollár komolyabb erősödése várható. Ennek első jelei már láthatók is: alig két és fél órával a bejelentés után már 218,14 forintba kerül egy dollár. Ez nyilván nem jó, hiszen a dollár folyamatos erősödése naponta vagdoshatja meg a termelt profitot.
  • Az elemzői várakozások szintén nem jósoltak bullish piaci hangulatot a Fed kötvényvásárlási program visszafogása esetén, ennek ellenére az indexek eléggé meglódultak. Persze még korai lenne ezzel kapcsolatban komoly találgatásokba bocsátkozni.
  • A realtime jegyzésű underlying termékek (pl. KH ÖKO alap mögötti CFQ1,CFQ3 és CFQ4 ) komoly csúcsokat döntögetnek. Ez szintén biztató jel lehet a másodpiaci kombinált termékekre.
  • A MSCI World indexet nagyon régóta nem láttam 1% felett, márpedig ma jó esélye van, hogy ott is maradjon. Ha ez így lesz, akkor különböző World indexhez kapcsolt másodpiaci termékek (pl. KH Válogatott 4., MetLife Luxus, stb.) szintén szépen termelhetnek a dollár erősödés ellenére is.

De talán a legfontosabb információ: Végre lezárult egy nagyon kiszámíthatatlan időszak, amiben nagyjából az egész pénzügyi szektor csak arra figyelt, hogy az amerikai jegybankárok éppen hol és mit mondanak és ez alapján árazták át napról-napra a piacokat.

Bookmark the permalink.

One Comment

  1. Nagyon ideje volt már ennek a döntésnek. Köszi az információkat!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *