Miért NEM fogok ETH2.0 stakelni?

Az elmúlt hetekben igazán fellendült az ETH2.0 körüli felhajtás. Már a csapból is az folyik, hogy december elején indul az Eth2.0 mainnet és több helyen is félelmetesen magas, akár 20%-ot is meghaladó éves letéti jutalmakról írnak, amihez nem is kell más mint 32 Ether… Hát nem fantasztikus? Mielőtt megválaszolnám a feltett kérdést, némi gyorstalpaló azoknak, akik nem igazán vannak tisztában azzal, hogy mit is ígér az Ethereum 2.0:

Válasz: hát nem…

Nehéz jó hasonlatot kitalálni arra, ami az Ethereum 2.0 kapcsán a valóságot jól példázná, úgyhogy inkább nem is próbálom meg hasonlatot gyártani arra a rémálomra, amire azok számíthatnak, akik felülnek erre a vonatra. Helyette leírnék néhány tényt:

  • Sokan a mai napig azt gondolják (annak ellenére, hogy számtalan helyen ezt már tisztázták…), hogy az Ethereum 2.0 esetén a staking (azaz a hálózat validálásához szükséges saját letét) egy egyszeri letét, amiért cserébe majd csöpög a kamat folyamatosan. -> Nem szó sincs erről, Eth 2.0 nem DPOS elven működik, nem tudod delegálni a jogot és nem fog más validálni helyetted. Neked kell biztosítanod a validáláshoz szükséges szoftvert, amit futtatnod is kell, mely ha nem áll rendelkezésre legalább 80%-on, akkor simán el is bukhatod a letéted egy részét!
  • Sokan azt gondolják, hogy a berakott letétet (32 Ether), bármikor kivehetik a megtermelt jutalommal együtt. -> Szó sincs róla, ez egy egyirányú út, ha belépsz, akkor évekkel később (legoptimistább becslések szerint is 2022-ben) fog felépülni az a visszairányú kapu, amin keresztül esélyed van a jutalmad és a letéted egyéb módon történő hasznosítására, esetleg eladására.
Folytatás…

Ethereum/Casper: szép új jövő! Vol.2.

Bár mindkét fülemben éppen a bitcoin story aktuális felvonása cseng, de kétségtelenül nem illik megfeledkezni az altcoinokról sem, különösen az Ethereumról, ahol a nagy bitcoin aranyláztól függetlenül is bőven vannak történések. Nemrégiben jelent meg itt a blogon egy hasonló című írásom (Ethereum/Casper: szép új jövő!), jelen post ennek a folytatása, szóval ha esetleg azt nem olvastad, akkor érdemes lehet azzal kezdeni. Amiről ez a post szólni fog: egy rövid összefoglaló azoknak, akik szeretnék emberi nyelven megérteni, hogy mi a Casper és miként hat majd az életükre (már ha, ETH bányászok…), a második rovatot az ezzel kapcsolatos piaci kilátásaimnak szentelem. Tettem kerek egy hete egy ilyen kijelentést:

ismerve a piaci kilátásait nem kell nagy lángésznek lenni ahhoz a prognózishoz, hogy még 2020 előtt négy számjegyű lesz az árfolyama.

Ezt a kijelentést az elmúlt egy hétben többen is szóvá tettétek kommentben, emailben, ‘közönségtalálkozón’ vagy éppen legutóbb a Bálna teraszán 34 fokban egy olyan beszélgetés kellős közepén, ami mindenről szólt, csak éppen nem a $crypto világról. De ha már szentimentalizálok, akkor had osszak meg veletek az értelmes content előtt egy relatív friss és vicces történetet: Ülök éppen egy kávézóban, ahol próbálok energiát nyerni egy kapcsiból és közben teljesen bele vagyok fekedkezvbe a notebookomba, amin éppen a variance.hu nyitóoldala átrvátlankodik éppen. Erre a szomszét asztaltól odaszól egy srác: “-Áhh, variansz, te is szoktad olvasni?”. Az agyamnak kellett fél perc, mire átállt és felfogtam a kérdést, amire csak ennyit tudtam válaszolni reflexből: “- Nem, én jellemzően inkább írom.” A srác elnevette magát, majd rájött, hogy komolyan mondtam. A story folytatása, egy kb. 20 perces crypto piaci diskurzus lett. Ezúton is üdvözlöm a srácot, akinek sajnos azóta elfeldtem a keresztnevét is, de mindesetre jelen post megszületésében nem kis szerepe volt annak, hogy majd 10 percen keresztül beszéltünk arról, hogy miért is nem a kisemberek kisemmizéséről szól a PoS/Casper.

Na de visszatérve a hivatalos trackre, a post harmadik része inkább csak azoknak fog szólni, akik technológiailag is meg akarják érteni, hogy miként is fog működni a Casper, tehát azoknak, akik önállóan akarnak letétet kezelni és önállóan akarnak hozzá nodeot üzemeltetni. Mindenki más poolokon keresztül fogja ezt tenni, akiknek nem igazán releváns az utolsó szakasz.

Kezdjünk is bele:

Sokak a PoS-t az Ethereum hálózat halálhozójaként aposztrofálják és valamiféle árfolyam droppolást és a kishalak legyilkolását látják ebben. Összességében a tudatlanság és az információ hiány, pánik hangulatot generál a legtöbb érintettben. Bármennyire is fura ez az egész rendszer, de Vitalik lényegében sikeresen ültette át a PoW (mining,hashing) pénzügyi modelljét a PoS/Casper rendszerbe. Hiszen a PoW-nál a bányászok adott mennyiségű pénzt fizetnek a bányagép alkatrészekért, amit persze jellemzően fiat-ból (fizikai, nem crypto pénz) vesznek meg, ezzel Ethert termelnek, amit szintén fiatra váltva fizetik az áramszámlát, majd a végén fiatért eladják a bányagépeik alkatrészeit (ahogy most is teszik sokan a hamarosan megjelenő 75-110MH/s-es Vega kártyák miatt), csak azért, hogy újra kezdődjön a ciklus. A PoS ugyanezt teszi azzal a különbséggel, hogy sehol nincs az a kényszer, hogy a befektetésedet fiatra váltsd, ezzel hintáztatva az árfolyamot. Hiszen a letétet Etherben teszed, amiért a jutalmat Etherben kapod, amit NEM kell azonnal visszaváltanod, hogy fedezd az áramszámlát és a végén a depositod maradékát Etherben kapod vissza, amit ezt követően ha akarsz újra Etherben tudsz berakni. Mindez akár jelentősen csökkentheti az Ether volatilitását, mivel nincs kényszeres eladás egyik szereplőn sem, ráadásul a minimum deposit és a hosszú felszabadítási idő (ezekről picit később) eleve kizárja a spekulánsokat, a slashing conditions pedig azokat, akik megpróbálnak csalni a rendszerrel.

Mindez nem csak az én fantazmagóriám, legutóbb éppen Tamás nevű kedves blog olvasóm osztotta meg velem hasonló gondolatait, amit a ‘több szem, többet lát’ evet követve bemásolnék ide is:

Ethereum PoS / PoW: Jól gondolom, hogy a PoS önmagában erős árfolyamfelhajtó hatással lesz ha minden más változót kiveszünk a képletből? Pow-nál a bányaszok nagy része gondolom eladásra rendezkedik be, nem válik mindenki befektetővé, hogy tartsa az Ether-t. Tehát itt nem nagy, de folyamatos eladási nyomás volt ami valamennyire hatással lehetett az árfolyamra. Míg a PoS-nál tartanod kell sok Ethert és rá kell ülnöd, cserébe kapsz még egy kis Ethert. Tehát elsőzör sok Ethert kell venned amivel felhajtod az árfolyamot, majd ülnöd kell rajta, ezzel sok Ethert kivonsz az aktív kereskedésből, amivel csökken a kínálati oldal. Elvileg… Vagy ez hibás logika?

Folytatás…

Ethereum/Casper: szép új jövő!

A bitcoin skálázási történet árnyékában csendben körvonalazódik az Ethereum hálózat jövője is: A bányászok kivéreztetése, letéti konszenzus, kanonikus blocklánc védelme, manipulátorok bűntetése és “gazdasági véglegesség” biztosítása közel zéró ökológiai lábnyommal. A lehetséges jövőképeket korábban már kifejtettem a “Bitcoin ‘Forkológia’ III. – Mi a helyzet az Ethereummal?” cikkben.

Június 20-án tartotta meg az Ethereum DEV csapat a 20. Core Devs meetinget, ahol konkrét döntések születtek. Előbb címszavakban, majd a tovább mögött részletesen kifejtem, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban:

  • Döntés született arról, hogy ketté szedik a Metropolis network update-t. Ennek fő oka, hogy a Casper (alias PoS) még nem áll készen a kiadásra, viszont minden más már kiadható.
  • A Metropolis első és második fele is hard-fork formájában fog aktiválódni.
  • Az első hard-fork a tervek szerint augusztusban, vagy legkésőbb szeptemberben fog aktiválódni.
  • A második fél (Casper) kapcsán egyelőre még csak találgatások láttak napvilágot. A közösség legnagyobb része valamikor 2018Q1-re várja.
  • A Metropolis első updatejében aktiválnak egy újabb automatikus difficulty bombot, aminek a célja, hogy elpusztítsa a hard-fork előtti networköt, így ha bármelyik érintett is (pl. minerek egy része) úgy döntene, hogy neki nem tetszik akár a Metropolis, akár a Casper, akkor sem fogják tudni folytatni a jelenlegi Ethereum blockláncot. Ennek érdekében elkezdik lassítani a ethereum hálózat tranzakció átfutási idejét (15-ról 4-5 ütemben 45 másodpercre), majd a Metropolis HF#1-nél 40%-kal csökkentik a blockonkénti mining rewardot (5-ről 3 Etherre)

A másfél órás meetingen emellett persze számos egyéb fontos kérdést tisztáztak a DEVek, úgy mint az Metropolisban implementálásra kerülő új opcode-ok gas pricea, de tartok tőle, hogy ezek a kérdések itt a blogon a kutyát sem érdekelnek. (Ha viszont mégis lenne olyan olvasó, aki érintett smart contract programozásban, akkor az kérem vegye fel velem a kapcsolatot…)

Folytatás…