Diablo 3 – aktív mélyszántásba kapcsol

Aug 13, 2012 2 Comments by

Már persze teszi ezt legalábbis Dél-Koreában. A múlt heti PC-s játék ranglistán potom nyolc helyet esett, amit ezen a héten újabb 6 helyezésnyi zuhanással koronázott meg. Természetesen arról a Diablo 3-ról beszélünk, ami 30-35%-os piaci uralommal kezdett még májusban és ezt a helyezését még hetekkel ezelőtt is nagyjából képes volt tartani. (10-12% körül) Ebből az eredményből sikerült alig két hét alatt elérnie a toplista 20. helyét 0,5%-os piaci részesedéssel. Igen elszomorító eredmény, különösen annak fényében, hogy egy buy-to-play játékról beszélünk. Hogy mivel játszanak a Diablo 3 helyett a távol-keleti barátaink? Természetesen továbbra is a Blade and Soul és a League of Legends viszi a pálmát, bár a B&S-nél közeledik a következő subscription period, meglátjuk azt hogyan teljesíti. Újabb reneszánszát éli a Maple Story és a Dungeon Fighter is. Mindkettő erősen netcafe réteg játék, nyugalmi időszakban jó ha 0,5-1% körül teljesít a játék, de időnként durván felkapják mindkettőt. Emellett főleg a fizetős MMORPG-k erősödtek minimálisan az elmúlt időszakba. A statisztika alapján az a kiábrándító eredmény vonható le, hogy nem más játékok taszították le a trónjáról a Diablo 3-at, hanem sokkal inkább a játék iránti egyre gyengülő érdeklődés. Ennek nyilván az egyik oka az lehet, hogy Koreában a játék kiadása során betiltásra kerül az RMAH (virtuális javak valós pénzért értékesítése) funkció, ami kétségtelenül komoly hátránya az ottani kiadásnak.

Mindeközben nyugaton a Diablo 3 köszöni szépen jól érzi magát. Bár koránt sem tudok hasonló összehasonlítási adatokról a nyugati féltekén, de pl. a játékeladási ranglistákon a Diablo 3 továbbra is viszi a pálmát, pl. a hazai játékeladási ranglistát immáron 11 hete vezeti.

külvilág

About the author

The author didnt add any Information to his profile yet

2 Responses to “Diablo 3 – aktív mélyszántásba kapcsol”

  1. Nicko says:

    Tegye fel a kezét aki meglepődött!
    A Diablo 3 még az igazi fanboyok szerint csak egy erős közepes játék lett. Hamar el fog tűnni teljesen a süllyesztőben.

    • terawattkun says:

      Sajnos egyet értek. Második részével alsó hangon 700 órát játszottam de ezt meguntam 100nál.

Leave a Reply