ZCash ($ZEC) Investment Trust indul hamarosan!

Derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a meglévő Ethereum Classic és Bitcoin befektetéskezelő társulások mellett a “Zcash Investment Trust” is benyújtásra került a SECre (Security and Exchange Comission), mely ugye az USA tőzsdefelügyelete. A kezdeményező ugyanaz a Grayscale Invest Ltd aki előbb a Bitcoin Trustot jegyeztette be sikeresen ($GBTC), majd az Ethereum Classic Investment Trustot. Utóbbi kérelem idén április 24-én került benyújtásra 10,5 millió USD kezdőtőkével, mely április 26 óta már élesben is fut és 36,9 millió dollárra hízott az értéke.

A Grayscale Investment mögött álló Barry Silbertről a következőket érdemes tudni:

  • Korai Bitcoin befektető és rajongó, aki a Digital Currency Group (DCG) vezetőjeként igen sok energiát fektetett a Bitcoin mögött kialakult üzleti háttér egyengetésében.
  • Barry és a DCG ‘érdeme’ a New York Agreement néven elhíresült egyezmény, amely végső soron lehetővé tette, hogy valódi konszenzus keretei között történjen meg a SegWit aktiválás, viszont egyúttal ezen egyezmény kapcsán jött létre az a trójai faló is, amit ma “SegWit2X” hardfork néven ismerünk.
  • Barry lelkes támogatója az Ethereum Classic cyptovalutának, a ETH/DAO hardfork óta pénzt és energiát fektet abba, hogy az ETC folyamatosan reflektorfényben maradjon. Nyilván megvan az ETC kapcsán a saját masterplan-e, amit ha végig tud vinni, akkor lesz a piacon néhány facepalm és #fomo hatás.

Barry még a nyáron elhintette, hogy valamikor 2017 Q4-ben létre fog hozni egy ZCash Investment Trustet is. A Zcash Investment Trust 11,613.807 dollár értékben vásárolt ZEC-et október 25-én a Bitfinexen, ez a majd 50400 ZEC képezi a befektetési társaság alaptőkéjét. A társaság célja, hogy a cryptopiacokra befektetni kívánó intézményi befektetők számára lehetőséget adjon a diverzifikációra. Az ügyfélkör egyértelműen beazonosítható abból is, hogy a legkisebb megvásárolható befektetési egység: 10.000 dollár.

Benyújtott SEC kérelem: https://www.sec.gov/Archives/edgar/data/1720265/…

Atomic-swap, HTLC: A következő nagy crypto big-bang

Már egy jó ideje téma az atomic-swap és az azt lehetővé tevő HTLC technológia, ugyhogy itt az ideje, hogy alaposabban is megértsem mi is ennek pontosan a technológiája. A téma apropóját leginkább az adja, hogy az eddig lényegében csak ‘whitepaper’ szinten működő történet hírtelen konkrét termékekben manifesztálódott. Ahogy arról a héten írtam a Litecoin csapatának atomic-swap implementációja már ‘release-candidate’ állapotba került és tegnap a Z.Cash csapata is bejelentette, hogy szintén tesztelhető állapotba került a saját XCAT néven futó atomic-swap megoldásuk, ami első körben természetesen a BTC-ZEC párok közötti instant cserét valósítja meg. Az XCAT az Cross-Chain Atomic Transactions rövidítése, ami úgy egyébként valójában nem a Z.Cash saját találmánya, az XCAT egy teljesen független történet amit még egy bitcoin fan TierNolan talált ki, a Z.Cash most csak implementálta ezt a ZEC-BTC páron.

Folytatás…

Zcash (ZEC): Ilyen amikor kiürül az orderbook ask oldala…

Sokan spekulálnak most azon, hogy hol is van a gödör alja a $crypto piacokon. Hosszan elemeztem az okokat az előző cikkekben amit most nem ismételnék meg, akit érdekel és még nem olvasta, annak tudom javasolni a bitcoin forkológia témát, vagy a tegnap elkezdett “bitcoin only for business” sorozatot.

Másokkal ellentétben én nem szeretnék spekulálni, ellenben mutatnék egy ábrát ami jól szemlélteti a jelenlegi helyzetet:

A felső ábrán a ZCash (ZEC) aktuális árfolyam görbéjét láthatjátok, alatta pedig ugyanezen 16 órás időszak orderbook statisztikáját. A képen az látszik, hogy délelőtt 10 óráig gyakorlatilag előállt az az állapot, amikor is szinte senki nem akart eladni az adott árfolyam+20%-os tartományban ZEC-et.

Mivel elég régen nem írtam  már a ZEC-ről, ezért – ha már született róla egy cikk-, akkor a tovább után némi okfejtés és latolgatás:

Folytatás…

Heti “bányász leszek” kérdezz-felelek rovat

Bár törekszem rá, hogy a blogpostok minél jobban lefedjék azt a témát, amiről éppen írok, de mindez ellenére is – a jelek szerint – nagyon sok kérdés marad az olvasókban, amit hihetetlenül kreatív módon képesek eljuttatni hozzám. Ezek egy részére lehetőségeimhez képest megpróbálok gyorsan válaszolni, ami viszont érdemes téma, azok jönnek ide a kéredezz-felelek rovatba. Nézzük mi jött az elmúlt egy hétben:

Már 3 hete elkezdtem a verifikációt a Krakenen, de még mindig nem történt semmi, miért ilyen lassúak, tudsz ajánlani gyorsabb platformot?

Nem tudok ajánlani, mert komolyabban csak a Krakent használom. A többit max csak akkor, ha valami nagyon egzotikus altcoin vagy token kell valamihez. Igen a Krakenen baromi lassú a verifikáció, különösen idén május óta. Igen, egy-egy tier növelés akár egy hónapig is tarthat, ennek a fő oka, hogy a Kraken csapata konkrétan fuldoklik az újonnan regisztrálóktól. Legjobb tudomásom szerint folyamatosan bővítik a support csapatot, de az új tagoknak is csak két kezük van. Az egyik legnagyobb kereskedelmi platform, a coinbase havi riportja szerint csak június hónapban 1 millióval nőtt az újonnan regisztrált felhasználóik száma. Alig két hónap alatt 1,5 millióval nőtt a bitcoin alapú pénztárcák (wallet) száma. Ha azt is figyelemben vesszük, hogy a BTC-ben érintett befektetők nagy száma mégcsak saját wallettel sem rendelkezik, hanem egyszerűen ott hagyja a coinokat a platformon, akkor el lehet képzelni, hogy mivel állnak szemben most a supportosok. Legyetek türelemmel és néha érdeklődjetek. Ennyit tudok javasolni.

Folytatás…

ZCash/ETH: érdemes még beszállni a bányászatba?

Több tényező is arra enged következtetni, hogy extrém szinten megnőtt az érdeklődés a bányászat iránt. Az még hagyján, hogy a blogomat futtató AWS host már kezd nagyon izzadni, aminek okán már komolyan gondolkodom a tier váltáson, de emellett folyamatosan kapom tőletek a legváltozatosabb kérdéseket a legváltozatosabb formákban (email, facebook…). Persze vannak ennél objektívebb visszaméréseim is, ilyen például a Zcash difficulty chartja, amit korábban már többször is említetem és egyébként a néhány héttel ezelőtti 1,5-2 millió körüli difficulty-ról most már stabilan felfutott 3 millióra az átlag. A másik nagyon fontos indikátor az a tény, hogy míg egy hónapja simán tudtam vásárolni szinte bármilyen nVidia kártyát, addig mára nagyon komoly utánajárást igényel az, ha bővíteni akarom a bányászati farmomat. (talán, nem csak én vagyok így ezzel).

A megkapott kérdések egy része egyértelműen aköré összpontosul, hogy adott tőke befektetésével akar valaki bányászatba kezdeni és érdeklődik ennek a technikai és piaci kilátásaival kapcsolatban. Természetesen a legtöbb érdeklődő a gyors haszonszerzés miatt akar beleugrani a Zcash vagy éppen Ethereum bányászatba. Azt látni kell, hogy amit MA meg tudsz termelni bányászattal, az köszönőviszonyban sincs azzal, amit mondjuk egy hónap múlva meg fogsz tudni termelni. Nézzük az én példámat:

Folytatás…

Titánok harca: Ethereum vs Zcash!

A szokásos egész hetes erőgyűjtés és szárnypróbálgatás után újra a hétvégén engedte ki a lendületét mind az Ethereum, mind pedig a Zcash. Az már szinte külön szót sem érdemel, hogy természetesen a hétvégén a bitcoin újabb szép kerek rekordot állított be, a coindesken bekarcolta a 3000 dolláros szintet.

Visszatérve az Éterre és a ZEC-re: Előbb a (szombaton) a Zcash állította be az új első vonalas altcoin csúcsot a 340 usa dolláros szinttel, majd az Éter is a nyomába szegült és vasárnap délelőtt el is érte a $347 szintet a krakenen.

Ezekkel az eredményekkel az Ethereum elérte a 3000%-os YTD hozamát, de a ZEC sem szégyenkezhet a 700%-os YTD eredményén. A szintdöntést követően az Ethereum stabilan a 330+-os zónában maradt és a ZEC is csak $310 körülre korrigált vissza. Bár elhamarkodott lenne ezt még így kijelenteni, de a jelek szerint mindkét kripto pénz behúzta ezzel az új baselineját a 300+ USD-s ársávba.

Bitcoin: erőt gyűjt vagy megpihen?

Az milyen már, hogy a yahoo financeon vezércikkben tanítják a népeket, hogy hogyan kell coinbasen keresztül egyszerűen bitcoint venni? És még csak nem is fizetett hirdetés, tényleg komolyan gondolják 🙂 Két napja sikeresen döntötte meg az alig egy hetes all-time high rekordját a BTCUSD árfolyam. Egészen 2970 dollárig szaladt fel a kraken tőzsdén, ezzel párhuzamosan a dél-koreai bitcoin tőzsdén sikeresen benézett a $3000-es szint felé is egy pillanatra. Mint az várható volt a kerek szám átlépése elbizonytalanítja a befektetőket és újabb nagy korrekció fog következni. Az előző csúcsáttörést követően (május 25) közel 20%-os szinte instant korrekció történt. Hasonlóképpen történt a tavaly márciusi $1300-as csúcsbeállításnál is ahonnan egészen 880 dollárig zuhant az árfolyam alig egy hét alatt. Hosszan lehetne még sorolni a hasonló eseményeket, egészen 2013-ig visszamenőleg, ahol alig négy hét leforgása alatt 1000%-ot emelkedett a bitcoin árfolyama, majd két hét alatt a felére zuhant vissza.

Keresve sem lehetne ennél jobb indokokat találni arra, hogy miért is nem ajánlott senkinek a bitcoin vásárlása, miért is nem jó befektetési célra pláne nem megtakarítási célra és különben is egy büdös nagy lufi az egész.

A június 6-ai csúcsdöntést követően sem maradt el a lejtmenet, bár a korábbiakkal ellentétben sokkal lassabban állt össze a korrekció, hiszen két nap elteltével is alig tudott összehozni 7%-os árfolyam csökkentést. Hosszan lehetne elemezni, hogy vajon milyen hatások befolyásolhatják a bitcoin árfolyamát, azonban ezek előtt egy kis kitérő az altcoinokra: alig egy hete írtam egy szösszenetet az altcoin kilátásokról a nyárra, akkor az Ethereumot és a Zcasht jelöltem meg potenciális nyertesként rövidtávra. Mindkét tipp bejött:

Folytatás…

NVIDIA 10-es széria teszt: melyik kártya a legjobb Zcash bányászathoz?

Sikerült az elmúlt két hónapban a nvidia Geforce GTX család 10-es szériájának majd minden darabjához hozzájutnom, így időszerűnek láttam, hogy készítsek egy összehasonlítást az egyes kártyák teljesítményéről. A tesztből kimarad a 1050Ti, mivel azzal nem rendelkezem. A chipset mellett nyilván releváns a konkrét gyártó is, a mellékelt képen láthatók, hogy konkrétan milyen kártyák szerepeltek a tesztben.

