Zcash (ZEC): Ilyen amikor kiürül az orderbook ask oldala…

Sokan spekulálnak most azon, hogy hol is van a gödör alja a $crypto piacokon. Hosszan elemeztem az okokat az előző cikkekben amit most nem ismételnék meg, akit érdekel és még nem olvasta, annak tudom javasolni a bitcoin forkológia témát, vagy a tegnap elkezdett “bitcoin only for business” sorozatot.

Másokkal ellentétben én nem szeretnék spekulálni, ellenben mutatnék egy ábrát ami jól szemlélteti a jelenlegi helyzetet:

A felső ábrán a ZCash (ZEC) aktuális árfolyam görbéjét láthatjátok, alatta pedig ugyanezen 16 órás időszak orderbook statisztikáját. A képen az látszik, hogy délelőtt 10 óráig gyakorlatilag előállt az az állapot, amikor is szinte senki nem akart eladni az adott árfolyam+20%-os tartományban ZEC-et.

Mivel elég régen nem írtam  már a ZEC-ről, ezért – ha már született róla egy cikk-, akkor a tovább után némi okfejtés és latolgatás:

Kezdeném mindjárt azzal, hogy továbbra is kizárólagosan ZEC/Zcash bányász vagyok. Tehát bár a blogon nem szentelek éppen neki kiemelkedő figyelmet (ennek okáról kicsit lentebb), ettől függetlenül az összes crpyto számítási kapacitásommal ZEC-et farmolok. És amikor azt mondom, hogy az összes kapacitással, azt így tessék elképzelni perpillanat:

Bár kétségtelenül nem illik egy lapon emlegetni a ZEC-et és az Ethert, de mindkettő cryptopénz árfolyama az elmúlt kb egy hónapban fej-fej mellett reagált az összes kripto piaci turbulenciára (egy egységnyi ZEC/ETH-ra vetítve). Korábban már kifejtésre került a blogon, hogy ennek hátterébe a bitcoinnal szembeni általános bizalomvesztés mellett az alphabay darkweb piactér felszámolása állt. Emellett azonban volt itt egyéb ZCash specifikus történés is:

  • 8 napon keresztül a Poloniex elérhetetlen volt a ZEC kereskedéséhez kapcsolódó minden funkció. Ez nem tett jót az árfolyamnak, hiszen nagyon sok bányász direktben oda utalta a saját rewardját. Persze az sem utolsó szempont hogy a POL a legnagyobb ZEC forgalommal rendelkező tőzsde az egész világon, ez egyébként semmit sem változott a 8 napos lockout után sem.
[commercial_break]

Nagyjából össze is foglaltam mindent, ami az elmúlt kb 2 hónapban történt a ZEC környékén… Pedig isten bizony átnyálaztam Zocoo összes tweetjét.  Ne feledjük, hogy mindezért a teljesítményért a ZEC mögött álló csapat nagyon komoly fizetséget kap, hiszen minden kibányászott block után járó 12,5 ZEC rewardnak a 20%-a a dev csapaté.

Persze az is tény, hogy manapság már az is jó hírnek számít $crypto körökben, ha nincs hír. Gondolok itt az éppen alig 2 órája történt fantasztikus filmekbe illő coindash.io neve alatt futó ICO websitejának feltörésére, amikor is a támadó sikeresen kompromitálta az ICO honlapját, ahol egyszerűen átírta a saját ETH címére az ICO funding Ether címét. A támadó ezzel a trükkel 2130 tranzakciót térített el sikeresen, amivel a mai pocsék árfolyamon is 7,5 millió USD-t keresett alig 1 óra alatt.

 

Bookmark the permalink.

2 Comments

  1. Reddit-en azt rebesgetik, hogy nem volt itt semmiféle rejtélyes hacker a coindash kapcsán, hanem közönséges lopás történt…

    https://www.reddit.com/r/ethtrader/comments/6nsyae/coindash_website_hacked_55_mil_gone_do_not_send/

    Elég gyanús, mert azt is rebesgetik, hogy volt már hasonló.

    Akárhogy is történt, nem semmi. :O

    • Kétségtelenül gyanús, azonban az ő szempontjukból már úgy is mindegy. Egy ilyen ‘háttérrel’, mégis ki fogja a magtakaritását pont az ő platformukon fialtatni? Maga a koncepció egyébként nem rossz, lehetett volna tök jó dolog a coindash, de az kétségtelenül nevetséges, hogy az ICO-ra sem tudtak összerakni egy olyan honlapot amit ne lehetett volna feltörni. Ha külső, ha belső történet volt, akkor is szomorú.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *