NCSoft – második negyedéves rémálom

Aug 08, 2012 2 Comments by

Az NCSoft közzé tette 2012 második negyedéves eredményét, amire a befektetők leginkább csak pislogni tudtak. A cég a második negyedévben 400 főt épített le a fejlesztési csapatból, ami a végkielégítéseket és az egyéb kompenzációkat figyelembe véve 13,3 millió dollárba került a cégnek.

Bár az első negyedévben a cég eladásai 4%-os emelkedést mutattak a korábbi évhez képest, azonban a második negyedéves eredményekkel együtt a cég így is 6,5 millió USD veszteséget termelt.

A harmadik negyedévre a cég azonban nagyon komoly bevételeket remél, hiszen elindult Koreában a Blade and Soul és a a nyugati piacon is elkezdődött a Guild Wars 2 előrendelése. A közlemény kitér arra, hogy a Blade and Soul a megjelenését követő első 40 napban jobban teljesített mint az Aion azonos időszakában. Ez nyilvánvalóan maszatolás, hiszen közismert, hogy az Aion bár tényleg gyengén indított, de közel 3 éven keresztül megdönthetetlenül vezette Dél-Koreában a játék ranglistát. Mindezzel szemben bár tény, hogy a B&S közel 26%-kkal kezdett, de mára a piaci részesedése stabilan 15%-ra zuhant, ami az előfizetéses modell és a játékosok egyre erősödő negatív véleménye miatt várhatóan tovább fog zuhanni. (Az Aion ezt a 15-25% közötti arányt 3 éven keresztül stabilan tartotta)

A Guild Wars 2 kapcsán a cég beszámolója alapján a játék előrendelése során bár még nem érték el az 1 millió példányt, de már nagyon közel állnak ehhez a számhoz. Tekintettel arra, hogy a nyugati világban az új MMO címek rendszerint bőven 1 millió felett startolnak, ezért ez az eladott darabszám nem tekinthető megdöbbentően soknak (különösen mivel buy-to-play játékról beszélünk), bár tény, hogy a nulladik napon ez a szám még jelentősen változhat.

A bejelentés szerint a közeljövőben sem újabb leépítést, sem pedig újabb felvételeket nem terveznek. A Nexonnal közös kapcsolatot egyelőre még az NCSoft nem kívánta kommentálni.

A közeljövő tervei között ott szerepel a Blade & Soul Kínai kiadása, mellyel kapcsolatban az NCSoft komoly sikereket remél. Ezt követően (még 2013 vége előtt) a cég szeretné a B&S-n a teljes világra kiterjeszteni. A GW2 kapcsán az NCSoft jelezte, hogy a játékot csak a nyugati (Észak-Amerika, Európa) régiókban fogja kiadni, nincs terv arra, hogy ezt kiterjeszteni a további (keleti) régiókra is)

külvilág, mmorpg

About the author

The author didnt add any Information to his profile yet

2 Responses to “NCSoft – második negyedéves rémálom”

  1. zhorak says:

    Nem akarok belepiszkítani a bejegyzésedbe, de a GW2 buy-to-play, ami nem ugyanaz, mint a free-to-play. :D

  2. menorel says:

    Jogos, javítottam.

Leave a Reply