A tesztelés során két releváns szempontot vizsgáltam:

  • Mi az adott kártyából kihozható legjobb hatásfok (Sol/Watt), tehát egy wattnyi energia elfogyasztásával mennyi Zcash solutiont tud megoldani a kártya. (mennyit termel)
  • A második pedig nyilván a ROI, tehát mennyi idő alatt termeli ki a kártya a saját árát, mikortól fordul át profitba a termelés

Mindenek előtt érdemes meghatározni a profitabilitási küszöböt. Ez ugye azt adja meg, hogy aktuális árfolyamon számolva mi az a Sol/Watt érték ami alatt már veszteséges a termelés. 1 kW/h ára hazánkban átlagosan 34-38 forint körülre jön ki. Mai árfolyamon számolva a ZCash-t (250USD) kiszámolható, hogy a profitabilitáshoz minimum 0,3 Sol/W aránnyal kell termelni a kártyáknak. Amit ezen a küszöbértéken felül tudnak termelni az a tiszta profit (már persze leszámítva ugye az adózást).

Folytatás…

Jelentés a gépházból… bővül a bányászmasina

TLDR: ha meg vagy áldva némi műszaki vénával (értsd nem esik ki a kezedből a csavarhúzó…), akkor most keresve se találhatnál ennél jobb befektetést…

Egy kép ami állítólag többet tudna mondani ezer szónál:

De persze nem az én blogom lenne, ha nem fűznék hozzá némi megjegyzést 🙂 Tegnap végre sikerült befejezem a RIG építés első ütemét. A képen egyébként 22 GPU-t lehet összeszámolni, vagyis nem biztos, hogy mind a 22 látszik is, de úgy egyébként tényleg annyi van rajta. A 22 GPU össz ZCash teljesítménye: 7900 sol/s, amivel jelenleg naponta átlagosan 0,4 ZEC-et tud megtermelni a rendszer. A kártyák össz teljesítmény felvétele 2700-2800 watt között mozog, de még folyamatban van az OC finomhangolás. Az egyéb járulákos költségeket egy split klíma adja ami átlag 500W-ot eszik és ugye a RIG-ek nem produktív elemei (alaplap, CPU, SSD, stb.), amelyek további 500W-ot esznek meg. A kiszámolható elektromos költségek megvannak napi 0,6 Zec árából, így jól látható, hogy a PnL ráta bőven 70% felett van a profit javára.

Folytatás…

Bitcoin:SegWit aktivációs küszöb és altcoin kilátások a nyárra

Az előző két cikkben ([-1-], [-2-]) bőségesen kifejtésre került, hogy mi a SegWit, miért jó a [Segwit2MB] döntés a bitcoinnak és arról is írtam, hogy milyen fundamentális pozitív hatásokkal is jár ez. Ami viszont kimaradt mindkét cikkből az az aktivációs küszöb. A SegWit (blockchainről leválasztani a tranzakció jóváhagyásokat) során a meglévő block láncból egy újabb fork jön létre, ezen fork kapcsán esszenciális, hogy a meglévő blockchain hashing powerét adó bányászok nagyobb része már tudja kezelni a SegWitet és a 2Mb-os block méretet. Ha ez mégsem teljesülne, akkor a SegWit bevezetése komoly károkat okozhatna, hiszen kiesne a pénzügyi tranzakciók hitelesítését adó bányász erőforrások egy része. Arról nem is beszélve, hogy az új protokollt nem támogató bányászok tovább fejtenék a jelenlegi blockláncot, ami miatt életre kelne az új és életben maradna a régi blocklánc is. Ez nagyon komoly (negatív) hatást gyakorolhatna a bitcoinra.

Ennek elkerülése érdekében lett meghatározva még a SegWit felmerülésekor, hogy az aktivációs limit 95% kell, hogy legyen. Ami azt jelenti, hogy csak akkor történhet meg SegWit aktiválás, ha a bányászok összesített teljesítményének 95%-a már olyan bányász klienst használ, ami támogatja az új “Segwit2Mb” protokollt. Ennek az aktivációs küszöbnek az elérése eléggé komoly kihívásnak tűnt az elmúlt egy évben (jelenleg egyébként 30% körül tartunk). Ez a lassú penetráció komolyan hatott is a bitcoin árfolyamára, mesterségesen alacsonyan tartva azt.

Folytatás…