Egy időre lezáródott az USA államcsőd paranoia

Még tegnap éjfél körül kaptam a következő üzenetet: “House votes to raise debt ceiling without conditions”. Nos a hír igaz, tegnap a döntéshozók kis többséggel (221-201 ellenében) meghozták a döntést, mely szerint 2015 márciusáig szabad kezet adnak az adósságplafon növekedésének. A 2009-es korábbi hasonló döntéssel ellentétben azonban most még csak feltételeket sem szabtak ehhez. Ez utóbbi döntésnek talán az lehet az oka, hogy amikor legutóbb (tavaly szeptemberben) előkerült ez a kérdés, akkor két hétig részleges szövetségi kormányzat leállás lett belőle; mely kifejezetten rosszul jött a Republikánusok hírnevének. A párt reputációján túl igen komoly gazdasági hatásai is voltak a döntésnek:

debtceiling_crs2013sept

Az ábrán a K&H Amerika árfolyama és rajta feketével a Dow Jones benchmark. Jól látszik, hogy az augusztus közepén elindult erősödést csúnyán kettétörte az akkor sikertelen adósságplafon döntés.

Ám tegnap nem ez volt az egyetlen jó hír, ami befolyásolta a piacokat. Az előző cikkemben már említett Fed elnöki beszámoló részletei kora délután láttak napvilágot, melyből kiderült, hogy csak igen komoly inflációs vagy egyéb gazdasági kockázatok megjelenése esetén lenne hajlandó a Fed lassítani a kötvényvásárlási program visszaszorításán, amiknek egyelőre semmi jelét nem látják. Bár tegnap még pont az volt a hír, hogy sokan a visszaszorítás csökkentésére spekulálnak, ennek ellenére a piacok nagyon komoly erősödéssel reagáltak a döntésre, ami a jelek szerint ma reggelre átragadt az Ázsiai piacokra is.

A mostani erősödés megállíthatatlannak látszik, ráadásul a héten nem igazán várható olyan újabb döntés, adatmegjelenés ami komolyabban kedvét szeghetné a befektetőnek. A folyamatosan rossz adatokat közlő Kínai is elő tudott rukkolni ma reggelre egy komolyabb export növekedési adattal (10,6%) amivel túlszárnyalta az előzetes várakozásokat.

[commercial_break]
Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *