Just blogging…

Az utóbbi időben eléggé elszaporodtak az olyan jellegű megkeresések, amikor valamilyen üzleti, vagy befektetési jellegű téma kapcsán keresnek meg, akár azért, hogy adjak tanácsot, akár azért, hogy vegyek részt abban. Alapvetően tök jó kérdéseket vettek fel, amikről beszélgetni nyugodtan lehet, viszont állást foglalni nem szeretnék ezekben.

“[…] eth-nál is az volt, hogy lett ugyanannyi etc és mind2 szépen emelkedett tovább. zclassicnál is volt valami ilyesmi, fork előtt megpumpálták, majd amikor kettévállt, szépen beszakadt, de a zencash meg nagyon szép áron nyitott. Mind2 esetben akkor járt jól az ember, ha még fork előtt bevásárolt. Dilemmázok, hogy mi legyen. Vegyek 1 btc-t, vagy még várjak? Kíváncsi vagyok a véleményedre.”

Véleményem nyilván van a kérdésről, hiszen ezért vagyok blogger, viszont nem vagyok befektetési tanácsadó, nem szeretnék mások pénzével játszani. Kerülöm az árfolyam spekulációt. Előfordul, hogy egy-egy esetben eltérek ettől az elvemtől, de összességében nem szeretnék a tuti megmondó ember lenni és varázsgömbből jósolni, vannak bőven itthon is, akik megteszik ezt helyettem youtubeon vagy egyéb platformokon. Lelkül rajta, hogy mennyire megalapozottan teszik ezt.

“Azt szeretném kérdezni hogy nem tudnál e naponta berakni egy Btc /USD technikai elemzést vagy segítenél abban esetleg hogy hol találhatok egyet ami használható.”

Ezt biztosan nem tudom bevállalni. Én egy blogger vagyok, azért írok most éppen a $crypto piacról, mert ez foglalkoztat. 3 éve a blog a zöld energiáról és a befektetési alapokról szólt, alig fél éve éppen a bigdata volt a fő téma, ma meg a $crypto. Napi szinten foglalkoztat a segwit és a bitcoin skálázódásának története, kíváncsi vagyok arra, hogy miként fog lezajlani ez a játszma a nagyok között, hiszen ez alapjaiban fogja meghatározni a $crypto világ jövőjét. Szintén nagyon érdekelnek a cryptocurrencykre és a blockchainekre épülő egyéb technológiák is, de ezek a témákról addig fogok írni, amíg ezek személy szerint engem érdekelnek. A variance.hu egy már közel 10 éve létező történet, ami nem egy ‘épülő’ üzleti vállalkozás csali blogja, nincs semmilyen mögöttes cél vagy szándék. Csak blogolok…

Folytatás…

Blockchain elemzés Pythonnal

Most, hogy a kripto piacok erősen az egyet előre, egyet hátra elv szerint működnek (mindezt napi akár 10-15%-os elmozdulásokkal, amiket azért lehet rendesen nyerészkedni) és lényegében már mindenki enerváltan várakozik a augusztusi drámatagozatos óvodások előadására, ahol bal oldalon az UASF család mérhetetlen haragot táplál a jobb oldalon elhelyezkedő BitcoinABC család iránt, mely haragnak az eredeti okára már senki sem emlékszik, de a két család egy-egy sarja… oké, elkalandoztam.

Szóval a nagy rápihenésben végre van időm elővenni a kis házi barkács projektemet. Aki olvasta a self-info postomat, annak ismerős lehet az alábbi rész: “Amivel leginkább szeretnék foglalkozni, az ezen kettő témának (márhogy az Machine-Learning és a Cryptocurrency) összehozatala egy nagy projektté. Persze még messze a cél, de sikerül komolyabb eredményeket felmutatni egy olyan automatizált platform elkészítése kapcsán, ami segíthet hasznos predikciókat készíteni.

Ahol tartok:  az a blockchainek értelmezése és abból hasznos adatok kinyerése. Mivel mapság mindenki blockchain kóder akar lenni (már persze leszámítva azokat akik nem…), ezért gondoltam megosztok néhány nagyon egyszerű példát ami hasznos lehet azoknak akik tényleg csak most ismerkednek a témával. A továbbiakban két minta projektet mutatok be, az első egy egyszerű block explorer és statisztikáció, ami a legyűjti az utolsó 5 block (elmúlt egy óra) teljes tranzakció listáját és abból leválogatja azon bitcoin addresseket, amik az elmúlt egy órában a legtöbb bitcoint szerezték és azokat akik a legtöbbet vesztették el. A második projekt egy egyszerű address explorer, amivel le lehet kérdezni egy konkrét address teljes tranzakció történetét aggregálva blockonként.

Ezek a példák persze önmagukban kb semmit sem érnek, azonban beleillesztve ezeket egy keretbe nagyon is hasznosak lehetnek. Nézzük egy egyszerű példát:

  • Ismeretesek a nagyobb tőzsdék (kraken, bitfinex, pol, stb.) wallet addressei. Ha az elmúlt időszakban ezen addressek irányába nagy mennyiségű bitcoin áramlik olyan privát addressekről amik jelentősebb tranzakciós múlttal rendelkeznek, akkor jogosan lehet feltételezni, hogy ezeket azért rakják oda be, mert el akarják adni vagy fiatra/más kriptora váltani. Ez ugye azt jelentheti, hogy csökkenni fog az adott crypto pénz piaci kapitalizációja. Nyilván ez vice-versa is igaz.

Ennél több részletet egyelőre nem osztanék meg a projektről, de megígérem, hogy folyamatosan közölni fogom a részleteket itt a blogon, ahogy haladok előre. Előbb utóbb tisztulni fog a kép 🙂

Folytatás…

Q&A: Ether PoS bányászat és BTC vs Ether árkorreláció

Küldtetek két nagyon jó kérdést, amik szerintem megérnek egy rövidebb postot, mivel sejtésem szerint a válasz sokatokat érdekelhet.

B.F. kérdése: “Tanacsodat szeretném kérni, hogy mit gondolsz, mit kellene csinálnunk, egy 15 GH/S rendszerünk van, most cseréljük épp le a kártyáinkat Nvidiákra a AMD-ről a hashrate esés miatt, és érdekelne, hogy ha idén ETH-nal atállnak POS-ra, mekkora rendszerel kellene, hogy rendelkezunk, hogy megérje […] Annyit értünk, hogy ugye bár egy meghatározott mennyiségű ethert be kell majd rakni a rendszerbe és akkor továbbra is tudunk majd kapálni a gpu-kkal? Mekkora lehet ez a mennyiségű ether?”

A PoS (Proof-of-Stake) nem a PoW (Proof-of-Work) továbbfejlesztése, hanem annak lecserélése. Mindkettőnek a lényege, hogy biztosítsa az “51% attack” elleni védelmet. Amennyiben egy entitás képes lenne a bizonyító erő 51%-át megszerezni, akkor képes lenne úgy módosítani a blockchaint, hogy bár ez mindenki számára nyilvánvaló csalás lenne, mégis megtörténne és a blockchain immutable tulajdonsága miatt mégcsak javítani sem lehetne. Ennek elkerülésére a PoW azt várja, hogy minden szereplő/bányász bizonyos számítási kapacitást biztosítson, ahol logikusan azt feltételezi az algoritmus, hogy nem létezhet a világon egyetlen olyan szereplő, aki önmagában rendelkezhetne az összes hashing power 51%-ával.

Ezzel szemben a PoS rendszerben bizonyos mennyiségű letétet kell betenned ahhoz, hogy végezhess tranzakció hitelesítést vagy block készítést. Itt ugyanaz az elv, logikusan egy személyként nem rendelkezhetsz annyira sok pénzzel (jelen esetben Éterrel), hogy manipulálni tudd a rendszert.

Folytatás…

A jövő legkeresettebb $crypto szakmái

Token architect, cryptoeconomist, $crypto-oracle, csak néhány példa azon ma még szinte ismeretlen vagy nem is létező szakmák közül, amik akár egy-két éven belül a legkeresettebbek lesznek. Ma már nem néz senki ferde szemmel, ha egy cég “blockchain developer”-t vagy smart contract fejlesztőt keres, bár nem is oly rég ezen még sokan nevettek volna. Ha csak rápillantok hazánk legnagyobb karrier portáljára, már ott is lehet találni “blockchain developer” pozíciót. Közismert, hogy több hazai cég is kísérletezik a témával, legutóbb pont az interticket jegyértékesítő vállalkozás hírdetésébe ütköztem, akik blockchain fejlesztőt toboroznak.

source: @cointelegraph

10 éve a csapból is az folyt, hogy hiányszakma a Java fejlesztő. Az utóbbi években mindenki Bigdata és machine learning architektet vagy fejlesztőt keres.  Nézzük, mik is lesznek azok a jövőbeli lehetőségek, amik komoly vakaródzást fognak okozni a fejvadászoknak, hiszen ez a történet nem áll meg a “blockchain developer” kategóriánál.  Az olyan platformok, mint az Ethereum vagy a Waves már most is lehetővé teszik, hogy a token és smart-contract kibocsátásokon keresztül anélkül lehessen felhasználni a blockchain technológiát, hogy teljesen új blockláncot hoznánk létre. Egyre nagyobb igény van a decentralizált pénzügyi rendszerekre, amelyek a bankok és egyéb harmadik fél által nyújtott szolgáltatások nélkül képesek garantálni a felek közötti tranzakciók biztonságát.

Folytatás…

Heti “bányász leszek” kérdezz-felelek rovat

Bár törekszem rá, hogy a blogpostok minél jobban lefedjék azt a témát, amiről éppen írok, de mindez ellenére is – a jelek szerint – nagyon sok kérdés marad az olvasókban, amit hihetetlenül kreatív módon képesek eljuttatni hozzám. Ezek egy részére lehetőségeimhez képest megpróbálok gyorsan válaszolni, ami viszont érdemes téma, azok jönnek ide a kéredezz-felelek rovatba. Nézzük mi jött az elmúlt egy hétben:

Már 3 hete elkezdtem a verifikációt a Krakenen, de még mindig nem történt semmi, miért ilyen lassúak, tudsz ajánlani gyorsabb platformot?

Nem tudok ajánlani, mert komolyabban csak a Krakent használom. A többit max csak akkor, ha valami nagyon egzotikus altcoin vagy token kell valamihez. Igen a Krakenen baromi lassú a verifikáció, különösen idén május óta. Igen, egy-egy tier növelés akár egy hónapig is tarthat, ennek a fő oka, hogy a Kraken csapata konkrétan fuldoklik az újonnan regisztrálóktól. Legjobb tudomásom szerint folyamatosan bővítik a support csapatot, de az új tagoknak is csak két kezük van. Az egyik legnagyobb kereskedelmi platform, a coinbase havi riportja szerint csak június hónapban 1 millióval nőtt az újonnan regisztrált felhasználóik száma. Alig két hónap alatt 1,5 millióval nőtt a bitcoin alapú pénztárcák (wallet) száma. Ha azt is figyelemben vesszük, hogy a BTC-ben érintett befektetők nagy száma mégcsak saját wallettel sem rendelkezik, hanem egyszerűen ott hagyja a coinokat a platformon, akkor el lehet képzelni, hogy mivel állnak szemben most a supportosok. Legyetek türelemmel és néha érdeklődjetek. Ennyit tudok javasolni.

Folytatás…

Egy csipet deep learning, egy tk blockchain és némi quantum-computing. Mi forr az üstben?

Nagy fába vágtam a fejszémet amikor nekifogtam egy újabb kifejtős, elemzős postnak amiben az BIP148 és az Ethereum:Metropolis augusztus-szeptemberre történő aktiválódásának lehetséges hatásait ecsetelem. A problémát leginkább az okozza, hogy az olvasóval szemben számos olyan tudományos ismereteket követelnek meg ezek a témák, melyekre nem tekinthetek az általános tudás részeként. Az ellentmondás feloldása érdekében ezért készítettem egy külön postot, amiben körbejárom azokat a néhány éven belül a mainstreambe is betörő tudományos kihívásokat, melyek lényegesen fogják befolyásolni a blockchain alapú technológiák fejlődését. Nézzük mik is ezek a kihívások 2020-ig:

Folytatás…

ZCash/ETH: érdemes még beszállni a bányászatba?

Több tényező is arra enged következtetni, hogy extrém szinten megnőtt az érdeklődés a bányászat iránt. Az még hagyján, hogy a blogomat futtató AWS host már kezd nagyon izzadni, aminek okán már komolyan gondolkodom a tier váltáson, de emellett folyamatosan kapom tőletek a legváltozatosabb kérdéseket a legváltozatosabb formákban (email, facebook…). Persze vannak ennél objektívebb visszaméréseim is, ilyen például a Zcash difficulty chartja, amit korábban már többször is említetem és egyébként a néhány héttel ezelőtti 1,5-2 millió körüli difficulty-ról most már stabilan felfutott 3 millióra az átlag. A másik nagyon fontos indikátor az a tény, hogy míg egy hónapja simán tudtam vásárolni szinte bármilyen nVidia kártyát, addig mára nagyon komoly utánajárást igényel az, ha bővíteni akarom a bányászati farmomat. (talán, nem csak én vagyok így ezzel).

A megkapott kérdések egy része egyértelműen aköré összpontosul, hogy adott tőke befektetésével akar valaki bányászatba kezdeni és érdeklődik ennek a technikai és piaci kilátásaival kapcsolatban. Természetesen a legtöbb érdeklődő a gyors haszonszerzés miatt akar beleugrani a Zcash vagy éppen Ethereum bányászatba. Azt látni kell, hogy amit MA meg tudsz termelni bányászattal, az köszönőviszonyban sincs azzal, amit mondjuk egy hónap múlva meg fogsz tudni termelni. Nézzük az én példámat:

Folytatás…

Titánok harca: Ethereum vs Zcash!

A szokásos egész hetes erőgyűjtés és szárnypróbálgatás után újra a hétvégén engedte ki a lendületét mind az Ethereum, mind pedig a Zcash. Az már szinte külön szót sem érdemel, hogy természetesen a hétvégén a bitcoin újabb szép kerek rekordot állított be, a coindesken bekarcolta a 3000 dolláros szintet.

Visszatérve az Éterre és a ZEC-re: Előbb a (szombaton) a Zcash állította be az új első vonalas altcoin csúcsot a 340 usa dolláros szinttel, majd az Éter is a nyomába szegült és vasárnap délelőtt el is érte a $347 szintet a krakenen.

Ezekkel az eredményekkel az Ethereum elérte a 3000%-os YTD hozamát, de a ZEC sem szégyenkezhet a 700%-os YTD eredményén. A szintdöntést követően az Ethereum stabilan a 330+-os zónában maradt és a ZEC is csak $310 körülre korrigált vissza. Bár elhamarkodott lenne ezt még így kijelenteni, de a jelek szerint mindkét kripto pénz behúzta ezzel az új baselineját a 300+ USD-s ársávba.

Bitcoin:SegWit aktivációs küszöb és altcoin kilátások a nyárra

Az előző két cikkben ([-1-], [-2-]) bőségesen kifejtésre került, hogy mi a SegWit, miért jó a [Segwit2MB] döntés a bitcoinnak és arról is írtam, hogy milyen fundamentális pozitív hatásokkal is jár ez. Ami viszont kimaradt mindkét cikkből az az aktivációs küszöb. A SegWit (blockchainről leválasztani a tranzakció jóváhagyásokat) során a meglévő block láncból egy újabb fork jön létre, ezen fork kapcsán esszenciális, hogy a meglévő blockchain hashing powerét adó bányászok nagyobb része már tudja kezelni a SegWitet és a 2Mb-os block méretet. Ha ez mégsem teljesülne, akkor a SegWit bevezetése komoly károkat okozhatna, hiszen kiesne a pénzügyi tranzakciók hitelesítését adó bányász erőforrások egy része. Arról nem is beszélve, hogy az új protokollt nem támogató bányászok tovább fejtenék a jelenlegi blockláncot, ami miatt életre kelne az új és életben maradna a régi blocklánc is. Ez nagyon komoly (negatív) hatást gyakorolhatna a bitcoinra.

Ennek elkerülése érdekében lett meghatározva még a SegWit felmerülésekor, hogy az aktivációs limit 95% kell, hogy legyen. Ami azt jelenti, hogy csak akkor történhet meg SegWit aktiválás, ha a bányászok összesített teljesítményének 95%-a már olyan bányász klienst használ, ami támogatja az új “Segwit2Mb” protokollt. Ennek az aktivációs küszöbnek az elérése eléggé komoly kihívásnak tűnt az elmúlt egy évben (jelenleg egyébként 30% körül tartunk). Ez a lassú penetráció komolyan hatott is a bitcoin árfolyamára, mesterségesen alacsonyan tartva azt.

Folytatás…

Bitcoin: van itt fundamentális háttér?

Nagyon gyakran kerül elő a cryptocurrency-k kapcsán az a mondás, hogy nincs mögöttük semmilyen fundamentális háttér, tiszavirág életűek, csak aktuális hype hajtja őket és néhány év múlva már csak egy poros emlék lesz mindenki fejében, hogy egykor volt egy ilyen hóbort is. Persze ugyanezt mondták sokan már 4-6 éve is, és láss csodát, a bitcoin megütötte a 2700 dolláros határt május 25-én kora délután. Ezt követően jelentős korrekcióba kezdett és oldalazás mellett stabilan 2000 USD felett tudja tartani a piac az árfolyamát. Előttünk a nyár és ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy a bitcoin, altcoin közösség is elmegy nyaralni. Persze addig még jó eséllyel lehet néhány komolyabb kitörés:

Bitcoin 1 órás chart 05.25-05.29 között. szélesedik az Ichimoku felhő!

Folytatás…