Egyszer fent, egyszer lent…

Tegnap éjszaka a hőn szeretett Bitcoinom árfolyama picit bekukkantott a 6000 dolláros árfolyam alá is, ezzel végérvényesen meglepett engem is és berajzolta az elhúzódó medvepiac elkerülhetetlen prognózisát. Amikor január elején elhúzódó korrekciót vizionáltam, akkor bevallom magam sem gondoltam volna, hogy a korrekció medvébe csap át. A mai tudásommal nyilván már könnyű okosnak lenni, de kétségtelenül érdemes egy jó időre elfelejteni a bull patterneket. Persze félretéve a letargiát és a HODL-ölt coinokat ez az időszak is a profitról fog szólni, a medvepiacnak is megvan a maga sajátossága, különösen, ha a piac nem csak a saját levében fő. A pénteki nap kapcsán már megírtam, hogy az irányadó tőzsdeindexek komoly mínuszban zártak, a hétfő pedig még durvább volt. A DoW konkrétan ráduplázott a pénteki esésére, amivel behúzta az all-time-high napon belüli zuhanást, ami persze korántsem annyira durva, hiszen magasról könnyű esni, ezt pontosan tudják a Bitcoinisták 🙂 A lényeg az, hogy az egyre jobban formálódó jelek szerint az egész gazdasági gépezet egy elhúzódó recessziós időszak küszöbén áll, ami akár egy újabb krízisszerűségbe is átcsaphat.

Valahol viccesen hat amikor azt látom, hogy emberek temetik a Bitcoint és a 8k-s, 7k-s árfolyamokba már a totális megsemmisülést látják bele. Az különösen morbiddá teszi ezt, mikor felidézem ugyanezen emberek megnyilvánulásait a bullrun kellős közepén, ahol az volt a story, hogy 10k felett már nem vásárolnak, mert hátha még visszanéz 8k alá…

Én személy szerint maradok örök Bitcoin optimista és nem fogok azért károgni, mert 60-70-80%-os korrekciók néznek ki. Számomra a Bitcoint soha sem az árfolyama reprezentálta, hanem a közösség, a projektek, a fejlesztések és a belévetett hit. Márpedig eme három tényező meglátásom szerint erősebb mint valaha. Aki képes leírni a Bitcoint annak árfolyama miatt… azt várom szeretettel vissza a blogra a következő bullrun végén, amikor újra eléri az ingerküszöbét a Bitcoin aranyláz. Megígérhetem, hogy én akkor is itt leszek 🙂 Mindenki mást pedig köszöntök a mackópiacra optimalizált Variance blogon.

Bitcoin: a nagyság ára és átka

Az elmúlt egy esztendőben számtalan alkalommal írtam le, hogy technológiailag miért is butaság temetni a Bitcoint. A blogon leírtakon túl egyéb social platformok, meetupok, konferenciák, kerekasztalok sokasága lett örök mementója ebbéli elhivatottságomnak. Addig amíg a piacon a gőzölgő orrú bika üti ki az utat, addig persze könnyű a Bitcoin dominanciájáról és az altcoinok alárendelt szerepéről beszélni, hiszen a Bitcoin elsőbbsége és a médiában megjelenő erőfölénye garantál számára bizonyos előjogokat. Bevallom, így utólagosan számomra is nagy lutri volt, hogy mégis mi fog történni télvíz idején, amikor a leharcolt bika helyét átveszi a cammogó tolókocsis medve. Most, hogy majd másfél hónapja tart a lejtmenet, talán kimondhatjuk, hogy ez most már nem csak egy egyszerű leszúrás, hanem valóban eljött az az elhúzódó korrekciós időszak, amit a cryptopiacokon nem láttunk egy ideje.

Egyrészt persze múltbéli teljesítmény alapján jövőt jósolni több mint badarság, másrészről viszont ne feledjük el, hogy olyan neves és nagy közgazdászok mint William F. Sharpe vagy a Nobel-díjas Eugene Fama is leraktak olyan kutatásokat, amik a múltbéli piaci hatások jövőbeli predikcióit elemezték. Sharpe: “Közvetett vagy közvetlen módon feltételezhető, hogy a múltbeli eredményeknek van valamennyi előrejelző képessége” [William F. Sharpe: The Sharpe Ratio. In: Journal of Portfolio Management, American Finance Association, 1994 XXI. évf. 3. sz., pp. 49–58.]

Személy szerint egyik kedvenc kockázati-felár elemző eszközöm a W. F. Sharpe nevéhez fűződő Sharpe-ratio, amiről anno még tavaly májusban írtam itt a blogon. Amikor tavaly november végén leírtam a fekete karácsony cikksorozat második részében ama pesszimista jövőképemet, mely szerint egy komolyabb kiugrás után még vissza fogunk nézni a 8000 USD-s árfolyam alá, akkor is pont a sharpe-ratio rángatott le a földre az akkor éppen tomboló eufóriából. A TA eszköztár által kirajzolt predikció (~8k) és az immáron 48 napja tartó korrekció eddigi mélypontja (~7.600 USD) bőséges alapot szolgáltatott nekem, hogy végre elkezdjek belevásárolgatni a gödör feltételezhető aljába.

Ez az a pont, ahol illőn vissza is térnék a cikk eredeti gondolatmenetéhez. Miért is pont a Bitcoint kezdtem újra csipegetni. Miért is nem a korrekciót egyébként igencsak jól tűrő Ethert vagy éppen a tegnap hatalmas hypeot kapott Litecoint? Egyrészt a 48 napos korrekció és a 61%-os price-drop ellenére sem gondolom, hogy feltétlenül a gödör aljára értünk volna. A cryptopiacok pániktesztje meglátásom szerint még közel sem ért véget. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy további jelentősebb árfolyamzuhanások várhatók, de a jelenlegi korrekció helyreállása még bőven rejtegethet meglepetéseket. Az elmúlt 8 évben a Bitcoin és a többi kriptopénz lényegében gazdasági szempontból egyfajta légüres térben mozgott. A Bitcoin közvetlenül a 2008-as pénzügyi válság után indult és a recovery időszak nagy részében csendben fejlődött lényegi monetizált érték nélkül. A FED quantitative-easing és a 2013-as bankrendszer roppanások idején (Ciprus, Görögo.) éppen az első reneszánszát élte a Bitcoin, amikor is pont egy olyan zakót rajzolt le, mint amit éppen most is látunk az árfolyamokon. 2014 óta azonban egy full-bull-run piac árnyékában zakatolt a Bitcoin, mely időszakban a DIJA és az S&P 500-as U.S. tőzsdeindexek is 40%-ot meghaladó teljesítményt produkáltak. Egy ilyen folyamatosan növekedő piacon nem tűnhet nagy teljesítménynek átlag feletti hozamokat produkálni. Lehet itt jönni a tetherrel és a bitfinex csalással (és persze kell is jönni…), de lássuk be, hogy ahol a pálya lejt, ott nem nehéz száguldozni.

A helyzet viszont az, hogy egyre több piaci szereplő kezd komoly szkeptikus véleményeket megfogalmazni a részvénypiacok szárnyalása kapcsán. Évi stabil 10%-ot meghaladó részvénypiaci átlag nyereség egy olyan gazdasági környezetben, ahol az államok nagyrészt már-már kacsingat a negatív kötvénykamatokkal… nos, több mint meglepő. Honnan is ez a nagy gazdasági teljesítmény? Eme szkeptikusság pedig óvintézkedéseket szül. Ehét pénteken az irányadó tőzsdeindexek 2%-ot meghaladó mínusszal zártak. Bár ez a szám nevetségesen hangozhat a kriptotőzsdéken szocializálódott tradereknek, de a hagyományos értéktőzsdéken, ez már aggasztó jel. Csak a DOW (DJIA) közel 700 pontot zuhant napon belül. Persze mindezt pénteken… csak, hogy legyen min gondolkodnia a befektetőknek.

Hogy mi köze a DJIA dropnak a Bitcoin korrekciójához? Ha a tőzsdeindexek 2007-hez hasonlóan hulló késekként kezdenek zuhanni az elkövetkező napokban, akkor bizony elérhetünk arra a pontra, amiért anno Satoshi Nakamoto létrehozta a Bitcoint. Az elkövetkező gazdasági recesszió lehet a Nakamoto terv tesztje. A józan paraszti ész azt mondatja, hogy egy recessziós időszakban a kriptopénzekre sem várhat túlságosan fényes jövő. Ellenben nehéz elvonatkoztatni a sokat emlegetett frázistól: “a kriptopénzek mögött nincs semmi“… és bár naphosszat elemezhető ezek kijelentés abszurditása, de ha mégis elfogadjuk, hogy a befektetők nagy részének a szemében valóban pont ennyit ér a kriptopénz, akkor ezzel együtt explicit azt is elfogadhatjuk, hogy a recessziónak sem lehet túl sok hatása a kriptopénzekre. Sőt mi több, a kriptopénzek tőkepiaci jellege (véges mennyiség, zárt piac, limitált piaci közforgás a HODL miatt) kifejezetten jó alapja lehet egy pozitív kimenetelű Nakamoto tesztnek.

Miért is beszélek továbbra is a Bitcoinról és miért nem beszélek mondjuk valamelyik frissebb altcoin üdvöskéről? Ezzel kapcsolatban a véleményemet már számtalanszor kifejtettem. Tetszik nem tetszik, de a Bitcoin a “nagy öreg” a kriptopiacon. Az elmúlt egy év a Bitcoinról szólt, azon belül, hogy miért is nem jó, miért kéne meghalnia, miért sokkal jobb bármi más (Bitcoin Cash… bahhhh)… miért fog flippeningelni a Ethereum, majd a BCH és végül még a Ripple is bepróbálkozott… Persze mind ugyanazon lendülettel le is pattant a trónfosztási kísérletről. Amikor valaki – friss húsként – úgy dönt, hogy befektetéseket eszközöl a kriptopiacokon, akkor a kockázatokat állítja szembe a potenciális haszonnal. Márpedig ebben az inerciarendszerben a Bitcoin kifejezetten jól teljesít. Ha a Bitcoin felfelé megy, akkor az altok is felfelé tudnak haladni, ha a Bitcoin zuhan, akkor azt általában a legtöbb altcoin jelentősebben megsínyli. Az elmúlt évek ezirányú tendenciáját egyedül talán az Ethereumnak sikerül megtörnie, ami egészen ehét közepéig látszólag rezisztensen tűrte a kriptopiacokról kiáramló százmilliárd dollárokat, ám a hét második felével az Ethereum is behozta a lemaradását és immáron mindenki újra ugyanarra figyel: Vajon mi fog történni a Bitcoinnal…

Lehet temetni a Bitcoint akár technológiailag, akár ideológiailag, bőven lehet ennek akár alapja is. De ha valaki rövid/közép távon akar érvényesülni a kriptopiacokon, akkor – meglátásom szerint – továbbra is nagy balgaság a Bitcoin ellen fogadni…

Kis piaci körkép a tether “botrány” után

Az elmúlt bő két hétben némileg mellőznöm kellett a blogot, egyrészt nagyon rákockultam az Lightning Node projektemre, másrészt persze gőzerővel kellett készülnünk a tegnapi Blockchain Budapest konferenciára, ahol a nyitó előadásomat követően délután volt lehetőségem rövid bepillantást engedni az éppen futó projektem részleteibe. A projekt kapcsán (Inlock.io) az elmúlt hetekben már itt a blogon is elejtettem néhány információmorzsát. Hamarosan itt a blogon is bemutatom a történetet nektek, de most picit térjünk ki az “aktuálpolitikai” helyzetre.

Az elmúlt napok piaci mozgásában nem kis szerepe volt a kibontakozó Tether (USDT) botránynak. Tavaly novemberben már részletesen bemutattam a Tether történetet, így most csak röviden összegezném a fejleményeket:

  • A tether “csalás” egyik legelhivatottabb nyomozója (twitter Bitfinex’ed) egyre közvetlenebb bizonyítékokat talált a Bitcoin árfolyama és a tether print események között, ami egyre inkább erre a témára fókuszálta a szakma figyelmét (olyan szinten tolta a dolgot a srác,hogy  jómagam is elkezdtem azon agyalni, vajon rémeket lát-e már)
  • Függetlenül a feltárt bizonyítékoktól is egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a Tether nem fog komolyabbat lépni az audit témakörben, mígnem január 24-án megjelent az ominózus “Quantifying the Effect of Tether” független pszeudonim auditori jelentés a tetherreport.com oldalon. A riport részletesen mutatja be a tether print és a Bitcoin árfolyam mozgások között fellelhető korrelációkat és ezen keresztül támasztja alá a piaci manipulációt.
  • A Friedman LLP könyvvizsgálói cég (ami még szeptemberben végezte el a Tether.to auditját) megszellőztette, hogy az auditnál valójában nem nagyon tudtak mit vizsgálni mivel csak felületes információkat kaptak és olyan kivonatokat, amik alapján nem volt összeegyeztethető, hogy mit mivel is néznek össze. Ennek alapján már az is bizonytalanná vált, hogy egyáltalán 2017 szeptemberben volt-e valós fedezet az USDT mögött.
  • A történetben a végső döfést a bloomberg adta meg amikor tegnap leközölte, hogy az U.S. szabályozó szervek beidézték a Bitfinex és a Tether vezetőit kihallgatásra.

Perszer kicsivel később kiderült és a bloomberg is korrigálta a cikket: a kérdéses idézés valójában nem most született, hanem még december 6-ra datálódik (tehát amikor a Bitcoin szárnyalása még megállíthatatlannak tűnt), de ez akkor már bőven késő volt, hiszen a nagy sajtóvisszhangot kapott hír a 12 ezres tartományból egyenesen 10k alá küldte a Bitcoin árfolyamát. Hogy mennyire is lehet releváns a CFTC idézése? Ezt most még nehéz eldönteni, de ami biztos, hogy az idézés kézhezvétele óta a Tether újabb 1.46 milliárd dollárnyi USDT-t nyomtatott, ami az összes forgalomban lévő tether több mint 60%-a… Mondhatni úgy nyomtatnak, “mintha nem lenne holnap“.

Az egész történet abszurditása egyébként, hogy az U.S. felügyeletek hatásköre a Bitfinex kapcsán több mint kérdéses. Sem a tether.to, sem a Bitfinex nem tartozik az USA fennhatósága alá. Ráadásul, hogy miért pont a CTFC (Commodity Futures Trading Commission) küldte az idézést, az pláne rejtély, annak a relevanciája pedig mindenképp megkérdőjelezhető, hiszen a dátum még a decemberre időzített futuresök (pl CBOE) előttre datálódik. Ráadásul a tavaly nyári U.S. szabályozási szigorítások okán a Bitfinex eleve betiltotta az Egyesült Államok lakossága számára a platform használatát.

Nyilván hithű HODLerként könnyen dobál az ember mindenre FUD-ot, de az elmúlt 24 óra történései alapján gyanúsan úgy néz ki, hogy egy újabb “diszkontálási” akció eredményeit láthattuk. Persze ezzel közel sem akarom azt mondani, hogy tether és annak a feltételezhetően fedezet nélküli kibocsátása veszélytelen…

A depresszívnek tűnő bear-market időszak persze bőven hozott egyéb híreket is, amikhez nem árt, ha az ember el tud vonatkoztatni az árfolyamok bűvölésétől:

  • RobinhoodApp és a Life japán app is bejelentette, hogy sok-sok milliós ügyféltábor felé nyitja meg saját fintech tooljainak a cryptopénzt kereskedést.
  • A facebook bejelentette, hogy tiltja a kriptopénz és ICO hirdetéseket a saját platformján, amivel egy fontos “csali” felületet von el a piactól, ezáltal levegőhöz juttatva a valódi értéket teremteni próbáló startup kezdeményezéseket.
  • Dél-Korea a mai nappal betiltotta az anonim kriptopénz kereskedést, a döntés fő oka a piac stabilizálása és a spekulatív piacbefolyásolás nyomon-követhetőségének biztosítása.

Három-szó játék szavazás

Az alábbi listában szereplő tételek kerültek short listre. Mindenki maximum 4 tételt jelölhet meg, ami legjobban tetszik neki. Aki nem kerül be a shortlistre az se legyen nagyon szomorú. Képtelenség 15-nél több tételre kiírni normális szavazást, ami működne is, ezért kellett szűkítenünk, viszont 15-nél sokkal több eredeit és igazán klassz appli érkezett, ezért fájó szívvel, de még ezt a listát is szűrni kellett. A jelöltek a listában minden esetben véletlenszerű sorrendben jelennek meg, így a megjelenő sorrend nem kezelendő preferenciaként. Kérném, hogy mindenki csak egy alkalommal szavazzon. A szavazást holnap reggel 8 órakor fogom lezárni és értesítem a győztest a nyereményéről.

UI: A “KOMOLY JÁTÉKOSOKNAK” kategóriában továbbra is várom még a beadványokat az előző postban megadott címre.

Eredmény: Gratulálok “Kockás Lábú Sárga Víziló”-nak a győztelemhez. Hamarosan értesítést kap a részletekről.

Folytatás…

Apropó tiszteletjegy…

Itt az ideje, hogy piacra dobjam a jövő hét keddi Blockchain Budapest konferenciától kapott két tiszteletjegyet.

Kérném, hogy lehetőség szerint olyanok vegyenek részt mindkét játékban, akik valóban el is tudnak jönni kedden a konferenciára. Az egyik játékon történő részvétel nem zárja ki a másikat.

– ELSŐ JEGY: A KOMOLY JÁTÉKOSOKNAK –

Mivel a konferencia elsődleges célközönsége olyan üzleti vállalkozásoknak szól, akik fantáziát látnak a blockchain és a kriptovaluták világában és mivel jómagam személyes küldetésemnek tekintem a hazai kriptopénz alapú vállalkozások és kezdeményezések támogatását, ezért szeretném, ha az egyik ilyen jegyet, olyan valaki kaphatná, aki feltehetően valóban hasznos tapasztalatokkal tud távozni a konferenciáról. Ha úgy érzed, hogy neked ott a helyed, akkor tedd meg, hogy írsz egy rövid emailt, az info kukac variance (dot) hu email címre amiben a következőkre térj ki (de tényleg röviden):

  • A blockchain vagy kriptovalua világának milyen aspektusa mozgat leginkább, milyen témában gondolkozol saját vállalkozást, projektet indítani? (Kérném, hogy a saját innovációdról SEMMI konkrétumot ne írj, csak általánosságban mutasd be a történetet!)
  • Milyen fázisban van a történeted? (kipattant a fejedből, korai koncepció, csapatgyűjtés, MVP tervezés/fejlesztés, befektetői kör, production)
  • Melyik előadás, előadó érdekel a leginkább? Mit vársz az adott előadástól, a várakozásaid alapján milyen módon kapcsolódik az előadás a saját történetedhez?

– MÁSODIK JEGY: A JÁTÉKOSAN KOMOLYAKNAK –

A megszerzése roppan egyszerű mindösszesen három szót kell hozzá írnom… ez egy három szavas játék, se több, se kevesebb. (A kötőszavak, úgy mint: “a”, “és” nem számítanak bele…)

Mindenkire rá van bízva, hogy mi az a három szó, de nem árt, ha egy értelmes gondolat jön ki belőle. A három-szavas gondolatokat holnap (jan. 26.) délig küldhetitek be comment formájában ezen pont alatt. Annyit kérnék, hogy a sok “[email protected]“, “[email protected]” és hasonló szellemes email címek helyett ezúttal valid és működőképes email címeket adjatok meg a kommentnél (az se baj, ha a sajátod), mivel a győztes arra az email címre fogja megkapni a regisztrációt, amiről kommentelt.

A győztest holnap délután az olvasók fogják kiválasztani szavazás útján. Egy kommentelő természetesen több három-szavast is küldhet… ahogy jön az ihlet. Annyit kérnék, hogy holnap délig NE kommentáljátok egymás három-szavasait. Csak, hogy beinduljon a fantáziátok, néhány unalomig elcsépelt három-szavas:

  • Decemberre 100k lesz!
  • Decemberre 1k lesz!
  • Bitcoin a holdra megy!
  • Tényleg lesz nyugdíjam?
  • Mondtam, hogy piramisjáték!
  • Taxation is theft!
  • Bennem van a villám!
  • A futures elcseszte a futuret!

Creativity mode is ON!

Cseperedő hazai Bitcoin (mainnet) Lightning Network konglomerátum

Napról napra egyre több hozzám hasonló vakmerő (#reckless) őrült dönt úgy, hogy a deszkamodell LN implementációkra idejét és vagyonát rábízva vág bele az éles tesztelésbe. Legjobb tudomásom szerint nem kevesebb mint négy hazai lightning network node üzemel már. Ebből biztosan kettő lnd (Lightning Lab) és egy c-lightning (Blockstream), a negyedikről (COINMINER.SPACE) nincs implementáció-információm. A csatornák kapcsán igen vadnyugati módszerekkel biztosítunk folyamatos likviditást, de ezek ellenére sem tudunk komolyabb fennakadásokról eddig (egyedül Krisznek sikerült egyszer valami nagyon fura állapotba hoznia egy csatornát, ami miatt néhány óra kellett, mire újra visszakapta a pénze feletti kontrollt).

Az egész hálózat egyébként igen komoly ütemben növekedik. Ma már átlépte az összes csatornában lockolt vagyon mennyisége a 3BTC-t és a 200 aktív node határ átlépése kapcsán is.

Bár én a magam részéről továbbra sem javaslom, hogy bárki is mainneten funoljon, de ha valaki olthatatlan vágyat érez erre, az a következő connection stringgel tud kapcsolódni az ln.variance.hu hub-hoz:

033abe908878ac00c1e916face972331b3a6e3ba4e587c95efec3c76e3ee339c82@34.242.65.85:9735e

Néhány praktikus tanács azoknak akiknek vakmerősködni támad kedvük:

  • Az elmúlt napokban drasztikusan esett a mempool terheltsége, ezt azonban még nem tudták lekövetni a fee estimation algoritmusok. Éppen ezért erősen javaslom az openchannel és a closechannel parancsoknál (lnd impl) a –sat_per_byte paraméter kézi beállítását. Nekem enélkül 30k sat körül akar miner fee-t fizetni, kézzel beállítva pedig 2400 sat (19 sat/b) körül boldogan nyitja/zárja a csatornákat max 2-3 blokkon belül.
  • A nagy csomópontok igen terheltek. Eleve nincs sok értelme ezekhez kapcsolódni, ha már 30-an vannak oda kapcsolódva. Ezt külön alátámasztja, hogy nekem pl rendszeresen kerülnek a nagy hubos csatornáim false státuszba a kapcsolatok lebontása miatt. Ha false statusban lévő csatornát akarsz lebontani (close channel), akkor előbb mindképp kapcsolódj újra (connect), ellenkező esetben végig kell várnod a forced close penality-t.
  • A c-lightning implementáció esetén (feltehetően biztonsági okokból) alapértelmezetten a base_fee értéke 546.000 sat. Ennek megfelelően az ilyen csatornákon kb sosem fog routeolódni semmi, ráadásul ez a basefee a saját vásárlásaidhoz is hozzáadódna, ergo amíg ezt nem állítod át, addig nem nagyon fogsz tudni tranzaktálni. Eddigi visszajelzések alapján ezt az értéket csak parancssori beállítással lehet átállítani a c-lightning implementációban.
  • Nem úgy az lnd-ben, ahol könnyedén tudod átállítani a következő paranccsal: (itt az alapértelmezett base_fee 1000 sat, amit szintén érdemes mérsékelni)
    lncli updatechanpolicy –base_fee_msat 1 –fee_rate 0.000001  –time_lock_delta 144 ch_point

Eddig a tech rovat… Akkor, most térjünk át a konspirációs rovatra… Fura konstellációt vélnek sokan felfedezni a mempool terhelétségének csökkenése és a Lightning Network mainnet megjelenése között.

Persze nem feltétlenül érdemes démonokat kergetni, nyilvánvalóan azért történt itt más is a Lightning Network megjelenése mellett. Pl alig egy hónap alatt megfeleződött az egy érmére jutó Bitcoin árfolyam, ami minden bizonnyal sokaknál beindította a HODL faktort. Az alacsony árak ellenére inkább pihennek a Bitcoin érmék a cold walletekben, mintsem hogy pörögnének a tőzsdéken. Ezen feltételezésnek persze ellentmond az a tény, hogy a tőzsdék összesített napi volumenadataiban ezen visszaesésnek nyoma sincs. A decemberi átlag 15 milliárd dolláros napi forgalomról igaz visszacsorogtunk 10-11 milliárdra az elmúlt néhány napban, de vegyük figyelembe, hogy mindezen idő alatt az árfolyam is megfeleződött, tehát a fajlagos hálózati terhelésben ennek nem kellene megnyugvásként megjelennie.

Folytatás…

Blockchain Budapest konferencia – Január 30

Újabb konferencia előadásomra szeretném felhívni az olvasók figyelmét. Január 30-án (jövő hét kedd) kerül megrendezésre a Blockchain Budapest konferencia, aminek ezúttal a Kongresszusi Központ ad otthont. Két alkalommal is a színpadra fogok lépni. Előbb délelőtt (9:15-kor) közvetlenül dr. Bod Péter Ákos után beszélek a kripto-genezisről és saját meglátásomról a kriptopénzek jövőbeli hatásairól, majd 16:45-kor fogok beszámolni arról a bizonyos szörnyen titkos projektről, amit korábban már belebegtettem itt a blogon is.

A nap folyamán összesen 21 rövid előadást fognak tudni megtekinteni a látogatók, mely előadások a hazai kripto scéna számos szereplőjét vonultatják fel, akik mellett az egyetemi szféra több neves szereplője is kifejti álláspontját a blockchain technológiák egyes aspektusairól. Aki idén – kilépve a napi szintű kriptopénz mámorból – azon gondolkodik, hogy miként tudna blokklánc technológiákra épülő üzletet építeni, annak mindenképp érdekes és hasznos lehet az előadássorozat. Részletes programot és az előadók listáját az esemény honlapján tekinthetitek meg: http://www.blockchainbudapest.com

A rendezvényre még egészen január 25-ig van lehetőség kedvezményesen jegyet vásárolni, melynek árát további 20%-kal lehet csökkenteni a “VARIANCE” kuponkód használatával. A szervezőkkel közös együttműködésben lehetőséget kaptam arra, hogy két térítésmentes jegyet sorsoljak ki az olvasók között. Hamarosan jelezni fogom, hogy miként lehet hozzájutni a két jegyhez.

P.S. A Konferenciára egy fontos bejelentéssel is készülünk!

Benne vagyok a villámban…

Bár ráment a hétvégém nagyjából fele, de büszkén jelenthetem, hogy egyike vagyok annak a kicsit kevesebb mint 100 idiótának, akik nem csak időt, de pénzt is áldoztak egy teljesen pilótavizsgás történetre. Immáron egy (mainnet) lnd full node büszke tulajdonosa vagyok, ami perpillanat “033abe908878ac00” alias néven érhető el és kőkemény ~600k sat-s (kb 62 usd) csatornával csatlakozik a hálózathoz.

Túl vagyok az első mainnet LN “vásárlásomon” is. (első alkalommal a #recksplorer csapatát támogattam)

Szokás mondani, hogy egy bolond százat csinál. A cikk írásának a pillanatában a Blokklánc Műhely egyik oszlopos tagja (@lordcase) éppen vadul dolgozik, hogy felhúzza a második hazai LN nodeot és csatlakozzon az enyémhez. Ha ez összejön, akkor fogunk tudni úgy is tesztelni, hogy nem kell a nyílt csatornán keresztül elvernünk a pénzünket. Várhatóan sok-sok hasznos és érdekes tapasztalat előtt állunk a téma kapcsán.

Az előző Lightning Networkkel foglalkozó topicban nagyon sok konkrét kérdést tettetek fel, amikre megpróbálnék a továbbiakban válaszolni:

Jól értem, hogy az LN hálózaton végrehajtott tranzakciót végrehajtják a bitcoin hálózaton is? Ameddig nincs beküldve az offchain elszámolás az onchain hálózatra, addig az onchain hálózaton elkölthetem mégegyszer a bitcoinom?

Az LN nem egy külön hálózat, minden LN csatorna mögött egy valós és confirmált Bitcoin tranzakció áll. Mivel a tranzakcióban egy multisig wallet tárolja a ‘letétet’, így azt nem tudod újra elkölteni, csak akkor, ha a két fél megegyezik a végleges egyenlegben. Minden egyes offchain tranzakciónál a felek aláírják a csatorna egyenlegének legfrissebb állapotát.

Folytatás…

Beszélgessünk még egy kicsit a Lightning Networkről…

Tudom sokatoknak már a könyökén jön ki az LN, de a jelek szerint mégis szükséges és érdemes is beszélni róla. Főleg, ha azzal szembesülök, hogy a blog egyik legrégebbi aktív követője is a sötétben tapogatózik. Ezek szerint messze nem végeztem még teljes munkát a LN evangelizációja kapcsán. Az alábbi (minap) született hozzászólás ösztönzött, hogy elkészüljön ez a post:

Lightning Network:
Jól értem, hogy igazából már működik, megy, használható?

Amit össze tudok rakni infót:
– Mainneten kint van, bárki futtathatja – ha van bátorsága
– Bátorság kell hozzá, mert nincs még agyontesztelve, így simán benyelheti a rajta levő pénzt
– Nem egy implementáció van, hanem három – ezt nem értem, hogyan lesz akkor “egy” LN. Vagy mindegy? Egymással kompatibilisek? Aztán mindenki azt használja, amelyik szimpatikusabb?
– Nincs “hivatalosa release date”, hiszen már kint van és szép lassan elkezd terjedni.

Izgalmas év lesz az idei (is).

Előbb gyorsan tisztáznám a félreértéseket:

  • A Lightning Network már nagyon régóta a mainneten volt teszt jelleggel és most is leginkább ilyen állapotban van kint, azonban senki és semmi nem tudja befolyásolni annak a terjedését, tehát nem meglepő hogy néhány lelkes pioneer már elkezdett rá éles szolgáltatásokat építeni.
  • A cikk írásának a pillanatában 48 aktív LN node található a mainneten, melyek között 76 csatorna létezik. Ezek összesített kapacitása 0.881 Bitcoint (kb 10k dollár jelenlegi árfolyamon)
  • Nem három implementáció létezik csak, hanem ennél sokkal több. Az implementációk alapja a LN whitepaperből készült specifikáció: Basis of Lightning Network (BOLT), mely egy 11 fejezetes részletes specifikáció, hogy miként kell LN implementációt készíteni.
  • A három leginkább elterjedt implementáció (lnd, c-lightning és a eclair) teljes mértékben interoperábilis, tehát ezek képesek egymással stabil kapcsolatokat létesíteni. A mainneten jelenleg mindhárom implementáció stabilan működik egymással.
  • A különböző implementációk oka nagyon egyszerű: független fejlesztőcsapatok kezdték el anno implementálni a saját LN elképzelésüket. Ez a fajta függetlenség a garancia arra, hogy nem egy centralizált maszlagot kapunk amit tetszőleges pillanatban tud bárki befolyásolni, hanem mindig megmarad a garancia arra, hogy az LN egy ugyanolyan független és érdek nélküli rendszer marad mint maga a Bitcoin.
  • Az LN underlying technológiái már régóta benne vannak a Bitcoin protokollban, a szükséges funkciók (HTLC, multisig wallet, stb.) már évek óta használt technológia, nagyon sok aktív payment channel létezett már eddig is. A technológiához szükséges utolsó mozaik maga a segwit protokoll volt. Most, hogy végre bekerült a hivatalos bitcoin core implementációba is a segwit támogatás, így teljesen logikus, hogy pillanatok alatt elkezd gyarapodni a mainnet LN hálózat.
  • Az LN olyan szinten van agyontesztelve, ahogy kb eddig semmi nem volt agyontesztelve a Bitcoin történelmében. Talán csak a SegWit tesztelése összemérhető az LN-nel. Mindkét technológia nagyon durván nyúl bele a settlement layerbe, így ezek tesztelése létszükséglet, hiszen itt szó szerint pénzzel játszunk.
  • Benyelni semmilyen pénzt nem tud az LN hálózat. A kockázat más rétű ennek kapcsán. A felek felépítik a csatornáikat, majd azokat karbantartják, de annak változásait nem küldik be a blokkláncra (onchain). A pénzbeli kockázat ezen offchain karbantartásban rejlik csak jelenleg. Ugyanaz a kockázat létezik jelenleg, mint amilyen kockázattal maga a Bitcoin rendelkezett 2009-ben. Akkor még senki nem bízott abban, hogy itt valóban nem tudnak coinok elkeveredni, avagy valóban nem lehet double-spendingelni. Voltak is bőven korai bakik, amikből akár anyagi károk is keletkeztek. Ugyanezen anyagi kockázat létezik az LN kapcsán is. Előbb pici szereplők fognak megjelenni az LN-en és árulják majd a filléres portékáikat, ahol nincs lényei nagy veszteség egy tech probléma miatt, majd ahogy bizonyít (és fejlődik a technológia) úgy fognak megjelenni az egyre nagyobb szereplők is.

Némi resource azoknak, akiket a leírásomon túl is érdekel mindez:

Most, hogy ezeken túl vagyunk egy régebbi adósságomat is törleszteném. Ígértem, hogy megosztom a néhány hete megtartott Lightning Network Unchained előadásom prezentációját és ha már megteszem, akkor hozzáfűznék némi magyarázatot is a slideokhoz:

Folytatás…

CBOE Bitcoin januári futures lezárásra került (végre)

A december 17.-én kibocsátott CBOE januári Bitcoin futures egy órával ezelőtt lezárásra került. A ‘settlement’ értéke 10 900 USD. Vastagon profitáltak a határidős traderek. Grat nekik. A Bitcoin árfolyama pedig visszakerült a tegnap már jelzett – szerintem – organikus csatornába, ahol most éppen enyhe emelkedés mellett oldalazgat és bukdácsol a sávon belül. Mondanám, hogy “huhh túl vagyunk a nehezén“, de perpillanat szerintem ez még igencsak komoly hurráoptimizmus lenne. Az árfolyam nem érte el a sáv alját (8800 USD) és az emelkedés is gyanúsan “deadcat bounce”-nak néz ki. Persze ne legyen igazam.

Viszont nagyon örülök, hogy az előző topicban többen is felvetették a spekuláció és a hosszútávú valós értékeket nyújtó technológiai fejlesztések kérdéskörét. Néhány hete tartottam egy előadást a Blokklánc Műhelyben a Lightning Network kapcsán (megjegyzem ehét pénteken is igen érdekes téma várható…), aminek kapcsán bedobtam a műhelytagoknak, hogy mi lenne, ha készítenének egy saját, könnyen implementálható LN invoicing plugint, amit könnyedén lehetne implementálni tetszőleges PHP/Wordpress webáruházba. Rögtön az előadás után már elindult a lázas munka és azóta több embernapot beletoltak a srácok a fejlesztésbe, mely kapcsán néhány feketeöves Lightning Network szakértő kezd felcseperedni a műhely keretei között.

Hogy mennyire valid erre az igény: ma a Blockstream hivatalos sajtóközleményben jelezte, hogy elkészítettek egy node.js alapú woocommerce/wordpress plugin, ami pontosan azt az igényt valósítja meg, amit jómagam is felvetettem a Műhelyben. Aki szeretné kipróbálni ezt a gyakorlatban (immáron a mainneten már!), az fáradjon el a teszt célból felhúzott webboltjukba és próbálja ki a funkciót: https://store.blockstream.com

Mindezzel párhuzamosan a mainnet-en futó Lightning Network nodeok és azok közötti channelek száma is egyre jobban bővül, mely szintén biztató jel a gyors adaptációra.

De még ennél is biztatóbb jel, hogy már Roger Ver is nyíltan reklámozza a Blockstream Lightning Network törekvéseit, bár mindezt nyilván a maga szokásos morbid stílusában… Erre mondják azt, hogy a rossz reklám is reklám…

Amennyiben viszont kész tényként kezeljük a Lightning Network hamarosan szélesebb körű adaptálódását és ezzel a layer1 (onchain) problémák kezelődését… mely feltételezés azért rejt némi erős optimizmust… Akkor máris jöhet egy izgalmas kérdés. Szerintetek mi az a téma, aminek a nagyon gyors adaptálása elő tudná segíteni a kriptopénzek szélesebb körű elfogadottságát: (mivel a listából egy tételt kiválasztani kb lehetetlen, ezért max 4 választási lehetőséggel élhettek, aki nem talál kedvére való választ az tegye meg, hogy commentben megírja, hogy mi egyéb tetszene neki)

[commercial_break]