Scaling Bitcoin: A konszenzusmentes ármány

A decentralizált ökoszisztéma működésének kulcsa a konszenzus. Lényege, hogy az ökoszisztéma tagjai beterjesztésekkel élhetnek, amelyet a többi tag véleményezhet és szavazhat annak elfogadásáról. Az ideális világban a konszenzusra való törekvés minden tag elemi érdeke. Ez egészen addig teljesülhet, amíg az ökoszisztéma minden rétege decentralizált és sehol nincs olyan szereplő, aki képes érdemben nyomást gyakorolni. Néhány esetben a konszenzus tényleg képes működni, más esetekben a konszenzus felett áll egy külön réteg, aki végső soron képes egyengeti a konszenzust. Erre jó példa az Ethereum vagy a ZCash, mindkettő esetében adott egy alapítvány, amely teljeskörűen szabad kezet ad a közösségnek a platform hasznosítása kapcsán, de például annak fejlesztési kérdéseiben exkluzív jogokat gyakorol. S persze megint más esetekben (amire sajnos a Bitcoin egy jó példa), a konszenzus megpróbált teljesen önállóan működni, azonban olyan jellemzően ELLENÉRDEKELT erőfölények alakultak ki az egyes döntéshozatali szinteken, melyek miatt a konszenzust szépen lassan lecserélte az ármány, ami egyre inkább már nyílt háborúba kezd torkollni. A jelenleg ismert forgatókönyvek epilógusa egyértelműen a SegWit2X hard-fork lesz. Nagyjából két éve kis lépésekkel kialakított haditerv által diktált művelet kerül hamarosan levezénylésre.

Ezen megtévesztést, ármányt, karaktergyilkosságokat és konkrét zaklatásokat sem nélkülöző hadművelet következő fejezte nemrégiben kerül napvilágra:

A teljes cikk megtalálható itt: -link-. Szóval az aki azt hitte, hogy a Novembert megússzuk egy Bitcoin Gold és egy SegWit2X hardforkkal, az a jelek szerint nagyot tévedett. (és itt most nem a Silver, Platina, Bronz, Copper és hasonló kamu hardforkokról beszélek…)

A jelek szerint a Blockstream csapata (jelenlegi Bitcoin node kódbázist karbantartó csapat) továbbra is mérhető esélyét látja annak, hogy az SW2X mégis bekövetkezik és elvisz annyi hashing powert ami miatt a Legacy chain működésképtelenné válik. Ennek elkerülése érdekében létrehoznak egy újabb hadforkot, amiben a PoW algoritmus lecserélésével elvágják magukat a meglévő ellenérdekelt bányászoktól és üzleti szereplőktől és elkezdik az építkezést újra. Ez a forgatókönyv egy alternatív forgatókönyv arra az esetre, ha minden jelenlegi jel ellenére mégis sikeresen zajlana le a SegWit2X hardfork és az üzleti érdekeiket szem előtt tartó lojális bányászok is szépen lassan befejeznék a haldokló legacy lánc életben tartását. Már csak alig 1440 block van hátra a SW2X HF-ig. 240 óra… 10 nap. 2016. 11. 16. Neked van már valami programod arra a napra? Ha van akkor szerint mondd le… Fergeteges világvége party incoming…

Bookmark the permalink.

29 Comments

  1. Na, ehhez kell majd alacsony vérnyomás, hogy higgadtan ülje végig az egyszeri BTC tulajdonos.

  2. nem is vártam már több update-t, de a topic more than nyomasztó vagy inkább izgató! pont szabin leszek 🙂 …. Coinbase-n tanácsos tartani a BTC-t? vagy menjen Nano S-re? köszönjük ismét Csaba

  3. Érdekes fejlemények. Kíváncsi vagyok milyen új PoW-ot tudnak villantani. A BTG elvileg ugye magáévá tette az ASIC kilövését, azt gondolom, hogy ezt a vonalat felesleges volna tovább cizellálni. Viszont láthatóan kezdeni akarnak valamit azzal, hogy drasztikusan beesik az ide irányuló hashpower, amivel mégis kell valamit kezdeni. Talán valami Cryptonight-szerű algoritmus az, amivel érdemes próbálkozni, mert azzal nem csak a GPU, de a CPU haspowert is ide lehetne terelni. Ezzel viszont az a probléma, hogy ez csak akkor tud érdemben megtörténni, ha a legacy láncon lévő bányászat több profitot tud hozni, mint például az XMR…
    A piac mindenesetre izgatott, jelenleg éppen emelkednek az altok.

    Most jön el az igaz fasten seat belt 🙂

  4. Én elraktam a privát kulcsom a trezorba, a széf kulcsot meg elhagytam. Majd talán jövőre igényelek egy újat és kinyittatom, de az is lehet, hogy csak később lesz aktuális…

  5. Ha ez a Cobra, meg az S2X bagázs be tudja a bitcoint dönteni, akkor az annyit is ért. Érdekes kísérlet volt, de nem az emberi fajnak való.

  6. “Those that urge we accept the verdict of the market are missing the entire point of Bitcoin. Bitcoin is about individual financial sovereignty; we don’t let any external entity such as the market, miners, central bank or government define for us what is and isn’t a Bitcoin. If we don’t like the 2X abomination, we can reject it and route around it. We aren’t forced to surrender.”

    Meg fogjuk úszni azt a novemberi balhét is. Mi dolgunk, nem másé :))

  7. Nagy a dilemma.

    A józan felem azt mondja, hogy eladni mindent és hazautalni, aztán jövőre esetleg vissza. Vagy venni belőle csokinyuszit húsvétra.
    De nem ezért jöttem ide. 🙂
    Viszont úgy tartani valamit, hogy előre tudom annak esetleges vesztét, kivéreztetését… bizony nehéz.
    Szinte mindenhol azt olvasni, hogy ennek itt most vége. Ennyi volt, kész, lehet hazamenni.
    Nem akarom elhinni. Sem azt, hogy a filmekkel ellentétben a gonosz győzedelmeskedik (BCH).

    Egy valamit (na jó, sok valamit) nem értek:
    A bányászok termelik a blokkokat. Igen ám, de a node-oknak kell ezeket jóváhagyni.
    A hashing power nagy része tegyük fel átmegy a 2x-re és/vagy a BCH-ra. De a node-ok döntő többsége az eredeti Bitcoint támogatja és visszadobálja a 2x által gyártott blokkokat. Jól értem?
    Ha jól, akkor esélytelen a 2x győzelme.
    http://luke.dashjr.org/programs/bitcoin/files/charts/software.html

    Mi akkor a trükk, ami miatt a Bitcoin elbukhat?

  8. The Final CountDown.

    http://bashco.github.io/2x_Countdown/

    Végre nem kell számolgatni, hogy pontosan mikor lesz. Ha jól értelmezem, mindig “újrakalibrálja” magát.

  9. Csaba! Elírtad az évszámot: “2016. 11. 16.”

    • Ó bárcsak megbomlana a téridő kontinuum és valaki 10 éve kezembe nyomná a Variance blog ezévi anyagát egy pendriveon 🙂

  10. https://coin.dance/blocks

    Nagyon komoly esés a forkolt pénz bányatámogatásában. Az utolsó 144 blokk csupán egy nap, így lehet szerencse kérdése is, hogy “nemjelző” bányász a szokásosnál több blokkot talált.
    Az F2Pool az elmúlt 7 napos átlag alapján 8-9% on van. 24 óráson viszont felugrott 11%-ra.

  11. Sziasztok most jött meg a ledger nanom, és btc walletnél több lehetöségem is van, most nem tudom melyik lenne a nyerö, pláne, hogy közeledik a segwit2x.
    Bitcoin (ezen belül lehet választani legacy-t és segwitet, Bitcoin UASF ez nem tudom mi, illetve Bitcoin segwit2x(ezen belül ismét lehet választani legacy-t illetve segwitet) Nem értem mi ez a segwit2x ha ez a dolog még meg se történt. Illetve próbaképp küldtem minimálisat sima segwitre, az látszik a segwit2x-en belül is ha ott segwitet választok, viszon a legacykon nem. Melyik a legjobb most?

  12. Parityék megint elkúrták, nem kicsit, nagyon.
    https://paritytech.io/blog/security-alert.html

    600k-nyi mirelit etherről szólnak a pletykák, az árfolyam már bucskázott is egyet.

  13. Nekem úgy tűnik a hálozat megvédte magát.. Egyelőre.

  14. Nem tul orvendetes a mai parity multisig sebezhetoseg. Kicsit megrangatta az ETH arfolyamat, de egyelore ugy tunik, hogy tulelte. Kap most fejmosast rendesen az ethereumos dev csapat.

  15. Sziasztok,

    Lehet hogy baromi nagy hulyeseget mondok, de nekem ugy tunik, hogy beindult a digitais evolucio, blockchain evolucio…
    Ugye a decentrelizalt rendszerek elonye, hogy a konszenzus a tobbsegi velemeny kerul elfogadasra….igen am de jelenleg a tobbsegnek halvany goze sincs hogy mi, mindenre es hogyan es milyen modon fogjuk hasznalni a blockchain-t….
    Szoval megerkeztunk a block meret problemajahoz es a tranzakcio mennyiseg problemajahoz….igen am de minden egyes hardfork eppen ezekre ad kulonbozo szintu minosegu megoldast…most hogy a hardfork (BCH) nagyobb blockokkat tartalmaz…es ha osszesegebe nezzuk a BCH-n es BTC-n igy egyszerre tobb tranzakciot tudunk vegrehajtani…(ha en jol ertelmezem, kerlek javitsatok ki ha tevedek)….majd itt van nekunk a bitcoin gold ami egy ujabb lanc…es jonnek a segwit2x hardfork….
    Szamomra ugy tunik hogy hozza kell szoknunk a hardforkokhoz, mert idonkent bizonyos csoportok ugy dontenek hogy levalnak a fo lancrol….(ha valaki csak tartja (HODL) az eredeti BTC-jet akkor az osszes hardfork utan birtokolja az osszes uj lancon levo blockjat..{.persze vannak itt ugye kisebb kockazat hogy ez igy is marad vagy sem,de tegyuk fel hogy igen..}…
    A lenyeg hogy az osszes olyan mellek-lanc ami nem fogja szolgalni a kozosseget az el fog ki fog halni…viszont azok a lancok amik kulonbozo problemakra megoldast kinalnak akar nepszerubbe is valhatnak azzal hogy gyorsabb, koltseg takarekosabb tranzakciok es mas egyebb dolgokra megoldast szolgalnak.
    Az is elofordulhat hogy a tobbi altcoin nagy resze nehany even belul eltunik es a BTC mint egy fa ill. gyoker egyre szerteagazobba valik es kulonbozo lancokon keresztul kulonbozo szolgaltatast tesz majd lehetove….
    (szoval mar nem vagyok annyira biztos mint korabban arrol hogy a hardfork annyira rossz dolog lenne…persze lehet hogy tevedek)…

    Mindenkinek szep hetet kivanok!

    • “Az is elofordulhat hogy a tobbi altcoin nagy resze nehany even belul eltunik es a BTC mint egy fa ill. gyoker egyre szerteagazobba valik es kulonbozo lancokon keresztul kulonbozo szolgaltatast tesz majd lehetove…”

      Nagyon érdekes gondolat.

      Pár altcoinnak van létjogosultsága. Pl. ETH (bár tegnap ismét megmutatta a sebezhetőségét), NEO és még fel lehet sorolni néhányat.
      De ezernél több biztosan nem marad hosszú távon. Így ha tutira akarunk menni, BTC HODL.

      Amikor megérkeztem ide, nem csak a pénz hozott, hanem a csodálat a technológia iránt. Most mindkettő elég masszívan tesztelve van nálam. Féltem a pénzem és aggódom a technológia miatt. Én a Bitcoin Cash-ben nem hiszek és visszataszító számomra az a gyűlölet, fröcsögés, ami belőlük árad a Bitcoin felé.

      Komoly dilemma előtt állok – mint valószínűleg ti is. Naponta változik a véleményem, hogy mit tegyek. Eladni mindent és EUR-ban, USDT-ben ülni, várva a nagy esést? Tartani, aztán lesz, ami lesz.
      Van egy gyanúm, hogy el fog maradni az altok masszív emelkedése. De biztos, ami biztos, tartom azokat is.

      A HitBTC-t nézegetem, hogy oda menekítem ki a koinjaimat, mert ha jól olvasom, náluk a fork előtt-alatt-után is lehet kereskedni, nem lesz fagyasztás, mint pl. a bitfinexen.

      Van egy jútyúbos, aki erről értekezik, most jelent meg a második része a gondolatmenetének:
      https://www.youtube.com/watch?v=ME3NSpazL3k

      Nagyon higgadt, józan és értelmesen beszél. Az angolja is rendben van. Sok anyanyelvű nem tud rendesen angolul sem.
      Az első részt és a letölthető pdf-et is érdemes megnézni:
      https://www.youtube.com/watch?v=m3CvvfyRY1c

      Kicsit túl közel tartja a mikrofont. Lehet, hogy írok neki. 🙂
      Eltakarja az arca egy részét és a hangzás is torzul.

    • >Szoval megerkeztunk a block meret problemajahoz es a tranzakcio mennyiseg problemajahoz….igen am de minden egyes hardfork eppen ezekre ad kulonbozo szintu minosegu megoldast…

      Ezek a blokkmérettel játszó hardforkok nem adnak semmiféle megoldást a problémára, csak a döglött lovat tologatják. A gond az, hogy a mezei desktop gépeknek a növekvő tranzakciószám validálása, a blockchain tárolása egyre nagyobb probléma. Hiába növeled a blokkméretet, áteresztőképességben ezzel csak lineáris növekedést tudsz elérni annak az árán, hogy egyre több desktopot zársz ki abból, hogy teljes értékű nodeként üzemelhessen, ezzel folyamatosan csökkentve a rendszer decentralizáltságát…

      Semmi másról nem szólnak ezek a forkok, mint pénzről meg politikáról. A skálázási problémán rugózás csak parasztvakítás.

      >Szamomra ugy tunik hogy hozza kell szoknunk a hardforkokhoz, mert idonkent bizonyos csoportok ugy dontenek hogy levalnak a fo lancrol….

      Ahhoz biztosan, de olyan méretű forkok, mint a mostani (amit a bányászok nagy többsége támogat), nem lesz azért gyakran.

  16. Egyetértek. Mindenki azt jósolja, hogy eladási láz lesz a hardfork után és bezuhan az árfolyam, de a BTC tovább fog menetelni szépen felfelé. A többi (BTC “testvérei”) pedig a kezdeti szakaszban a spekuláció áldozatai lesznek és ha erősödnek picit azok is felfelé veszik az irányt.

  17. En nem ertek hozza de a Bitcoin Gold banyaszata GPU-s nem ASIC-es…mint a BTC-je…
    A 4 kulonbozo lancon 3 kulonbozo block merettel talalkozhatunk elmeletileg…
    Na most azt meghatarozni hogy mekkora a helyes idealis block meret, hogy tudnank ha meg azt sem tudjuk mennyi mindenre es hogyan fogjuk hasznalni a BTC-t…
    (es biztos hogy csak 1 megfelelo block meret fog letezni???; vagy talan alkalmazasoktol fuggoen tobb is elofordulhat)…
    Nem allitom hogy igy lesz csak mint 1 lehetseges kimenetelt probaltam felvazolni…
    Azt se allitom hogy a BTC vissza fogja szerezni a market cap 80%-at; esetleg az osszes BTC alapu melleklancal egyutt..de ha esetleg a mellek lancok nem fulladnanak kudarcba akkor matematikailag nem biztos hogy az a legmegfelelobb dontes, hogy az osszes hardforknal eladjuk az uj lancokat es BTC-t vasarlunk belole…
    Velemenyem szerint nem nehez elkepzelni hogy a kovetkezo 5,10,15 esetleg 25 evben jon 1 programozo ill. csapat es kepes lesz olyan modositasokat vegezni ami altal a BTC-bol levalo ag akar jobb megoldast kinalhat rengeteg dologra mint az eredeti lanc….(nem mondom hogy igy lesz de kizarni se tudom)…

    • Rengeteg blokklánc eleve jobb megoldásokat kínál, mint a Bitcoin (valaha is fog)
      Persze tudom én, hogy folyamatosan fejlesztik, de ez a többi valamire való coinra is igaz.
      Ha meg nem képes túlélni a BTC egy láncleválást, akkor ennyi erővel egy blokkjutalom felezés is kihívás lenne számára. Nem látom realitását, hogy problémát okozna a rendszerben.

  18. Ebben a nagy kavarodásban..Akkor ha a BTC mizériát papír tárcán üli ki az ember az biztonságos minden tekintetben? BTG-ről lehet tudni valamit, megy már? Vagy sosem fog? Köszi!

  19. Addig is BTCZ! 🙂 Valaki itt említette anno, azóta ránázek néha, érdekesnek tűnik, aztán lehet hápogni fog.

  20. Most kicsit krakenen vagyok, még rosszabb mint régebben volt.. semmi se megy 😀 vége van.. kész..
    USDT: Már 514millio van belőle… Valaki hozzáértő elolvashatná, és megírhatná a lényeget ha van ideje: https://tether.to/wp-content/uploads/2016/06/TetherWhitePaper.pdf A másik: Hogy látjátok, sokan kiutalják majd a btc-t váltokról az esemény elött? vagy épp be?

  21. Inkább az esemény után lesz roham, azaz lenne. De a gondolom egy időre úgyis be fogják fagyasztani a kereskedést, másfelől a Bitcoin hálózat nem tud elegendő tranzakciót feldolgozni egy nagy rohamhoz (már ha lesz)
    Nyilván ez csak találgatás részemről is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *