Napi összeesküvés-elmélet rovatunk következik…

Talán már sokan tudjátok, hogy ma kora délutánra esett az ominózus 494784-es Bitcoin block, ami a SegWit2X kötelező aktivációját írta elő a btc1 nodeokon. Ám “váratlan” esemény következett be, ugyanis – mint később kiderült -, a hanyagul megírt és letesztelt kódba becsúszott egy olyan hiba, ami konkrétan egy logikai bukfenc miatt az összes btc1 kódot futtató node beragadását eredményezte. Egészen pontosan az összes ilyen node jelenleg a 494782-es blockon áll, mivel a kód azt írja elő, hogy a mandatory activation blockot megelőző blocknak már nagyobbnak kell lennie 1Mb-nál, mivel ez logikailag is lehetetlen lett volna, ezért a btc1 nodeok “bad-blk-length-toosmall” hibával dobálták el az egyébként érvényes blockot. A nyilvánvaló logikai hiba miatt ezek a nodeok erről a pontról csak akkor lesznek képesek tovább jutni, ha a fejlesztőcsapat (értsd egy szem Jeff Garzik) által villámgyorsan implementált patchet mindenki feltelepíti és alkalmazzák a 494783-as blockot, majd elkezdik kimineolni az ominózus 494784-es blockot. Hogy lesz-e valaha is ilyen block a halva született SegWit2X blockláncon, az egyelőre még erősen kérdéses, hiszen a Legacy Bitcoin blocklánc szédületes sebességgel robog tovább. Jelenleg már 28 blockkal van a SW2X lánc előtt, ami az amúgy is alacsony támogatottság miatt kérdésessé teszi a jövőjét.

És akkor most egy kicsit megint engedjük szabadon a fantáziánkat:

  • Mi lett volna akkor(tm) ha mégsem feszül be az elmúlt hónapokban TELJES mellszélességgel a BsCore csapat és az összes magamfajta “BsCore shill(tm) a SegWit2X ellen és ez a sajnálatos és minden bizonnyal 100%-ig véletlenül becsúszott logikai bukfenc úgy következik be, hogy a Bitcoin hashing power 80+%-át kiadó NYA tagok mindegyike már a btc1 kódot futtatja és ezzel párhuzamosan játsszák el az előző cikkekben már bemutatott “BTC DEAD, Bitcoin Cash is the new Bitcoin” történetet és a múlt hétre előre hozott pumpát… Akarom mondani, teljesen természetes értékátáramlást a Bitcoin Cash láncba, ami láss csodát egy nap után hirtelen meggondolta magát és visszaáramlott a Bitcoinba (nem… nem dump…)
  • Jeff G. akkor is minden bizonnyal percek alatt elkészítette volna a javító patchet, ami (lévén, hogy a föld kerek) minden bizonnyal fél-egy napon belül fel is került volna minden nodera (vagy nem…), mely alatt lett volna óránként 0,5-1 block maximum, úgy hogy addigra a mempool már 200k+ tranzakcióval van tele.

Ugye milyen szép az élet?

Békaemberek támadása a BCash ellen!

Kezd körvonalazódni, hogy mi is folyik a BCash block generálási drámája körül. Papírforma szerint csak az első 6 blockot kellett volna kiszenvednie a ViaBTC-nek és a BTC.com-nak ahhoz, hogy életbe lépjen az automatikusan 20%-os difficulty adjustment. Ez azonban nem tudott megtörténni, mert valaki jófejségből és saját bevallása alapján “just for fun” levillantott akkora számítási kapacitást ami megfelel a BTC hálózat 8%-ának. Ezzel a lendülettel ez a bizonyos idegen ki is bányászott 9 blockot, majd úgy döntött, hogy ebből elég is volt. Azóta állítólag visszatér a bitcoin mainnetre bányászni.

Az ügy pikantériája, hogy ezzel sikeresen megakadályozta a BCC hálózat automatikus hashing power nehézség finomhangolását. Jelen esetben ráadásul a ‘békaemberünk’, egymagában képviseli a BCC hálózat hashing powerének több mint 51%-át, tehát a titokzatos ‘jótevő’, az eddig kiállított 9 blockjában akár nyugodtan tudott double spendingelni. (ez természetesen csak egy lehetőség, semmi bizonyítés nincs arra, hogy a Honkongi illetékességű bányász rosszhiszemű lenne) Tekintettel arra, hogy jelenleg egy 2016 blockos difficulty period totális közepén vagyunk, és mivel a ‘jótevő’ megakadályozta a difficulty adjustmentet, így a legközelebbi adjustment (a jelenlegi sebességet figyelembe véve), nagyjából 6 hónap múlva lesz esedékes, hacsak nem tereli át a teljes hashing power készletét a teljes kínai bányász konglomeráció. Ha ezt esetleg mégis megtenné, azzal kivégzik a bitcoint, hiszen a BCash-sel ellentétben a bitcoin hálózatán valós ügyletek is folynak, nem csak dumpolgatják le a vagyont.

(Apró megjegyzés: Nem vagyok teljesen tisztában a bitcoin hashing power kalkulációs mechanizmusával. Nem szeretnék szükségtelen para helyzetet kelteni, de mindenesetre, az gyanús, hogy kerek fél napja egyetlen block sem készült el. Ha a fentebbi ‘idegen’ valóban csak jóhiszeműen funnolt be bányászni BCH-ba és a ViaBTC továbbra is csökkenti a hasing powerét a BCH hálózatba, amihez senki nem csatlakozik, akkor is legalább egy hét mire el tud kezdődni újra bármilyen adjustment.)

Szép kilátások…

 

 

A Bitcoin gonosz ikertestvére: túl vagyunk az első 24 órán

Rögtön szögezzük is le, hogy minden előzetes földrengés várakozás ellenére a chain split kisebb döccenőkkel ugyan, de krízisek nélkül zajlott le. Nézzük egyből a fontosabb számokat:

Az első 24 órában majd 200.000 BCash (BCH) tranzakció történt a tőzsdéken. Az árfolyamának mélypontjai valahol 100 USD körül voltak, most éppen 640 USD körül lehet vele kereskedni, de a krakenen járt már 700 USD felett is. Ezzel az árral most hozza a BCH az előzetes várakozásokat, hiszen mint a ViaBTC-n, mind pedig a YoBit-en 0.15-0.16 BTC-be került a chain split előtt egy BCH.

Hogy ez mennyire releváns és van-e benne további növekedési potenciál? Ehhez mutatnék egy roppantul kellemetlen ábrát:

24 óra alatt a hálózat összesen 12 blockot tudott produkálni, ami egyébként nem feltétlenül lenne probléma, hiszen mint látható nem áll hatalmas mennyiségű utalás a mempoolban (az átlag blockméret 200-300k körül van). A baj az, hogy az utolsó block immáron 12 órája keletkezett…

Jelenleg a BCash (BCH) és a bitcoin ugyanazon a bányász hálózaton osztozik. Márpedig a bitcoin ára közel sem zuhant annyit, hogy épp eszű bányász inkább BCH-t akarjon bányászni. Ennek meg is van az eredménye. Perpillanat számomra az is kérdéses, hogy egyáltalán megéli-e a BCH blocklánc a difficulty adjustmentet, lévénhogy 24 óra alatt eddig 131 block lemaradást halmozott fel a bitcoin hálózathoz képest. Ráadásul a blockok headerje is igen beszédes:Valójában ezeddig csak a ViaBTC és egy “unknown” nevű bányász pool tudott csak blockot generálni. Utóbbi egyébként elvileg a KanoPool, aki időközben feltehetően felhagyott a BCH bányászattal és visszaállt a bitcoin blockláncra:

Tehát a jelek szerint összesen 1 szem ViaBTC küzd perpillanat a saját szuperpénze életben maradásáért (BCash/BCH), és egyelőre a többi bányász a profitábilisabb Bitcoin felé húz.

Teljesen jogosan felfedezhetünk itt némi ellentmondást, hogy lehet hogy folyamatosan nő a BCH árfolyama, ha közben a háttérben a hálózata tetszhalott állapotban van?

Folytatás…

Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy:

Nemrégiben jelent meg a bitmain hivatalos blogján egy újabb bejegyzés a bitcoin cash kapcsán. Csak a szokásos kommunikációs bla-bla, nincs benne semmi extra, viszont van benne két nagyon fontos dolog. Egyrészt kiderült, hogy mennyire koszosak a kínai villák, másrészt pedig van egy nagyon viccesen megfogalmazott mondat:

“Akkor még egyszer, függetlenül a Segwi2x állapotától, ez a fork nagy valószínűséggel meg fog történni és erre a bitcoin tulajdonosoknak fel kell készülniük”

Játsszunk el azzal a buta gondolattal, hogy néhány nagyágyú éppen most egy teleconfon arról beszélget, miközben pukkogtatják a pezsgőket, hogy vajon mikor is kéne már szólnia a népeknek, hogy eszünk ágában sincs végrehajtani a bitcoin cash hard forkot, hiszen az előzetes teszteken kiderült, hogy a francot sem érdekel ez a pénz és amúgy is a legtöbb mining pool nem hajlandó beszállni ami miatt a franc se fogja elhinni, hogy Jihannak nincs 51%-nál nagyobb hashing powere. Szóval azon agyalnak, hogy miként is lehetne innen ezt a süllyedő hajót kinavigálni. A teleconfban nyilván azok az emberek beszélgetnek most, akik korábban már hasonló nagy sikerrel süllyesztették el a “Bitcoin Classic” és a “Bitcoin Unlimited” (BTU) hard-forkok végeredményét is.

Nyilván erről felesleges is beszélni, de azért egy pillanatra mindenki játszon el a gondolattal, hogy “és mi lenne ha kedden kora délután mégsem lenne hardfork?“, majd rögtön utána jöhet egy gondolatkísérlet arra is, hogy vajon mit reagálna minderre az a piac, ami egy hete ATH közelében zsákolja a bitcoint csak azért, hogy minél több BTC/BCC/BCH-ja legyen a split chainkor… mindezt úgy, hogy ennek melléktermékeként az összes altcoint a földön hever, hiszen ma senkinek nem tűnik drágának akár kis veszteséggel is kiszálni az altcoinokból, ha a chain-split után, a kínai példa nyomán akár 400-500$-ért is el lehet majd adni a BCC-t…

Nem elég kerek így a történet? Akkor mutatnék egy frissen készült kimutatást, amivel személy szerint nem keveset dolgoztam:

Ehhez a kimutatáshoz, a 600 legnagyobb bitcoin pénztárca elmúlt 3 hónapos historyját túrtam át. Az ábra azt mutatja, hogy a “bitcoin bálnák” az elmúlt 1 hónapban közel 200 ezer bitcoint adtak el a meglévő amúgy majd 4 millió BTC-s vagyonukból. Ennek a nagy részét ráadásul az elmúlt 1-2 napban. (tehát ATH közelében).

Persze a fentebbi kimutatásnak azért akad egy logikusabb olvasta is. A nagy bálnák között ott vannak jócskán az tőzsdék is, a tőzsdék számláiról pedig az elmúlt néhány napban jócskán áramlott ki a vagyon pont a BCC/BCH story miatt.

Mindettől függetlenül azért játsszunk el a gondolattal! 🙂