Magamról (/NOW)

2017.07.11.

Harmincas éveim végén járó blogger vagyok, majd tíz éve blogolok aktívan. Magamat leginkább gazdasági vénával és érdeklődéssel megáldott informatikusnak tartom, azon belül is amivel legtöbbet foglalkoztam az az IT biztonságtechnika (2000 és 2007 között társalapítóként igen sok közöm volt kis hazánk egyik leghírhedtebb IT biztonsági vállalkozásának sikereihez), emellett az elmúlt négy évem nagy részét a kriptopénzek különösen ködös és pezsgő világának szenteltem. A blockchain evangelista az a kifejezés ami leginkább lefedi azt amivel foglalkozom szabadidőmben. Számomra sokkal fontosabb a technológiai háttér, mint az, hogy éppen mennyi a bitcoin vagy az ether árfolyama. Egy-két hasonló érdeklődésű ember társaságában simán éhhalálig tudnék diskurálni a blockchain alapú társadalom/ökoszisztéma jövőjéről. Maga a technológia mondhatni már nagyon korán megfertőzött. Főiskolás évem során sokat foglalkoztam kriptográfiával, majd később a BME-n végeztem post-grad PKI kurzust. 2013 óta követem aktívan a kriptovaluták világát, gyakorlatilag az első (Bitmain) ASIC miner (BM1380) megjelenését követően nem sokkal kezdtem el magam is részt venni a Bitcoin hálózat működtetésében. Bár közgazdász “szerűség” vagyok, de nem célom mások vagyonának a kezelése. Ha egy jó befektetést keresel, akkor biztosan nem én vagyok az embered és nem az én blogom a szamárvezetőd. Ha viszont már elköteleződték a kriptopénzek mellett bármilyen formában is, akkor a blogom segíthet megérteni, hogy – szerintem – éppen mi mozgatja a piacot és milyen nagy sikervárományos történetek állnak előttünk. Egy egy 100%-ig privát blog, mindenféle üzleti érdek és befolyásoltság nélkül. Sok esetben az engem ért impulzusok alapján írom a bejegyzéseket, nem törekszem a 100%-ig hiteles forráskutatásra és nem célom a teljeskörű tájékoztatás sem. Leginkább arról írok ami engem érdekel és azért írok az adott témáról, mert éppen foglalkoztat annyira, hogy megosszam a gondolataimat. Én a blogot használom arra, hogy tanuljak. A blogon megjelent postok és az arra adott kommentek alkotnak rendszerint egy egész képet, ezért mindenkit óva intek attól, hogy egy-egy postban leírtak alapján hozzon meg döntéseket. A kriptopénzek világának egyik legfontosabb alapvetése: “a decentralizált környeztben az az igazság, amit a konszenzus annak hisz.” Nincs ez másként a blogomon sem…

/NOW:

Amivel most leginkább foglalkozom az a Machine Learning és a cryptocurrency. Amivel leginkább szeretnék foglalkozni, az ezen kettő témának (már hogy az ML és a Cryptocurrency) összepakolása egy nagy projektté. Persze még messze a cél, de sikerül komolyabb eredményeket felmutatni egy olyan automatizált platform elkészítése kapcsán, ami segíthet hasznos predikciókat készíteni. Addig is ‘mellékállásban’ készítem a saját altcoin GPU mining farmomat, perpillanat kb három tucat GPU dolgozik eme közel sem öko lábnyom barát tevékenységért. Technológiailag szeretek szemben úszni az árral. Bár mindenki a underclockolt ATI Radeon kártyákra esküszik én ezzel szemben – szerintem – sikeresen hoztam ki a legjobb hashing performanciát ZCash (ZEC) bányászathoz az nVidia GeForce 10-es szériás kártyákból.

Trading platformként a KRAKEN-t használom. Bár nem a legnagyobb forgalmú platform, de az egyik legrégebb óta stabilan működő tőzsde, amivel kapcsolatban ugyan időről időre felröppen a bennfentes kereskedés gyanúja, de még így is sokkal stabilabb (számomra) mint bármelyik szuper trendi tőzsde ami cryptocurrencyk százait teszi elérhetővé az első becsuklásig, amikor is hüppögve zárják be a boltot. A KRAKEN konzervatív portfoliója miatt némileg limitált a számomra elérhető altcoin típusok mennyisége, de nincs okom panaszra, mindent elérek amivel valójában akarok is kereskedni. Személyes kedvenceim manapság a bitcoin mellett: ZCash (ZEC), Litecoin (LTC) és persze az Ethereum testvérek. Úgy kezelem, hogy játékpénzzel játszom… Törekszem rá, hogy ez a szellemiség meg is maradjon hosszútávon. A megtermelt (bányászat és kereskedelem) haszon egy az egybe megy bele a mining rigek bővítésébe.

/IN GENERAL:


Néhány éve foglalkozom Bigdata alapú APM (performancia management) megoldással és ezen keresztül a bigdata koncepció témakörével: “My team is working on to build up an unstructural bigdata solution for application performance management (APM) on ELK technology stack (Elasticsearch, Logstash, Kibana). Key targets: Preventive incidens and problem handling based on trend and behaviour analysis with machine-learning solution and better understand performance related processes, continous delivery, continous improvement of services and UX (User Experience), CX (Customer Experience) factors.” Mindennek leginkább az architekt oldala ami hozzám legközelebb áll.

Bár mai napig az informatika adja a kenyerem, de – ahogy szokott az lenni -, ahogy érik az ember úgy kezd nyitni a világ egyéb csodáira. Ennyit talán a munkáról, nézzük mi a helyzet azzal, amikor “pihenek”: önjelölt öko mániás, akit sokkal jobban érdekel az, hogy mennyivel olcsóbb lenne a világ, ha komolyan vennénk a megújuló energiákat, mint az, hogy mekkora ökológiai lábnyomot is hagyok magam után, mindemellett az optimalizálás/egyszerűsítés avatatlan bajnoka, képes vagyok napokig szüttyögni valaminek a leprogramozásával, amivel azt követően napi 5-10 percet spórolok meg az életemből… egyszer biztos megtérül, persze nem nekem. Mindemellett meg technokrata aki meg van arról győződve, hogy nem kell ahhoz pénzügyi zseninek lenni, hogy néhány okos módszerrel, jól végiggondolt logikával és persze a technológiai/fundamentális elemzés nagyágyúival még az olyan alul szabályozott piacokon is szépen lehessen pénzt keresni, amitől egyébként a szakik óva intik az isten adta jó népet.

Hogy mi nem vagyok: nem vagyok pénzügyi szakember, nem vagyok portfólió mágus és biztosan tudom, hogy a saját vagyonomon kívül senkinek a pénzét nem szeretném gondozni. Nem szeretnék senkinek tuti tippeket adni a biztos meggazdagodás reményében, de a honlapon keresztül szívesen megosztom, hogy én mit teszek mindennek reményében.

Csabai Csaba (blogger)

 

12 Comments

  1. Szia Csaba!

    Nagyon jo a blogod. Kitartast es sok szerencset a munkadhoz!

    Peter

  2. Szervusz Csaba!

    Tetszenek az írásaid.
    A crypto világ terén jó témákat feszegetsz és talán hiánypótló lehet több hasonló szakmai cikk.
    Sok sikert kívánok!
    Várom a következő bejegyzésed.

    Üdv,
    IMI

  3. Szia, rengeteget segítenek a cikkjeid/fordításaid igazán hasznos weboldal! 🙂

  4. WebshopCompany

    Csaba: egy zseni vagy barátom! Mind egy mit teszel, van hozzá orrod. Legalább nem egyedül szimatolok. 🙂

  5. Amióta napi (16-18 óra) szinten kísérem figyelemmel (sajnos csak cca. 8-9 hónapja) a kriptovilág elképesztő formálódását, azóta ez a legjobb magyar nyelvű (szakmai) leíró, magyarázó oldal, amely megtalált. Gratulálok és köszönöm, hogy a tudásodat megosztod!

  6. A hozzászólók véleményéhez már nincs mit hozzátenni. Én is köszönettel tartozok a munkádért.

  7. A cikkek és a hozzászólások tartalmából látszik, itt egy mélyebben érdeklődő kis közösség is kialakult. Gratula. Sok sikert a továbbiakban. 🙂

  8. Kedves Csaba!

    Nemrég találtam rá a blogodra az IOTA után magyarul is kutatva és örülök, hogy írtál róla. Meg kell mondjam, hogy a legjobb magyar blogra találtam rá ebben a témában.

    Mi a véleményed az IOTA is hordoz magában olyan potenciált, mit a BitCoin (mármint árfolyam szempontjából)?

  9. HEllo, egy dolog érdekelne engem igazán. Ha elkezdenék bányászni, a kitermelt “összeget”, hol és miként lehet bankszámlára átvezetni?
    Köszi

    • Gondolom, nyitsz egy számlát egy olyan kriptotőzsdén, ahol a bányászott kriptot fiatra lehet cserélni, oszt jónapot.

  10. Szia!
    Szeretem a cikkeidet, mert bekaparnak az avar alá.
    Sajnos nem beszélek angolul, így ha valamit meg akarok tudni magyarul a kripto-világról, a végén mindig itt kötök ki.
    Ahogy írtad is egyik cikkedben; “Do Your Own Research!” én így dolgozom. Adatokat gyűjtök, tényeket, elemzem aztán meghozom a saját következtetésemet.

    Viszont van egy RETTENETES problémám. Nem ismerem a crypto világ SZAKKIFEJEZÉSEIT!
    Így amikor olvasok tőled egy cikket, és beleakadok egy szakkifejezésbe, nagyon nehéz találnom rá egy meghatározást. Ha találok, leginkább angolul, azt még legooglefordítózom, ami néha félrefordít, és elakadok a megértésben.

    Gondolom a cikkek megírásai közben nem azzal foglalatoskodsz, hogy malmozol az ujjaiddal, viszont szerintem ÉGETŐ SZÜKSÉG lenne egy jó blockchain technology szótárra itt az oldaladon. Ez nagyban elősegítené, hogy a blog olvasói magasabb megértést érjenek el a témában.

    Néha egy kicsit úgy érzem magam, mint az a beteg, akinek az esetét megbeszéli az orvosa egy professzorral latinul, és ő ezt végig hallgatja. 😀

    Lehetséges lenne, hogy azokat a szakkifejezéseket, amiket használsz, valamilyen módon magyarul definiáld?

    • Nem tudom ezt megígérni. Azt érdemes látni (amit már oly sokszor kifejtettem), hogy jómagam is csak lelkes érdeklődő vagyok ezen a piacon. A tudásom sokszor kifejezetten felületes és egyben túlságosan is emocionális. Sokszor magam is csapongok a technológia és az arra épülő politikai csetepaté között. Pont ezen öntanulás és önfejlesztés egyik legfontosabb eszköze a blog. Számomra evidens, hogyha egyszer megértek és leírok egy szakkifejezést, akkor onnantól azt már minden olvasó is tudja és érti, holott ezen előfeltételezés sok esetben sántíthat, egyrészt az idő előre haladtával egyre nagyobb a belépési szint (egyre nagyobb információhalmazt kellene feldolgoznia az új belépőnek, mely információhalmaz nagy részének már nincs is relevanciája, tehát simán lehet visszamenőlegesen félrevezető), másrészt pedig egyáltalán nem biztos, hogy képes voltam mindezt jól és érthetően átadni.

      Nem szeretnék alaptalan ígérgetésekbe bocsátkozni. Ha valaki veszi a fáradtságot, hogy karbantartson egy ilyen szótárt, akkor részemről szívesen adok ennek teret, sőt még bele is fogok dolgozni, de ennél többet biztosan nem tudok ígérni ezen a ponton.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *